Az olvasóvá nevelés nem úgy néz ki, hogy a tíz-tizenkét éves gyerekkel veszekszem, amiért nem hajlandó elolvasni a Toldit. Az a gyerek, akinek meséltek esténként, akivel türelmesen elbeszélgetnek a szülei, az jó eséllyel fog maradandó olvasmányélményt találni magának, ha nem is feltétlenül az iskolai tananyagban, de a változatos és kiváló kortárs mese- és ifjúsági könyvek között. Az olvasás nem csak a szépirodalom miatt fontos, vagy a lelki szükségleteink kedvéért. Azok a gyerekek, akik szívesen olvasnak, sokkal jobb szövegértők, könnyebben tanulnak, szebben és választékosabban fejezik ki magukat, és bizony az önmegvalósítás terén is könnyebben boldogulnak. Sokszor akár két évvel is azok előtt járnak a korosztályukból, akiknek nem meséltek, és akik semmit sem olvasnak önállóan. Szóval lenne ennek kézzelfogható haszna is, nemcsak bölcsész agymenésről van szó, mint sokan hiszik. Sok a népszerű könyv a gyerekközösségekben most is, az más kérdés, hogy ezek egy része nem a legminőségibb alkotás. De ha úgynevezett belépő könyvként tudnak funkcionálni, az olvasás megszerettetésének eszközeként bármelyik könyv hasznos lehet. Persze megpróbálhatjuk a gyerekeket a klasszikusok felé, vagy a szerintünk igényesebb kortárs felé terelgetni, de didaktikusan ez nem igazán fog menni. Még a kevésbé olvasó felnőttek is elszaladnak, ha megérzik, hogy rájuk akarunk erőltetni valamit. Fontos, hogy a könyv saját felfedezés legyen, hogy ő akarja éppen azt elolvasni. Ennek egyik oka lehet, ha a történet neki szól, róla szól. Remélem, hogy A Pál utcai fiúkat még sokáig olvassák majd, de én már találkoztam totális értetlenkedéssel is a gyerekek részéről, hogy ugyan miért baj, ha kisbetűvel írják le a nevedet? Ők ugyanis csetelés közben kisbetűvel szokták írni egymás nevét az egyszerűség kedvéért. Éppen ezért meg kell születniük a jelen problémáit, megoldandó feladatait feltáró könyveknek is, a jövő klasszikusai ma még kortárs történetek. Forrás: ridikul.hu