Pásztor Csörgei Andrea   A „valójában valamennyien testvérek vagyunk itt a Földön” – gondolatot veszi alapul Böszörményi Gyula: Az emberke színe című könyve, méghozzá olyan szerencsés módon, hogy nyoma sincs benne sem túlzott érzelgősségnek, sem hamis pátosznak, de még csak üres közhelyeknek sem (amelyek ugye, a téma jellegéből akár adódhatnának is). Cserébe viszont van benne humor, irónia és mondanivaló jócskán. Ég Atyácska és Hold Anyó mint egy jól összeszokott házaspár, közösen alakítják-formálják-festik féltett kincsüket: az embert. S miközben egymás közt tanakodnak, elhangzik a szöveg egyik legfontosabb mondata: „Legfőbb ellenségünk az unalom!” Nem hiszem, hogy kellene ennél egyszerűbb és kézenfekvőbb válasz azokban az esetekben, ha gyermekünk az emberi sokszínűség okait firtatja. Sajnos, azonban – mint azt sokszor tapasztalhatjuk – ez a sokféleség nem csupán egy izgalmas kaland, hanem egyszersmind iszonyatos konfliktusok forrása is, épp úgy, ahogyan azt a bölcs Hold Anyó előre megjósolja. Aggodalmait hiába próbálja Hold Apó eloszlatni, mondván, ha szükséges, majd megkapják a figyelmeztetést természeti csapások képében az emberek, a bölcs Anyó egyáltalán nem bízik abban, hogy gyermekei érteni fogják a nekik szánt üzenetet. Ahhoz, hogy a felnövekvő generáció megértse, miért is olyan fontos harmóniában élni egymással és a természettel, nagy segítséget nyújt az ilyen és ehhez hasonló gondolatokat megfogalmazó könyvek gyakori forgatása. A kicsik számára pedig Agócs Írisz végtelenül vicces, egyszerűségükben nagyszerű illusztrációi teszik a kötetet még vonzóbbá.