Lala más, mint a többi tündérgyerek. Látja ezt mindenki Tündérföldön, tudja édesanyja, Írisz királynő is, csak nem akarja észrevenni. Hiába, van abban valami nyugtalanító, ha egy tündérkisfiú különbözik a többitől. Hiszen a tündérgyerekek valamennyien derűsek, elégedettek, gondtalanok. Egyik sem töri a fejét olyasmin, ami nem tartozik rá, egyik sem vágyik el Tündérföldről még próbaképpen, még kíváncsiságból sem.  Csak éppen Lala.   A legöregebb tündér sem emlékszik ilyen furcsa tündérgyerekre. Persze túlzás volna azt állítani, hogy egyedül Lala az elindítója azoknak a hihetetlen eseményeknek, amelyek teljesen felkavarják Tündérföld békéjét, hiszen a szálak Aterpaterhez, a piros szemű varázslóhoz vezetnek. Ha követitek az izgalmas bonyodalmakat, amelyek Írisz királynő, Amalfi kapitány, a kis Gigi és Csill patikus körül támadnak, megértitek Lalát, aki nem rossz tündérgyerek - csak éppen más, mint a többi.     papírsuzportal Tündéri realizmus Bár ezt a kifejezést nem vele kapcsolatban szokták emlegetni, stílusára, írásaira éppúgy találó. Erre a meseregényre pedig több szempontból is. A tízéves alig múlt, okos, szeretetre méltó tündérkirályfi akarata ellenére felforgatja Tündérország megszokott nyugalmas és boldog életét. Izgága, mindig az újat, a tündérek számára meglepően a nehezebb, veszélyesebb megoldást kereső Lala sok borsot tör anyja, nevelője, a főtündérek orra alá. Írisz királynő éppen arra készül, hogy eljegyezze magát szerelmével, Amalfival, amikor Lala olyat tesz, ami nem csak pajkosság, hanem törvénybe is ütközik. A királyi jogar el- (emberföldön!) hagyása főbenjáró bűn, ezt a hatalom másik pólusa, a varázsló megtudja, s arra használja fel, hogy megzsarolja vele a királynőt. Ő is pályázik az uralkodó kezére, ám nem Írisz két szeméért epekedik, hanem király akar lenni. Ráadásul különleges röntgenkészülékébe fektetve a kisfiút megtudja a furcsaságok okát is: Lalának emberszíve van (a Grincs című filmben is hasonló derül ki egy velejéig romlottnak hitt élőlényről), ami újfent kivetheti őt a tündérek közül, ha kiderül… Szabó Magda az eredendően gördülékeny, változatos történetet, meseszövést „kötelezően” új meseelemekkel fűszerezi. Ilyen az átváltozást elősegítő konvertor (kicsit furcsa mai fejjel olvasni a számítógépek világában), a láthatatlanná tevő szer, a csodaszemüveg, a különleges tulajdonságokkal megáldott egyszarvú (közkeletű példája a Harry Potter) és így tovább.   A történet többnyire Tündérországban játszódik, de néhány fontos szála az emberek világába vezet, és ez a ki-be járás a tündéri és a számunkra reális világba harmonikus egységet alkot. A tündérek a maguk nyugalmat szerető módján természetesen, (jó)emberien viselkednek, az emberek pedig, ahogy a történet egyik főhősévé váló Csilltől (neki is emberi az egyik szerve) megtudják: szintén tündérek, csak még igen fiatalok. A tündérek és az emberek életének összemosódása, az egymás mellett élés mintha Szabó Magda ki nem mondott utópiája lenne. A halandóság és a halhatatlanság egymásnak feszülése sem új a mondák, mesék világában Gilgamestől kezdve, az viszont igen, hogy a főhős kész lemondani örök életéről nem maga, hanem anyja boldogulásáért. Tündéri történetet kapunk tündéri szereplőkkel, tündéri befejezéssel. Mégis, az egész annyira emberi, és ez az írónő stílusa, mesélőkéje, a szép, hihető történet miatt van. A jóság, a szeretet, a nagyvonalúság és az önzetlenség, az örök emberi, nemes érzések minden (vagy a legtöbb) akadályt legyőznek – ez Szabó Magda egyik visszatérő üzenete, s remélhetőleg a Tündér Lalát addig fogják olvasni az embergyerekek(nek), amíg Tündérország létezik. Szegedi Katalin újra királylányos, varázslós történetet illusztrálhatott, és ez neki bavallottan nagyon jól áll. A tündéri történetet átszövik, erősítik, árnyalják a légies, pehelykönnyű tündérszárnyak, az íriszlevélszoknyában tündöklő királynő alakja (a csíkos zoknit mondani sem kell), a tündéri Lalába öntött minden, gyermeke iránt érzett szeretet, a vonzó külsejű vőlegény, a vicces (tetovált, fülbevalós, de lelkiekben kenyérre kenhető) óriás – és természetesen szinte megszólaló valódi pipacsok, tollak, csipkék teszik még emberibbé, valóságossá ezt a tündérmesét. Tündérmese és tündérrajz harmóniája telepszik az olvasóra. A baj ott kezdődik, hogy egyszer le kell tenni a könyvet.