| 
				
				 
					  
				
					Unalmas kedd este van. 
				
					Az ágyadban fekszel, a plafont bámulva. A kistestvéred, Dodó ütemes hortyogásától lassan te is álomba szenderülsz. Alighogy elaludtál, neszezésre riadsz fel. 
				
					Pontosabban: egy pöttyös plüss víziló néz ábrándosan a szemedbe. Meglepetésedben csuklasz egyet, mire nyomban megjelenik a vízilófej mellett Dodó lelkes ábrázata. 
				
					– Most ezért kellett felébreszteni? – nyögöd, eltolva magadtól a vízilovat.– Nézd csak, Töhötöm életre kelt! Beszél is, meg minden! Figyu! – azzal még jobban belenyomja az arcodba kedvenc plüssállatát, amit mellesleg párnaként is szokott használni. 
				
					– Igen! Nem szuper? – lelkendezik Dodó. 
				
					– Hagyjál békén, és vidd innen ezt a rusnya plüsst! – fordulsz lustán a másik oldaladra. 
				
					– Miért nem hiszel nekem? Pedig tényleg beszélgettünk, ugye, Töhötöm? – sóhajtja a tesód, mialatt visszakászálódik az ágyába. 
				
					A szobátok újra elcsöndesedik. A félhomályban csak Dodó Baglyocskája, azaz bagoly formájú éjszakai fénye változtatja a színét bágyadt lassúsággal. Kék, zöld, türkiz, kék, zöld, türkiz. Szinte leragad a szemed, mire valaki újfent böködni kezd. Persze Dodó az, ki más lenne. Borzos szőke haja az arcodat birizgálja, ahogy föléd hajol. 
				
					– Ébredj gyorsan, Töhötöm megtalálta az Egyszernyíló Átjárót! Innen indul, a szobánkból! 
				
					– Miféle átjárót? – motyogod félálomban. 
				
					– Hát az Egyszernyíló Átjárót a másik világba! Már el is indult rajta. Annyira izgi! Én is megyek! Egyedül felöltöztem az útra – bök büszkén magára. 
				
					Remek ízléssel ruházkodott, hupikék harisnyájára egy piros, sokzsebes rövidnadrágot húzott, a pulóverére felvette kedvenc szőrös mellényét, és anya virágmintás konyhai kötényét is magára kanyarította. A feje szinte elvész apa jókora szalmakalapjában. 
				
					– Ez a felfedezőruhám. És szereztem egy zacskó pisztáciát a konyhából! A sárkányos hátizsákomba pedig pakolok még elemózsiát. Elvihetem a tegnapelőtti uzsonnádat a konyhaasztalról? Légyszi, segíts cipelni majd a hátizsákot! Ugye, te is velünk jössz a másik világba? Már alig várom! 
				
					– Hát persze! Még hogy az éjszaka közepén életre kelt plüssállatokkal és az ütődött kistesómmal kalandozzak titkos átjárókban! Pisztáciahéjakat köpködve. Már csak az kéne! Nincs itt semmiféle átjáró, túl élénk a képzeleted. 
				
					– Pedig tényleg így van! – pityeredik el Dodó. 
				
					– Biztos. Most már hagyj aludni! – förmedsz rá. 
				
					A tesód az orrát lógatva ágyba bújik. Még egy ideig hallod a szipogását, aztán végre csönd lesz. Ezekkel a kicsikkel mindig csak a baj van… Pedig ha sejtenéd, hogy a java csak most kezdődik.  
				
					Az éjszaka közepén hirtelen felriadsz. Tétován körbenézel. Mintha valami nem lenne teljesen rendben. 
				
					Megvakarod az orrod, és még egyszer, komótosan körbepillantasz. A könyvespolc, a szekrény, a Baglyocska, mind olyan, mint szokott. Még Dodó este elhajított fél pár zoknija is békésen hever a szoba közepén. Hát persze! Mindig hallani szoktad a tesód szuszogását a szomszéd ágyból, de most néma csönd van. Kievickélsz a paplanod alól, és odalépsz Dodó fekhelyéhez. Az ágy lapos, üresnek tűnik. 
					Vajon Dodó kiment a fürdőszobába? 
				
					  
				
					Vagy bebújt a szüleitek mellé az ágyba? 
					Csak nem tűnt el valami titkos átjárón keresztül, amiről este hadovált? 
				
					Úgy döntesz, utánajársz a kérdésnek. Óvatosan kinyitod a szobátok ajtaját, de ahogy kilépsz a sötét folyosóra, a lábad mellett valami puha szőröset érzel. Összerezzensz, de rögtön rájössz, hogy csak Gombóc, a macskátok surrantbe a szobába. Sebaj, fol hálója, jobbra pedig a bejárati ajtó sötét sziluettje látszik. 
					 
					Hol lehet Dodó? 
				
					Ahogy kóvályogsz a félhomályban a szüleid szobája felé, majdnem beleütközöl a kitárt fürdőszobaajtóba. 
				
					Felkapcsolod a lámpát, és bekukucskálsz. Nincs itt senki. Továbbosonsz a folyosón a szüleid szobájáig, 
				
					és óvatosan belépsz a résnyire tárt ajtón. Dodó néha bebújik melléjük az ágyba, ha rosszat álmodik. Anyukád és apukád csöndben hortyognak, de a tesódnak nyoma sincs. Már csak a nappali van hátra. Lassan kinyitod az ajtaját. A bútorok, tárgyak körvonala tisztán kirajzolódik az ablakon besütő telihold sápadt fényében. 
				
					– Dodó, hé, itt vagy? – suttogod. Hangod a néma falak verik vissza. 
				
					Nincs itt egy árva lélek sem. A polc tetejéről hiányzik apukád szalmakalapja. Legutóbb nem Dodó fején láttad? A tesód viszont sehol sincs. 
				
					Mit teszel? 
				
					• Megvizsgálod a bejárati ajtót (ha még nem tetted volna)?   
				
					A bejárati ajtóhoz lépsz, és lenyomod a kilincsét. 
				
					Kulcsra van zárva. Szerencsére Dodó nem tudja kinyitni, így biztos nem tűnhetett el erre a lakásból. 
				
					Az utcai cipője is a helyén van. Visszafordulsz a szobátok felé, és menet közben bekukkantasz a konyhába. 
				
					A testvéredet ott sem találod, az viszont feltűnik, hogy anyukád virágmintás köténye nem lóg a szokásos fogason. 
				
					Persze, ezt a ruhadarabot Dodón láttad, pont az eltűnése előtt. Most mit teszel? 
				
					• Vagy visszasietsz a szobátokba és elolvasod a folytatást a könyvben? 
				
					  
				
					<<VISZA A NYÁRI OLVASMÁNYHOZ 
			 |