Azt hiszik a felnőttek, minden gyerek egyforma, mindig vidám, mindig nevet, éjjel-nappal elégedett. Meglepő az, ha egy ovis néha kicsit mogorva?   Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy kisfiú, Marci. Szőke hajú, kék szemű fiú volt, aki anyukájával, apukájával és Luca nevű kishúgával egy kicsi, sárga színű házban lakott. Sok mindent szeretett, mint a legtöbb óvodás kisgyerek. Szeretett mezítláb szaladgálni a kertben, várat építeni a homokozóban, és szeretett lubickolni a medencében. Szeretett sétálni a patakparton, fogócskázni az erdei tisztáson, és nagyon szerette, amikor sikerült megpillantania egy mókust a faágak között. Persze voltak olyan dolgok is, amiket nem szeretett. Nem szerette, ha elromlott az idő, és a szobában kellett kuksolnia. Nem szerette, amikor Luca szétrombolta a szépen felépített homokvárat, meg összefirkálta a képet, amit a betonra rajzolt. Nem szerette azt sem, amikor szaladgálás közben megszúrta valami a talpát, vagy kavics ment a szandáljába. Azt meg kifejezetten utálta hallgatni, hogy ilyen nagyfiúnak nem kéne ennyit kényeskednie! Marci időnként morcos volt meg durcás, meg dühös is sokszor, de azért nevetős is meg jókedvű, sőt még kedves és rendes is tudott lenni. Róla, az óvodás Marciról és hű barátjáról, a sárga sapkás, kék ruhás Kékmanóról szólnak a meséim.   Tartalma: Marci mese Nyári mese Zivataros mese Mese a Szivárványszínű kapuról Hintás mese Mézes mese Zimizümi, a méhecske Júniusi mese Júliusi mese A kis lajhár Alajos Strandolós mese    Mese a szórakozott pékmesterről Hajós mese Aranyhal királykisdasszony Bográcsozós mese Augusztusi mese A fuvola és a csillagok