| 
	
		|       TOP 50 - KÖNYVFESZTIVÁL - GYERMEKKÖNYVNAPOK |  | 2019.04.29. 22:54 |  
		| 
	  |  
 
	
		|   OLVASÓTEREM |  | 2017.08.31. 10:04 |  
		| 
	
		
			| 
					Mesék kisiskolásoknak | 
					Könyvrészletek |  
			|  |  |  
			|  |  |  
			|  |  |  
			|  |  |  
			|  |  |  
	  |  
 
	
		|  TARTALOM (1) |  | 2018.03.03. 00:42 |  
		| 
	 
	  |  
 
	
		|  TARTALOM (2) |  | 2018.03.03. 00:43 |  
		| 
	  |  
 
	
		|  TARTALOM (3) |  | 2018.03.03. 00:43 |  
		| 
	  |  
 
	
		|  TARTALOM (4) |  | 2018.10.15. 00:18 |  
		| 
	  |  
 
	
		| A békakirályfi | Grimm | 2016.03.12. 12:47 |  
		| 
	
		
			| 
					  
					Élt egyszer egy király; annak a legkisebbik lánya olyan szép volt, hogy még a nap is elcsodálkozott, ha rásütött, pedig az már látott egyet-mást, mióta fent jár az égen. 
					A királyi palotától nem messze egy rengeteg nagy erdő sötétlett; sűrű lombos kerek hársfák álltak a szélén, a legvénebb, legterebélyesebb hársfa alatt pedig volt egy kút. Ha nagyon meleg volt, a királylány kisétált az erdőszélre leült a kút kávájára, úgy pihent a mélyből áradó hűvösségben.  
					Volt úgy, hogy elunta magát; ilyenkor fogta az aranygolyócskáját, földobta meg elkapta, ez volt a legkedvesebb játéka. |  
	  |  
 
	
		| A császár új ruhája | Andersen | 2017.08.19. 10:38 |  
		| 
	
		
			| 
					Hajdanában, öreg időkben, élt egy hatalmas császár, aki a díszes, szép ruhákat becsülte a legtöbbre a világon. Arra költötte minden pénzét, hogy szebbnél szebb ruhákban pompázhasson. 
					Nem örült derék hadseregének, színházba sem kívánkozott, még kocsikázni sem akart az erdőben, ha új ruháját nyomban nem mutogathatta. Más-más ruhát öltött a nap minden órájában; ahogy más becsületes királyról mindig azt hallani: "Most éppen az ország dolgairól tanácskozik" - erről a császárról mást se mondtak: "Most éppen öltözködik." 
					Vidám volt az élet a császár városában; odatódult messze földről a sok takács, szabó, szövőasszony. |  
	  |  
 
	
		| A csillagtallérok | Grimm | 2016.11.08. 16:20 |  
		| 
	
		
			|   
					  
					Egyszer volt, hol nem volt, volt egy kis leány.  
					Ennek a kis leánynak nem volt sem apja, sem anyja s olyan szegényül maradt ezen a világon, akár csak a templom egere. Nem volt bár egy házacskája, ahol lakjék, nem egy ágyacskája, hová lefeküdjék, nem volt egyebe csak a ruhája, annyi, amennyi a testén volt s csak egy darabka kenyere: egy könyörületes szívü ember adta azt is. |  
	  |  
 
	
		| A csizmás kandúr |  | 2019.09.25. 16:48 |  
		| 
	
		
			| 
					  
					Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy molnár, annak volt három fia. Halála után nem hagyott semmi egyebet a három fiának, mint a malmát, a szamarát meg a kandúrját. A legidősebb fiú kapta a malmot, a középső a szamarat és a legfiatalabb a kandúrt. 
					A legfiatalabb az ő kevéske örökségével sehogy sem volt megelégedve. 
					– A testvéreim – mondá szomorúan – jó móddal élhetnek, ha közösen összefognak; de ha én az én kandúromat megeszem és a bőréből magamnak tuszlit csinálok, akkor nekem nem marad semmi, a mivel életemet tengethessem. 
					A kandúr figyelmesen kihallgatta ezt a beszédet és vigasztalólag így szólt gazdájához: |  
	  |  
 
