A három testvér vándorlás közben egy hangyabolyhoz ér. A két idősebb szét akarja túrni, csak hogy élvezhessék a hangyák kétségbeesését. Tökfilkó azonban nem engedi, azt mondja: „Hagyjátok békén ezeket az állatokat! Nem engedem, hogy bántsátok őket!” Ezután egy tóhoz érnek, amelynek vizében kacsák úszkálnak. A két nagyobbat csak orális vágyuk és élvezetükkielégítése izgatja; meg akarnak fogni és meg akarnak sütni néhány kacsát. Tökfilkó ezt ismegakadályozza. Mennek tovább, és egy odvas fához érkeznek, amelyben méhek fészkelnek. A két idősebb ki akarja füstölni a méheket, hogy megszerezzék a mézet. Tökfilkó megint közbelép, és semmiképp nem engedi, hogy az állatokat megzavarják vagy megöljék. A mesék gyakori tanulsága:  „jó tett helyébe jót várj”  ebben a történetben konkrétan azt jelenti: aki nem tör azonnali haszonra, aki nem leigázni és kiuzsorázni akarja a természetet, az hozzájuthat a természet igazi ajándékaihoz. A mese arra is tanít, hogy az életben nem mindig az „okosok” viszik a legtöbbre, hanem azok, akiknek tetteit lelkének ösztönösebb, mélyebb, természetközelibb rétegei is irányítják.   Ez is fontos tanulság a gyerekeknek: gazdagabb lesz a lelke annak, aki a felnövés során meg tudja őrizni ősi, gyermeki látásmódját is, aki nem úgy lesz „okos”, hogy megszakad kapcsolata a természettel és saját ösztöneivel. Kelekótya bátyjai, Hamupipőke mostohanővéreivel szemben nem gonoszok, csak rövidlátók. Ezért nekik nem is jár büntetés, Kelekótyának nem kell legyőzni, megsemmisíteni őket. A „kelekótyaság” valójában olyan bölcsesség, amely mindenkinek javára válik. A mesehallgató gyereknek ez azt is jelenti: nem kell félnie attól, hogy szüleihez, testvéreihez fűződő szeretetteljes kapcsolatát veszélyeztetné, ha túl szeretné szárnyalni őket. (Boldizsár Ildikó)   Az aranylúd>