| 
				 
					– Ébresztő, eljött a reggel! – rikkantotta Babaróka, és félrerántotta a fűzfalevélfüggönyt, hogy a nap besüssön a házba. Mamaróka azonban csak felnyögött, és a fejére húzta a párnát. 
				
					– Kelj már fel, anya! – nyaggatta Babaróka, de Mamaróka válaszul elfordult és összegömbölyödött a takaró alatt. 
				
					– Mi a baj? – rettent meg Babaróka. 
				
					– Nagyon fáj a fejem – nyöszörgött Mamaróka elhaló hangon. 
				
					– Kelj fel, anya, reggel van! – rázogatta tovább értetlenül Babaróka. 
				
					– Nem tudok, fáj a fejem, meg sem tudom mozdítani! 
					 
					 
					 Babaróka megpróbálta lehúzni róla a takarót, mire Mamaróka sírva fakadt. Babaróka ettől igazán megrémült. 
				
					Apa ekkor ért vissza a reggeli fürdésből. 
				
					– Mi történt? – kérdezte csodálkozva. 
				
					– Anya nem kel fel – panaszolta Babaróka –, pedig eljött a reggel, a függönyt is elhúztam, hogy a hasára süssön a nap! 
				
					– Fáj a fejem! – ismételte Mamaróka. 
				
					– Gyere, Kisrókám – fogta kézen apa –, menjünk reggelizni! 
				
					– De anya szokta adni a reggelit! – nyafogta Babaróka. 
				
					– Hagyd most anyát! Beteg – szólt rá apa, és kiterelte a konyhába. Ő vitte el a Kölyökőrzőbe is, és ő ment érte délután. Babaróka alig várta, hogy hazaérjenek, és játszhasson az anyukájával. 
					– Anya, gyere, építsünk tornyot! – kiabálta. 
				
					– Nem érted, hogy anya beteg? – mordult rá válaszul apa. – Gyere, majd én építek veled tornyot! – tette hozzá sokkal szelídebben. 
				
					Babaróka nem értette: hiszen már délután van, hogy lehet, hogy Mamaróka még mindig nem gyógyult meg? 
				
					Tornyot épített apával, még sokkal nagyobbat, mint Mamarókával szokott, sőt, segített neki elkészíteni a vacsorát is, de közben folyton csak azt várta, hogy Mamaróka egyszer csak előugrik, és fogócskázni kezd vele. 
				
					Mamaróka elővánszorgott a vacsorához, kis fehér bogyókat tett a tányérja mellé. 
				
					 
					 – Jobban vagy? – kérdezte aggódva apa. Mamaróka csak a fejét rázta, de azt is óvatosan, mert még mindig fájt neki. 
				
					– Én is kérek olyan cukorkát! – mondta Babaróka. 
				
					– Nem lehet – válaszolta Mamaróka –, ez nem cukorka, hanem gyógyszer! Azért van, hogy jobban legyek. 
				
					– Nem baj, adjál! – unszolta Babaróka. 
				
					– Nem adhatok – magyarázta Mamaróka –, mert beteg lennél tőle. 
				
					Babaróka nem értette, hogy lehet beteg attól, amit az anyukája pont azért akart megenni, hogy ne legyen beteg. 
				
					– Akkor én fogom betenni őket a szádba – ajánlotta. 
				
					– Miért? – csodálkozott Mamaróka. 
				
					– Mert én akarlak meggyógyítani – válaszolt Babaróka. 
				
					Mamaróka engedelmesen kitátotta a száját, és Babaróka belepottyantotta a gyógyszereket. 
				
					– Még egyél ilyet! – mondta, miután az anyukája szépen lenyelte egy pohár vízzel a kis fehér bogyókat. – Azt akarom, hogy hamar meggyógyulj! 
				
					– Most nem vehetek be több tablettát – rázta a fejét Mamaróka. – Az már túladagolás volna. Nagyon rosszul lennék tőle. 
				
					– Túladagolás? – csodálkozott Babaróka, mert ezt a szót még sosem hallotta. Nem fért a fejébe, hogy két gyógyszertől jobban lesz a mamája, háromtól meg rosszabbul. 
				
					– Az tesz a legjobbat anyának, ha lefekszik, és hallgatja egy kicsit a rózsákat – zárta le a beszélgetést apa. 
				
					Átkarolta Mamarókát, és bekísérte az ágyba. Nemsokára felhangzott kinn a kertben a futórózsák éneke. 
				
				 
				
					VSSZA A PROBLÉMAORIENTÁLT KÖNYVHÖZ>> 
			 |