Minden bolygón vannak hegyek, és a hegyek között mindig van egy, amelyik a többiek fölé emelkedik, az a legmagasabb.   Ezen a bolygón is volt legmagasabb hegycsúcs, de hiába nyújtózkodott kevélyen az ég felé, a torony legfelső ablakából még így is alacsonynak  tűnt.   A kisfiú a toronyban lakott, és mint ahogy az lenni szokott, a felnőttek egyáltalán nem hittek neki. Minden reggel kisétált a toronyból, belegázolt a harmatos fűbe, fülét a földre hajtotta, és hallgatta, ahogy lüktet a föld belseje. Amikor először észrevette, akkor tulajdonképpen nem is hallotta, csak érezte. − Hallucináció. Nincs itt semmiféle lüktetés – mondta az orvos. A kisfiúnak fogalma sem volt, mit jelent az, hogy hallucináció, de azt tudta, hogy a lüktetés valóságos.   Egy napon egészen különös dolgok kezdtek történni: kiszáradtak a nagyon magas és öreg fák.   − Csak azért száradnak, mert ősz van. Nem kell vele foglalkozni, jövőre újra kihajtanak. – legyintett a miniszter.   − Ez igazán szokatlan jelenség! Kérdezzük meg a kisfiút! – mondta a természettudós.   − Ugyan már, ő csak egy kisfiú, úgysem érti – vitázott a mérnök.   − Ez igaz, de a torony minden ősi tudás őrzője, és egyedül ő léphet be oda. Úgyhogy a legjobb, ha mégis megkérdezzük – fejtette ki a miniszter.   Így is tettek.   − Nem tudom, miért száradnak ki a fák – mondta a kisfiú. –, de a föld belseje még mindig lüktet.   A tanácsosok összesúgtak. Egyikük-másikuk a földre hajtotta a fülét. Egyikük csóválta a fejét, másikuk bólogatott, aztán megegyeztek, hogy valóban hallanak valamit.   − Azonnal átfogó kutatási programot kell indítanunk, hogy megfejtsük az okát! – mondta a mérnök.   A kisfiúnak fogalma sem volt, mit jelent az átfogó kutatási program.   − Ez a lüktetés egyáltalán nem barátságtalan. Inkább olyan, mint a szívdobogás – jegyezte meg, de a felnőttek ezt már nem hallották. Otthagyták a torony tövében, és elindították az átfogó kutatási programot.