Andersen mesék: A fülemüle
 A tanulságos mesében egy egyszerű, szürke kis csalogány volt a kínai császár legértékesebb kincse. Tisztán énekelt, vidáman szólt dala az éjszakában.
Az emberek azon-ban sokkal többre értékelték a műmadarat, ami ugyan szép volt, de nem tudott úgy dalolni, mint a valódi - csak azt tudták, mi lesz a következő éneke. Egy ideig egyszerre daloltak, majd lassan megfeledkeztek a valódi csalogányról.
"Az igazi fülemüle a maga módján csattogta az énekét, a másik pedig rugóra járt."
A történet végén még próbára tették a műmadarat, de kudarcot vallott: nem volt képes elűzni dalával a halál sötétjét, nem tudta eloszlatni a császár félelmét. Ekkor a valódi csalogány visszatért, s dalával visszaénekelte az életbe a haldokló császárt:
„És a halál mind a hármat visszaadta egy-egy dalért, s a fülemüle tovább énekelt: a csöndes temetőről szólt a dala, ahol fehér rózsák nyílnak, orgonabokrok illatoznak, s ahol a zsenge füvet az árvák könnyei öntözik. Olyan szépen énekelt róla, hogy a halál egyszerre visszakívánkozott a kertjébe, s hideg, fehér felhő képében kisurrant az ablakon.”
Andersen meséinek nagy része - így A fülemüle is - szomorú történet, hiszen arról szól, hogy a halál közeledtét kellett megéreznie a császárnak ahhoz, hogy észrevegye a mindenki számára természetes és nyilvánvaló tényt, a valódi érzelmek fontosságát.
|
"Míg a népmese (tündérmese) hőse, nehéz próbákat cselekvőn kiállva, megküzdve ellenségeivel, végül a király elé áll, hogy elvegye méltó jutalmát (a fele királyságot és a királyleány kezét, esetleg csak a teli zsák aranyat és drágakövet), addig Andersen hősei egészen másképp egzisztálnak.
Maguk cselekvőn alig lépnek fel, többnyire sorsszerűen történnek meg velük a dolgok. De amikor szükség van rájuk, mint a haldokló kínai császárnak a fülemülére, hogy az ének, a művészet, a romlatlan ártatlanság, a tisztaság erejével még a halált is legyőzzék, ott vannak és segítenek. A császár kérdésére ők is így felelnek:
„– Én már megkaptam a jutalmamat! – mondta a kis fülemüle. – Könnyet csaltam a szemedbe, amikor először énekeltem neked, s ezt nem felejtem el soha. Ez az igazgyöngy az énekes legszebb jutalma.”
Az anderseni mese két legjellemzőbb sajátja: a cselekvő hős kiküszöbölése és morális tanulságok megfogalmazása allegorikus formában.

Fontos erkölcsi mondandója, hogy az embernek meg kell becsülnie a sorstól kapott képességeit, azokkal élnie kell, és mindez boldogsággal kell, hogy eltöltse."
Forrás:
Vasvári Zoltán: Andersen és a mese felfedezése Európában
|
|