	
		| A fenyőfa | Andersen | 2016.03.07. 22:07 |  
		| 
	
		
			| 
					  
					Állt az erdőben egy szép, sudár kis fenyőfa. Jó helye volt: nap is érte, levegő is simogatta, idősebb társai, lucfenyők meg jegenyefenyők zúgtak körülötte. De a kis fenyőnek minden vágya az volt, hogy magasabbra nőjön; a meleg napot, az üdítő levegőt sem élvezte, s ügyet se vetett a parasztgyerekekre, akik ott jártak-keltek, fecsegtek körülötte, amikor szamócáért, málnáért mentek az erdőre. Sokszor egész köcsöggel szedtek, máskor szalmaszálra fűzték fel a szamócaszemeket, aztán leültek pihenni a kis fenyő tövébe, és azt mondták: |  
	  |  
 
	
		| A gyöngyszemű lány  | Boldizsár Ildikó | 2017.11.09. 00:55 |  
		| 
	
		
			| 
					Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy leány, akinek két igazgyöngy fénylett a szeme helyén. Nem afféle mesebeli igazgyöngyök voltak ezek, amelyek oly híressé és gazdaggá tették volna, hogy királyok és hercegek versengjenek a kegyeiért. Ó, nem! Ezek az igazgyöngyök szépek voltak ugyan, szebbeket sehol sem találhatnánk kerek e világon, de egy bajuk mégiscsak volt: nem lehetett velük látni. 
					A leány születése óta sötétben élt, ám mégis olyan fényességet árasztott maga körül, hogy aki látta, megcsodálta. Kislány volt még, amikor az édesanyja észrevette, hogy a parányi igazgyöngyök fényleni kezdenek, és ahogy a kislány nő, egyre erősebb lesz a fényük. A kislány persze mit sem sejtett ebből, hisz azt sem tudta, mi az, hogy igazgyöngy, azt pedig még kevésbé, hogy mi az a fény. 
					Nem látta soha fölkelni a Napot, és nem tudta, milyen alakú a Hold. A csillagokat is csak maga elé képzelte. Nem tudta megkülönböztetni a villám cikázását a tűz fényétől vagy a gyertya pislákolásától, és nem tudta azt sem, miért más a virággal borított nyári rét, mint a téli hómező. Azt sem ismerte, milyen a sárga, milyen a kék, azt pedig még kevésbé, hogy milyen lehet a zöld és milyen a piros. Egyetlen színt ismert csak: a feketét. Nem látott fákat, madarakat és állatokat, és legnagyobb bánatára nem láthatta édesapja arcát és édesanyja mosolyát sem. |  
	  |  
 
	
		| A halász meg a felesége | Grimm | 2016.03.12. 21:52 |  
		| 
	
		
			| 
					  
					Élt egyszer valaha régen egy halász. Egy szerény kis kunyhóban lakott a tenger partján a feleségével. Minden áldott nap kiment halászni, kivetette a horgot, s várta, várta a halat.  
					Egy szép napon megint ott horgászott a parton, bámult a szép tiszta vízbe, üldögélt a botja mellett, és türelmesen várt, egyre csak várt. Egyszerre csak megrándult a zsineg, lemerült a horog a mélybe, s ahogy a halász fölhúzta, egy nagy csuka tátogott rajta. |  
	  |  
 
	
		| A hat hattyú | Grimm | 2016.10.17. 17:35 |  
		| 
	
		
			| 
					
					
						Egyszer egy király elment vadászni egy nagy-nagy erdőbe. Olyan sebesen űzte a vadat, hogy a kíséretéből senki nem tudott a nyomában maradni. Mikor leszállt az este, megállt, körülnézett: akkor látta, hogy eltévedt. Megfújta a vadászkürtjét. A hang végigzengett a tájon, aztán elhalt a lombok közt, és nem felelt rá senki. Útnak nyoma sem volt sehol, bármerre keresgélt, csak a sokéves avar zörgött a lába alatt, mintha soha senki nem járt volna erre. Hanem a mély csöndben egyszer csak zörrent valami, és a homályban egy rezgős fejű öreganyóka tűnt föl a fák közt. A király megörült, hogy végre élő lelket lát.  
						Megszólította, mert hát nem tudta, hogy boszorkány. 
						- Kedves öreganyám, nem mutatnád meg nekem, merre jutok ki az erdőből? 
						- Megmutatnám, hogyne mutatnám - felelte az anyó -, csakhogy annak van ám egy feltétele; ha nem teljesíted, sose kerülsz ki a rengetegből, éhen veszel benne. 
						- Mi az a feltétel? - kérdezte a király. 
						- Az, hogy elvedd a lányomat. Szebbet úgysem találsz nála a világon; igazán megérdemli, hogy a feleséged legyen. |  
	  |  
 
	
		| A három toll | Grimm | 2019.12.04. 00:18 |  
		| 
	
		
			| 
					
					
					
