Összecsapta a kezét az öregasszony. – Fejszéből kását?! Világéletemben nem hallottam ilyet! – Add csak a bográcsot! Majd én, megtanítalak rá, hogyan lehet fejszekását főzni. Az öregasszony odaadta a bográcsot. A katona megmosta a fejszét, beletette a bográcsba, vizet öntött rá, és a tűzhelyre tette. Nézte az öregasszony a katonát, leste, nem vette le róla a szemét. Az meg fogott egy kanalat, megkavarta a főztjét. Megkóstolta. – Jó-e? – kérdezte az asszony. – Mindjárt készen lesz – felelete a katona. – Kár, hogy nincs benne só. - Adok én, sózd csak meg! Megsózta a katona, újra megízlelte. - Hej, még egy jó marok köles hiányzik belőle! Ment az öregasszony a kamrába, hozta a kölest. - No, hát add meg a módját. Főzte a katona a kását, kavargatta. Leste az öregasszony, nem vette le a szemét róla. - De jóízű! – dicsérte a katona. – Még csak egy csepp zsír kellene bele, s akkor mind a tíz ujjunkat megnyalhatnánk utána! Akadt zsír is a kamrában. A katona jól megzsírozta a kását. – No, végy egy kanalat, anyóka! Nekiláttak a kásának, nem győzték dicsérni. – Sose hittem volna, hogy fejszéből ilyen jó kását lehet főzni! – ámuldozott az öregasszony. A katona meg csak evett, és jót nevetett magában.