| 
				
				 
					  
				
					Szeptember végén, a PesText fesztivál alkalmából jelenik meg a Vivandra kiadó gondozásában Catarina Sobral új gyerekkönyve, a Hihetetlen. A fiatal portugál illusztrátor és írónő neve nem ismeretlen a magyar közönség számára, a Vivandra korábban Az én nagyapám című könyvét is kiadta, amellyel Sobral 2014-ben elnyerte a Bolognai Gyermekkönyvfesztivál illusztrációs nagydíját. Az írónő, aki új könyve magyar kiadásának bemutatójára nem tudott Budapestre utazni a pandémia miatt, emailben válaszolt kérdéseinkre.  
				
					PRAE.HU:  
				
					Mi születik először, a rajz vagy a szöveg? 
				
					Általában a szöveg. Ugyanis az segít a könyv szerkezetének és vázának megtervezésében. Aztán miközben a könyv képein dolgozom, folyamatosan a szöveget is finomítgatom. 
				
					PRAE.HU: 
				
					Hogyan keresel témát? 
				
					Ez vagy úgy történik, hogy éppen foglalkoztat valami, amikor nekilátok a munkának, mint például ennek a könyvnek az esetében, vagy valamivel éppen küzdök, mint például az idővel, ami a harmadik a könyvemet, Az én nagyapámat ihlette. Ugyanakkor mindkét eset nagyon személyes élményből táplálkozik. 
				
					  
				
					PRAE.HU: 
				
					Miért szól ez a könyv az Univerzumról? 
				
					Eddig szépirodalmi könyveket írtam, most először viszont egy ismeretterjesztő könyvet szerettem volna létrehozni, mert izgatott ez a formátum. Mindig is érdekelt az asztrofizika, és éppen erről a témáról olvastam, így természetesnek tűnt, hogy elmeséljem az Univerzum történetét. Hiszen ez a legelső történet, és ebből fakad az összes többi is. 
				
					PRAE.HU: 
				
					Miért választottad a Hihetetlen címet? 
				
					Mert egyszerűen hihetetlennek tűnt, hogy minden, ami az Univerzumban létezik, egyszer ugyanazon a helyen volt. Hogy nem tudjuk, hogyan jelent meg, és hogy mi ugyanabból az anyagból vagyunk, mint a csillagok és a bolygók. Mindent, amit az Univerzum történetéről tanulunk, annyira valószínűtlennek tűnik, hogy nem tudtam más címet választani, csak ezt. 
				
					PRAE.HU:  
				
					Két főszereplője van a könyvnek: egy lány és egy fiú. Kik ők? 
				
					Ők azért kerültek a történetbe, hogy mozgalmasabban tudjam előadni a cselekményt. A párbeszédes formával - például az olyan kérdésekre válaszolva, hogy "Mi az Univerzum?" több információval tudtam kibővíteni a szöveget. Emellett a párbeszéd kicsit fel is lazította a tudományos magyarázatokat. A szereplőket egyébként az a színésznő és zenész is inspirálta, akik előadták a gyerekdarabomat, amit a könyv kiadása előtt írtam és rendeztem. Először ugyanis a könyv ötlete született meg, aztán megírtam, és színpadra állítottam a darabot, és végül a darab bizonyos elemeit - így a szereplőket, akikkel dolgoztam - átemeltem a könyvbe is. 
				
					  
				
					PRAE.HU: 
				
					Milyen korosztálynak szántad a könyvet? 
				
					Három-négyéves kortól mindenkinek. 
				
					PRAE.HU:  
				
					Az illusztrációk rendkívül színesek és egyszerűek. Milyen technikát használtál? 
				
					Akril festékkel, zsírkrétával és színes ceruzával dolgoztam. A zsírkréta néha beleolvadt a festékbe, ezért néhány oldal úgy néz ki, mintha ecsettel festettem volna. 
				
					PRAE.HU:  
				
					A könyv rugalmasan, játékosan közelíti meg a témát. A szövegbuborékok mondatai tótágast állnak, ami tovább tágítja a könyv fizikai határait, eltűnik a fönt és lent. Művészi megoldásként alkalmaztad ezt a megközelítést vagy maga a téma hozta magával? 
				
					Művészi megoldás volt, de nyilván azért esett így, mert amikor a világegyetemre gondolok, a képzeletemben nincs gravitáció, tehát a szereplők és a szövegbuborékok is lebegni kezdenek és a fejük tetejére állnak. 
				
					  
				
					PRAE.HU:  
				
					Volt konkrét inspirációja ennek a könyvnek? 
				
					Igen, főként Neil deGrasse Tyson könyve, az Astrophysics for People in a Hurry (Asztrofizika sietős embereknek). 
				
					PRAE.HU:  
				
					Sajnáljuk, hogy nem jöhetsz most Budapestre, a könyv magyar kiadásának bemutatójára. Elmesélnéd, hogyan élsz és dolgozol mostanság, a korononavírus árnyékában? Mennyire változott meg az életed? 
				
					Már régóta otthon dolgozom, úgyhogy a napi rutinomnak ez a része nem változott. A legnagyobb különbség, hogy most egyéb dolgom sincs, mint a rajzolás. Nem utazom el a munkám miatt, nem veszek részt workshopokon, énekórákon, így aztán többet rajzolok, mint valaha. Az életem annyiban változott, hogy korábban szinte minden este eljártam itthonról, és most ez ritkán fordul elő, a karantén alatt pedig természetesen egyáltalán nem mozdultam ki. Számomra ez óriási változás, mert ezek a baráti találkozások tartották egyensúlyban a munkámat és az életemet. Viszont most, hogy már kezdem megszokni ezt, nem vagyok biztos benne, hogy teljesen vissza fogok térni a régi rutinomhoz. 
				
					Az interjút készítette: Simics Soma 
				
					Forrás: prae.hu 
			 |