A brémai muzsikusok, mint minden jó mese, szépítés nélkül, sőt, eltúlozva mutatja fel az emberi lét sötét oldalait, de egyben vigaszt és útmutatást is nyújt: az elűzött állatok megtapasztalják, hogy csak akkor kiszolgáltatottak, ha jólétüket gazdájuktól várják. Ha egymással (kor- és sorstársaikkal) szövetkeznek, akkor önállóan is meg tudják oldani nehézségeiket.   A történet másik fontos üzenete, hogy minél reménytelenebbnek látszik egy helyzet, annál inkább nő az egyén belső szabadsága: „a halálnál jobb foglalkozást mindenütt lelsz magadnak” a mese kulcsmondatának tekinthető. Akinek nincs vesztenivalója, az éppen ebből meríthet erőt és válik szabaddá.  A brémai muzsikusokat sok kisóvodás gyerek szereti. Ebben a korban a gyerekek szívesen azonosulnak állatfigurákkal, a világos, egyértelmű történetet könnyen megértik, és nagyon hat rájuk a mese sajátos humora: élvezettel képzelik el, ahogy a sok gyönge állat egymásra állva szó szerint óriási lesz, és be tudja csapni, meg tudja ijeszteni a sokkal erősebb „felnőtteket”. Ez a mese különösen alkalmas arra, hogy a gyerekek színdarab formájában eljátsszák: az állatjelmez, az egymásra mászás és a közös ijesztő ricsajozás éppen a mese fő gondolatát teszi közvetlenül átélhetővé: az összefogás, a közös cselekvés felszabadító örömét. (Fischer Eszter)   A csillagtallérok (Sterntaler)>