Nagy Norbertnek Kollár Árpád készült munkái konzseniális módon szövik tovább a szerző verseit. Ez a szabadság persze nem meglepő látva az elmúlt évek gyermekvers köteteit (a kiadó Csimota élen jár e téren), amelyek úgy tűnik a leginkább nyitottak a képi invenció felé. Kollár Árpád versei a gyermeklélek szokatlan mélységeibe hasítanak, szavait átitatja a lehetséges veszteség melankóliája, gyermekhőse pedig a versek sorjázásával egyszerre csak a szerző egykorvolt gyermeki énjének változik, ami borongós elvágyódással telíti a sorokat. Nagy Norbert kiválóan beleérzett ebbe a csendes szomorúsággal teli gyermekvilágba, és nem félt annak vidékét némi nosztalgikus mélabúval, no meg olykor szürreális és dadaista elemekkel társítani. Már a kötet indulása is rendhagyó, hiszen fellapozva, még az első vers megjelenése előtt két teljes képes oldallal indul: egyiken egy mélyfekete erdőben egy ajtókilincshez kötött fog, másikon egy fa tövében csokornyakkendős, pipázó nyúl, s a pipafüsttel elúszó mondattöredék: „soha nem is volt”. Ez a két kompozíció, sajátos fád színkombinációival, nyugtalanító képzettársításaival kínál tehát belépést a versek világába. A szavak hozzá kötődő köre (és nem jelentése) csak oldalakkal később, a „Mondó” című versből rajzolódik ki, ami egyike a felnőtté válás és a szülő elvesztésétől való szorongás felkavaróan szép megfogalmazásának. Nagy Norbert képei sosem tolakodóak, viszont olykor kiemelik a versek néhány konkrét elemét, máskor előre- vagy visszautalnak szövegekre, így értelmük csak lassanként a verseskötet egészének egységéből rajzolódik ki. Figurái nem pusztán a versek kiemelt, tárgyszerű elemei (ahogy azt többnyire megszokhattuk) illusztrált versesköteteinkben, hanem sajátos színhasználatuk és szereplőik révén a költeményekkel párhuzamos, azzal termékeny együttműködésbe kezdő világot építenek fel. Itt van példának okáért a nyúl, amiről maga Kollár Árpád nyilatkozta, hogy utólag csak azért emelte be egyik versébe, hogy mégiscsak legyen már nyúlt a szövegbe, ha a képeken ilyen domináns. Nagy Norbert képi világában a nyúl a versek gyermek alteregója, részint a szerző gyermeke, részint az író saját gyermeki énje. Ez a többszörös én-tükrözés magyarázza, hogy ez a nyúl koravén, időtlen teremtmény, aki cilindert és nyakkendőt hord, meg pipázik, ugyanakkor öltönyéhez lazán sportcipőt húz és biciklire pattan. Rajzi megformálásában közvetlen leszármazottja Lewis Caroll teremtményének, Alice-t a Csodaországba  csábító fontoskodóan okoskodó, zsakettes, sétapálcás Fehér Nyúlnak.