						  
						Volt egyszer egy király, s annak három fia, közülük kettő igen eszes és bölcs volt, de a harmadik csak egyszer-egyszer szólalt meg, s akkor is csak keveset szólt, ezért hát elnevezték Egyszerinek. Amikor apjuk megöregedett, s arra is gyönge volt, hogy szájához emelje kupáját, azon tanakodott, kire hagyhatná birodalmát. Összehívta fiait, és ezt mondta: 
						- Kerekedjetek fel, s aki megtalálja a világ legfenségesebb szőnyegét, s elibém hozza, az lesz örökösöm. 
						 S hogy ne marakodjanak egymással, a kastély kapuján kívülre kísérte őket, majd három tollpihét fújt szét a levegőbe, s ezekkel a szavakkal búcsúzott el tőlük: 
						- Arra induljatok, amerre a pihék szállnak. 
						Az egyik tollpihét keletre, a másikat nyugatra fújta a szél, ám a harmadik nem messzire tőlük leereszkedett a földre. 
						  
						Így hát az egyik fivér jobbra vágott neki a nagyvilágnak, a másik balra, Egyszerit meg kicsúfolták, amiért egy helyben kellett maradnia, éppen ott, ahova a harmadik toll hullott.  
						  
						Egyszeri búslakodva lekuporodott a földre, s ahogy orrát lógatva üldögélt, nem messze a pihétől meglátott egy rejtekajtót. Tüstént fel is nyitotta, s a lefelé vezető lépcsőn elindult. Majd egy másik ajtóhoz ért, amin bekopogott, s mindjárt ki is szólt egy vékony hangocska: |  
	  |  
 
	
		| A háromágú tölgyfa tündére  | magyar népmese | 2014.09.20. 21:55 |  
		| 
	
		
			| 
					Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon, de még az Óperenciás-tengeren is túl, lakott a zöld királynak egy fia. Egyedül volt a kastélyban, hát unatkozott. Vette fegyverét, kiment vadászni. Mihelyt kiért az erdőbe, talált egy nyulat. Célba vette, hogy lelője. A nyúl rimánkodni kezdett: 
					- Bocsáss meg, királyfi, jó tettedért jót várj hadd meg az életemet. 
					Meghagyta a nyúl életét, nem bántotta. A nyúl elszaladt. Talált aztán egy rókára. A rókát is célba vette, és a róka is azt mondta: 
					- Ne lőj le, királyfi, hadd meg az életemet, jó tettedért jót várhatsz. |  
	  |  
 
	
		| A hegybéli mester |  | 2018.10.14. 02:15 |  
		| 
	
		
			| 
					 Magára maradt hát Katya, Danyilusko mátkája. Két-három esztendő is eltelt azóta, hogy Danyilónak nyoma veszett. Hervadni kezdett a pártában Katyenka. A bányák vidékén pártában maradt leánynak tartják, aki húszesztendős koráig nem megy férjhez. Legények nemigen küldenek kérőt az ilyenhez, özvegyemberek inkább. De hát ez a Katya szemrevaló lány volt, egyre-másra kérők állítottak be a házába. Hanem Katya azt mondta mindegyiknek: 
					— Elköteleztem már magam Danyilónak.  
					Beszélhettek neki:  
					 — Hát aztán! Elkötelezted magad, de Danyilko eltűnt. Emlegetni is kár. Rég meghalhatott már.  
					Katya csak azt hajtogatta:  
					— Danyilónak ígérkeztem. Talán még eljön érettem. Hajlítgatni próbálták:  
					— Nincs az már az élők sorában! Bizonyos, hogy nincs. Azt felelte Katya:  
					— Holtan nem látta senki. Az én számomra meg élőnél élőbb.  
					 Látták, hogy hiába beszélnek neki, hát elmaradoztak sorra.  |  
	  |  
 
