Pagonyban Bartos Erika, Marék Veronika, Berg Judit könyveit, a Két Egér könyvesboltbannagyjából ugyanezeket és a Friss tinta című versantológiát keresik leginkább mostanában.    Vörös Júlia, a Két Egér vezetője szerint vannak a klasszikusokon túl a frissebb, de örökzöldnek bizonyuló kötetek, mint például a finn Tatu és Patu-könyvek, Thimothée de Fombelle Vangója, Berg Judit és Agócs Írisz Maszat-könyvei, Berg Judit Rumini sorozata, a már említett, a Pagony és a Csimota által közösen kiadott, mostanáig egyedülálló Friss tinta. Stabilan tartják magukat a Scolar kiadó képes ismeretterjesztő könyvei, pláne azok, amelyeknek sok kihajtogatható ablakuk van.   Akadnak könyvek, amelyek nem aratnak olyan széles körben sikert, mint az előbb említettek, de folyamatosan keresik őket: például a Pettson és a Findusz sorozat, a Mazsola és Tádé-könyvek, a Claude-sorozat. Léteznek olyanok is, amelyekre külön fel kell hívni a figyelmet, de amint megismerik az olvasók, megkedvelik.   Ilyenek többek között: Máté Angi könyvei, Kasza Julianna Áprilisa, Tom Schamp Ottó a városban lapozója, a holland klasszikus Szutyoksári, a Pötty könyv a Vivandrától, a Sári és Nemszemétke,      a nagy kamaszok számára választott Semmi című Teller-könyv vagy a Bolyongások Budapesten. De idetartozik (és az olvasás megszerettetésében nem elhanyagolható szegmens) néhány képregény, például a Tintin kalandjai, Lucky Luke. Vörös Júlia szerint feltétlenül fontos egy gyerekkönyvben a hitelesség, a természetesség, a szépség, a valódi humor és a valódi kérdések, ezek teszik kíváncsivá, lelkessé a gyerekeket. De az is lehet, hogy a fiatal olvasót egy egészen egyszerű történet vagy karakter ragadja meg, pusztán azért, mert az a történet „valami”, az a karakter „valaki”; jelentősége lehet bárminek, amivel találkozunk, ezeket a vonzalmakat sokszor meg sem lehet intellektuálisan magyarázni. Ez egyébként felnőttkorunkban is hasonlóképpen működik.  Az oktatási rendszerben pedig szerinte az volna az ideális állapot, ha a tanárnak lehetősége volna úgy tanítani, hogy mindig azt a könyvet vegye elő egy osztályban, amelyikről úgy gondolja, hogy az épp a legalkalmasabb az adott közösség számára (erre egyébként számos jó példa van, lásd például az alábbi, tanítók által ajánlott nyári könyvlistát), tehát, ha nem a kényszerűség, hanem a belső indíttatás vezethetné őt a munkájában. Hogy ebben az elképzelt szabadságban mekkora szerepe van a kortárs irodalomnak, azt dönthesse el maga a tanár: azt a könyvet vigye be az osztályba, amivel érdemben tud dolgozni, de az is igaz, hogy az irodalomnak nem feltétlenül tesz jót, ha tananyag lesz belőle – véli. Az új NAT, Vörös Júlia szerint, eddig elképzelhetetlen merev irodalomképet ír le, s ennek egy tünete (vagy következménye), hogy ebbe az amúgy kedvelt kortárs gyerekirodalom nem fér bele. Klasszikusokat ír elő a NAT A most kifutó Nemzeti alaptanterv nem nagyon határozta meg, pontosan melyik szerző melyik könyvét kell a gyermekek kezébe adni, mert csak kompetenciákat írt le. A konkretizálás a kerettantervekre és az iskolák helyi tantervére hárult. (Ennek ellenére sehol nem fordult elő, hogy János vitéz vagy a Toldi kimaradt volna, mint azt sokan állítják.) Az új NAT-ot ezzel szemben feltöltötték konkrét tartalmakkal. Nagyon bőséges (túl bőséges) műveltséganyagot ad, s e mellett van néhány megengedőbb kitétel. Ez az irodalomban különösen tragikus, mert  „ha egy olyan irodalmi kánont nyomunk le a gyerekek torkán, ami nincs hozzáigazítva a személyes érdeklődésükhöz, generációs kultúrájukhoz, akkor nem sikerül belső tudássá tenni a tananyagot” – véli Arató László, a Magyartanárok Egylete elnöke. Szerinte az illúzió, hogy ha elő van írva egy csomó mű címe, az valódi, belsővé tett műveltséggé válik a tanulók fejében. Kellenek persze olyan művek, amik reprezentálnak valamilyen közös műveltséget, közös nyelvet, de sokkal kevesebb, mint ami a NAT-ban megjelenik. A mennyiség növelésével nem lehet a közös nevezőt megerősíteni – szögezi le Arató. Tovább>