Mira Lobe: A KICSI ÉN ÉN VAGYOK (részlet)   Kint a hímes, tarka réten sétál egy kis tarka lény, örül, hogy van szélben ingó cickafark és libapimpó, zöld a fű ott, jó a klíma, madárfütty van, az is príma, gyakran röppen elé lepke, roppant meg van elégedve, boldog, hogy e réten dekkol. Node ekkor… Node ekkor nesze neked lelki béke, megkérdezi őt egy béka: „Hát te ki vagy?” A lény lefagy, bambul csak ottan kupáncsapottan, felelet nélkül, hogy aztán végül fejével intsen: „Fogalmam sincsen.” Szól a béka: „Kurutty-karatty, egy névtelen állatka vagy? Ki nem tudja saját nevét, nem ismeri faját-nemét, az egy tök!” Hökk.   Kint a hímes, tarka réten nincs a lénynek nyugta már. Ez a kis lény, ez a tarka rá szeretne jönni arra, hogy ki ő. „Jó napot kívánok, lóék! Kanca, csikó, jó napot! Elképzelhető, hogy én is ló vagyok? Azért trappolok itt fel-le, mert kilétem érdekelne. Sajnos dunsztom sincsen róla: hasonlítok én egy lóra?” Azt mondja a csikó: „Tökmag, farkad elmegy lófaroknak, még erényed a sörényed, de a többi! Lábad tömzsi, füled tapsi, ugyanannyi száz, mint egy szó: nem lehetsz ló.” Az orrával a kis lényt a lómama is megbökdösi: „Nem, te biztos nem vagy paci. Arcod muris, füled túl nagy, te egy macskakutyanyúl vagy, vagy valami bohóc-sityak. Nem vagy ló. Nem tudom, mi vagy.”   Varró Dániel szenzációs fordításának köszönhetően most nálunk is nevetve idézhető klasszikussá válhat: "Te te vagy! És aki még ezt sem tudja, az egy buta, ütődött okleveles sütőtök."