	
		| A Hókirálynő  | Andersen | 2013.09.01. 23:38 |  
		| 
	
		
			| 
					
						ELSŐ MESE - Egy tükörről és cserepeiről       |  
	  |  
 
	
		| A két testvér |  | 2020.01.06. 09:14 |  
		| 
	
		
			| 
					  
					  
					Volt egyszer két testvér, az egyik gazdag, a másik meg szegény. A gazdag aranymíves volt és gonosz szívű; a szegény söprűkötésből élt, s jó és becsületes ember volt. Ennek a szegénynek volt két fia, két ikertestvér; úgy hasonlítottak egymásra, mint egyik tojás a másikra. El-eljárogattak gazdag nagybátyjuk házába, és rendszerint kaptak ott valami kis ételmaradékot.  
					Egyszer a szegény ember rőzséért ment az erdőbe. Az egyik fán megpillantott egy különös madarat: színarany volt s olyan szép, amilyet még sosem látott. Fölkapott egy kavicsot, megcélozta, és el is találta, de éppen csak annyira, hogy a kő egy kicsit meghorzsolta a madár tollát. A madár elrepült, de egy aranytoll lehullott a szárnyából a földre. A szegény ember fölvette, és elvitte a gazdag testvérének. 
					- Ez bizony színarany - mondta az, és sok pénzt adott neki érte.  
					Másnap a szegény ember fölmászott egy nyírfára, gallyat akart szedni róla. Egyszerre csak megrebbent a lomb, és kirepült belőle az aranymadár. A szegény embernek nem sokat kellett keresgélnie, hamarosan rábukkant a fészekre. Egy tojást talált benne, színtiszta aranyból. Fogta, azt is elvitte a bátyjának. 
					- Színaranyból van ez is - mondta a gazdag testvér, s megint megadta busásan az árát. Hanem a végén hozzátette: - Most aztán már magát a madarat szeretném. |  
	  |  
 
	
		| A két testvér (2) |  | 2020.01.06. 10:42 |  
		| 
	
		
			| 
					 A vadász ölbe vette, kivitte, s ahogy magához tért, és fölnyitotta a szemét, megmutatta neki a sárkány tetemét. A királylány boldogan rámosolygott, s azt mondta: 
					- Most aztán te leszel az én édes férjem, mert apám annak ígért, aki legyőzi a sárkányt. 
					Aztán lecsatolta korallgyöngyös nyakravalóját, és jutalmul szétosztotta az állatok közt; az aranycsatot az oroszlán kapta. Keszkenőjét pedig, melybe bele volt hímezve a neve betűje, a vadásznak adta. Az meg odament a sárkányhoz, s kimetszette mind a hét fejéből a nyelvét, belecsavarta a keszkenőbe, és jól elrejtette. 
					Hanem ekkor már ő is érezte, hogy igen ellankadt a küzdelemtől. 
					- Fáradtak vagyunk, bágyadtak vagyunk mind a ketten, aludjunk egyet mondta a királylánynak. 
					Lefeküdtek szépen a fűbe, a vadász meg előhívta az oroszlánt. 
					- Te fogsz vigyázni, nehogy valaki meglepjen álmunkban - mondta neki. Azzal mindketten elaludtak. 
					Az oroszlán melléjük telepedett, és virrasztani kezdett, de ő is fáradt volt a viadaltól, hát odaszólította a medvét. 
					- Gyere ide mellém, s kelts föl, ha valami gyanúsat látsz; alszom egyet - mondta neki. 
					A medve odaült, de mert ő is fáradt volt, szólt a farkasnak: 
					- Telepedjél ide mellém, s kelts föl, ha valami gyanúsat látsz; alszom egyet. 
					A farkas odatelepedett, de fáradt volt ő is, hívta a rókát: 
					- Feküdj ide mellém, s kelts föl, ha valami gyanúsat látsz; alszom egyet. 
					A róka melléje feküdt, de fáradt volt, mondta a nyúlnak: 
					- Heverj mellém, s kelts föl, ha valami gyanúsat látsz; alszom egyet. |  
	  |  
				 |