|
Volt egyszer egy csend
2017.02.26. 01:24
|
Ennek a csendnek nem volt egyebe, csak egy nagy, hallgatag feje. Nem volt nyaka, nem volt hasa, de még keze, lába sem volt. Ha valahová elindult, akkor libegett, mint a köd, amelyik reggelente a kökénybokron fésülködik. Leginkább ehhez a ködhöz hasonlított. Vagy egy nagy kád fürdőhabhoz.
|
|
Ez a csend, amelyik a ködhöz és a fürdőhabhoz volt hasonló, ez egy házban lakott.
Házában a mákörlő hang nélkül őrölte a mákot, a macska hang nélkül vinnyogott, ha a farkára léptek, a moly hang nélkül csámcsogott a ruhásszekrényben, a kakukk pedig hang nélkül kakukkolt elő az órából.
Itt élt a csend, ebben a házban, éldegélt és készülődött valamire.
Mindig hosszasan készülődött erre a valamire, eközben sok idők teltek.
Aztán, ha sok idő teltével elkészült, nagy, hallgatag fején elsímította a hajait, kilibegett háza küszöbére, leült arra, megköszörülte a hangját, s énekelni kezdett.
Énekelt a csend, s énekére hullni kezdett valami puhaság az égből, pilinkélt, míg ujjnyi, majd kétujjnyi lett, végül, térdig állt a világ benne.
(Szegedi Katalin)
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
ÖSSZES FOGLALKOZÁS
