Apja lánya
2012.07.25. 23:09
Írta: Jacqueline Wilson
Fordította: Törő Krisztina Noémi
Illusztrálta: Nick Sharratt
Kiadó: Animus Kiadó, 2007
Oldalszám: 240
Floss szülei elváltak, ő anyjával és annak új férjével, valamint kisöccsével, Tigrinccsel él együtt, de minden hétvégét apjával tölti, akinek nagy szüksége van egy kis vidámságra és kedvességre. Élete gyökeresen megváltozik, amikor mostohaapja remek állásajánlatot kap Ausztráliába, és a kis család félévre Sydneybe költözik.
Floss nem akar menni, egyrészt nem akarja itt hagyni a sulit és legjobb barátnőjét, aki az iskola legnépszerűbb lánya, másrészt a költözés egyet jelent azzal, hogy félévig nem látja apját. Sokat tanakodik, de végül úgy dönt apjával marad Londonban.
A helyzet nem éppen rózsás: barátnője eltávolodik tőle, és inkább az undok Margot-val barátkozik, ráadásul apja teljesen tönkremegy, és reménytelen helyzetbe kerülnek.
Van-e visszaút? Segítenek-e az új barátok?
|
Galgóczi Móni
Számos tolakodó könyv miatt csak most jutottam hozzá az idén áprilisban megjelent Jacqueline Wilson (született 1945. december 17-én, bár akkor még Jacqueline Aitken volt a neve) regényhez.
Azzal úgy gondolom, nem mondok nagy újdonságot, ha elárulom: ezúttal is csonka családban élő kislány szerepel a történet középpontjában.
Szülei elváltak, édesanyjával, annak új férjével és kisöccsével él együtt, míg apukája magányosan vezeti tovább romló állagú büféjét. Ebben eddig semmi érdekes nincs, biztos ismerünk hasonló felállást környezetünkben.
Aztán borul minden, a nevelőapa azonban új munkát kap, ami Angliából a világ másik felére, Ausztráliába repíti a családot.
Igen, most jön a de.
De Floss (így hívják ifjú hősnőnket) nagyon szereti apukáját, és inkább vele marad. Ez persze kisebb botrányt kever a családban, majd a hullámok eljutnak az iskolába is. És akkor még hátravan az igazi kihívás: apa és lánya miként boldogul az életben.
Wilson a tőle megszokott színvonalon meséli el a történetet, gyakorlatilag nem csinál mást, mint átlagos embereket juttat olyan szituációba, amikor a hétköznapi elvárásokhoz képest megváltozott környezetben kell helytállniuk.
Ez ugyebár vagy a jó, vagy a rossz tulajdonságokat hozza elő – kinek-kinek vérmérséklete szerint.
Nekem, mint olvasónak ezzel kapcsolatban két feladatom van: egyrészt kísérjem figyelemmel a történéseket, másrészt ha van rá időm és kedvem, akkor töprengjek el az élet nagy összefüggésein.
Az elsővel nincs semmi gond, hiszen bár a megszokott elemekből építkezik, Wilson most is gyakorlott zenészként játszik az olvasók érzelmein, jó érzékkel bonyolítja a cselekményt – vagyis ha egyszer nekilátunk, akkor a könyvet nem tesszük le a vége előtt.
A második feladat, a gondolkodás szerencsére inkább csak ajánlott tevékenység, főként akkor látom komoly esélyét, ha háztartásunkban lézengenek ifjú leányzók, akik nem csak olvasnak, de kérdeznek is.
Ha szerencsénk van, akkor részünk lesz pár tartalmas beszélgetésben, amikor lehetőségünk nyílik befolyásolni fejlődését. Elvégre erről szól a nevelés, nemdebár?
|

|