Éli, a fafaragó mester figyelmezteti: "Értékes vagy! Nem amiatt, amid van, hanem amiatt, mert az enyém vagy!" Vajon nincs-e szükségünk nekünk is erre a szeretetteljes figyelmeztetésre?   Ez a csodálatos mese arra tanít, hogy ne felejtsük el: van valaki, aki mindig szívesen segít, hogy olyanok legyünk, amilyennek Ő alkotott minket.     uveghegyentul   Csak ezt az egyet! Kérlek szépen! Petinek is ilyen van....... Mi az elég vagy mi a sok, egyáltalán mennyi a szükséges? Ruhából, cipőből, autóból, játékból, ételből, édességből.Kinek a véleménye fontos ezekben a kérdésekben, az enyém vagy a gyereké? De mi van ha én sem tudom, mi van ha mindent megakarok adni ,ami nekem kimaradt? Mivel ártunk a legtöbbet a kevéssel vagy a sokkal. A túl sok választási lehetőséggel vagy kevéssel. Mi lesz, ha nagyobbak lesznek és hiába térünk át az egyszerű gyermekkor elveire, ha közben az osztálytársak nagy része hírből sem ismeri csak a kultusz tárgyakat és márkákat? Anyaként sokat foglalkoztatnak a fenti kérdések és elbizonytalanodom..... És ekkor eszembe jutott az egyik legtanulságosabb mese, amit valaha olvastam. Éli által faragott fa manókról már mutattam nektek korábban egy mesét, tudjuk, hogy Éli a teremtőjük. A fából készült manók egy nap elkezdenek dobozokat és játékokat gyűjteni,ez hozza létre közöttük a rivalizálást és a vészt. Innentől kezdve azt tekintik a legkiemelkedőbbnek maguk közül, aki a legtöbbet gyűjti ezekből. Egymást sértegetve, megtaposva igyekeznek egy magas hegyre, hogy megnézzék, ki gyűjtötte össze a legtöbb holmit. Pancsinelló is részt vesz ebben az őrületben eladja könyveit, házát egyre többet dolgozik, hogy versenyt tudjon tartani a többiekkel. A hegyre menet betéved Élihez és beszélgetni kezdenek. Hogy miről? Remélem eltudjátok olvasni a képekről, mert szebben nem lehet megfogalmazni a lényeget. És ez minden fent kérdésemre is választ ad, remélem ti is így érzitek.