Ugyanakkor nagyot változott a világ harmincsok év alatt. Pont emiatt fontos, hogy megismerjék az ellenség/ellenségeskedés, és a háború arcát, mármint az igazit. Nem azt, aminek a végén a főhős fess gúnyában, kisimult arccal, töretlen kedéllyel vág neki a következő kalandnak. Gondolkodjanak arról, ami a csillogó kitüntetéseken, a ropogós egyenruhákon, az izgalmas kütyükön túl van. Álljanak meg egy pillanatra és gondolkodjanak. A következményekről, az előzményekről, az ellenségről, a másik emberről.

Davide Cali a könyvében a háborút két, a lövészárokban egyedül ücsörgő katona gondolatain keresztül ismerjük meg. Más a gödör, más a katona, de valójában minden megrázóan egyforma. Az első nap kapott kézikönyv is, ami leírja, hogy az ellenség micsoda gonosz vadállat: kímélet nélkül kiírtja a nőket, gyerekeket, kutyákat, teheneket . Sőt, még az ivóvizet is mérgezi. Hát ember az ilyen? Dehogy. Ezért nem is érdemel kíméletet. Az ellenség az rossz, nagyon rossz.

Aztán eltelik jó sok idő. Süt a nap, esik az eső. A háború pedig már nagyon régóta tart. Hetek, hónapok óta nem hallani egy lövést sem. A  nagy csendben már azon kezd el gondolkodni, hogy talán vége is a háborúnak, vagy esetleg az egész világnak, és csak őket felejtették el. Jó lenne befejezni ezt az egészet és hazamenni.

Aztán egyik éjjel, amikor már jó sokat ücsörgött a katona a lövészárokban, bámulta a csillagokat - mert olyankor jó sok mindent át lehet gondolni- átmászik az ellenség gödréhez, hogy végre befejezze a háborút.

Mielőtt lelőné szeretné látni az arcát. Az ellenség helyett azonban egy kézikönyvet talál (pont olyat, amit ő is kapott), de ebben az ő saját arca szerepel, és teli van hazusággal. Hiszen ő nem gyilkol nőket, gyerekeket, állatokat, nem mérgezi meg a kutakat sem. Ő nem ilyen! Nem is ő kezdte az egész háborút. Valahogy véget kellene vetni a háborúnak. De hogyan?

A rövid, de nagyon hatásos mondatokban - a fordítás Szabó T. Anna munkája- minden benne van. Az elhagyatott katona kétségbeesett magánya, aki semmi másra nem vágyik csak arra, hogy újra otthon lehessen és megint legyen értelme a napoknak. Nincs benne semmi heroikus, dicsőséges, vagy izgalmas. Helyette van rettegés, szomorúság, éhség, kínok, kétségbeesés és mélységes honvágy. Mert a háború ILYEN.

Serge Bloch minimalista illusztrációi nagyon beszédes módon a háború színeit viselik, és erőteljesen aláhúzzák a mondanivaló drámaiságát. Már a borítónál kezdődik a szívfacsarodás. A szélesen mosolygó, egyenruháján a különböző korok impozáns kitüntetéseit viselő katona kezeiről csöpög a vérpiros. Évezredek óta aktuális probléma , csak azóta alaposan megváltoztak az arányok. 

A  téma jelentőségéről mi sem árulkodik jobban, mint hogy az Amnesty International emberi jogi oktatása keretén belül tart egy úgynevezett "Ellenség-órát". Az ingyenesen igénybe vehető órákon drámapedagógiai módszerekkel, kutyák és macskák ellenségeskedésén keresztül dolgozzák fel az ellenség-én problematikáját. Ezen az egyszerű példán keresztül jutnak el könyvhöz, hogy mennyire ugyanazok a kérdések kínozzák mindkét oldalt.

Akit érdekel, és szeretne ötleteket kapni a könyv otthoni feldolgozásához itt megtalálja az óravázlatot, nekünk nagyon sokat segített.

Aki pedig a gyerek iskolájába szeretné elvinni az Ellenséget, ezen a linken keresztül felveheti a kapcsolatot a kedves és készséges szervezőkkel. 

Nagyon érdekelt, így rákérdeztem, hogy vajon mekkora érdeklődés övezi a könyvet és magát projektet. Kiderült, hogy havonta 10-12 (!!!) ilyen órát tartanak fővárosi is vidéki iskolákban. Azért ez tényleg jó. 

Az Ellenség minden szempontból mély nyomot hagy maga után, már az első olvasást követően is. A második, harmadik, sokadik után pedig egyre több részlet, üzenet "jön át".  A fontos és jó könyvekre jellemzően az erőteljes mondatok, és képek még sokáig kattognak a kis fejekben, és időről-időre visszatérnek. De így van ez jól.

Nagyon tetszik, hogy a könyv kapcsán kibontakozó vissza-visszatérő beszélgetésekben könnyen el lehet jutni a lövészárokból a hétköznapokba. A különféle ajtók, fülkék, emeletek, szobák mögött/között zajló csatározásokig, a mindenféle autós-, biciklis- és egyéb ülésekből, alsó- és felsővezetői székekből, iskolai és játszótéri padokból egymás ellen folytatott harcokig vezet az út.   

Felgyorsult az élet ritmusa, a színtér pedig elképzelhetetlenül kitágult. Mégis az igazi, mély változást apró, kis lépésekben, gondolatokban érdemes elkezdeni.