Hát egy ilyen levelet írtak a gyerekek, és rögtön utána kiszaladtak az udvarra - hóembert csinálni.
						
							Nagy egyetértésben dolgoztak: volt, aki a havat hordta, volt, aki tapasztotta.
							A Hóember fejére egy lyukas vödröt tettek, két szeme szénből készült, az orra helyére meg egy szál sárgarépa került.
						
							Nos hát, nagyon jól sikerült a Hóemberpostás ! A gyerekek átadták neki a levelet, és így szóltak:
						
							Hóember, Hóember,
							nálad jobb postás nem kell,
							sötét erdőt járod,
							levelünk a párod.
							
							Télapónak vidd el őt,
							keressen egy kis fenyőt,
							sűrű ágú, zöld szoknyájú,
							tűlevelű ismerőst.
							
							Hozd el azt a kis fenyőt,
							minden gyerek várja őt!
						
							Beköszöntött az este, a gyerekek hazaszállingóztak, a Hóember pedig így dohogott magában:
						
							- Hm... Ezek feladták a leckét ! Most aztán kihez forduljak, merre induljak?
						
							- Vigyél magaddal! - vakkantott fel váratlanul Bobik, a kutyuska. - Jó orrom van, segítek neked megkeresni az utat.
						
							- Persze, hogy elviszlek, kettesben sokkal vidámabb! - örvendezett a Hóember.
						
							Sokáig mentek, mendegéltek, a Hóember és Bobik, míg végül is elérkeztek a sűrű, nagy erdőhöz. Éppen eléjük szaladt egy nyúl.
						
							- Errefelé lakik a Télapó? - kérdezett rá a Hóember.
						
							De a nyúlnak lélegzetnyi ideje sem volt, mert éppen a Róka üldözte.
						
							- Vau! Vau! - ugatott fel Bobik, és õ is a Nyúl után vetette magát. Elszomorodott a Hóember.
						
							- Úgy látszik, egyedül kell továbbmennem. És egyszerre nagy szél kerekedett, hatalmas hóvihar söpört végig az erdőn...
						
							A Hóember megremegett és ... darabokra szakadt szét. Csak egy vödör, egy levél meg egy szál sárgarépa maradt belőle a havon.
						
							Visszarohant a Róka, és bosszankodva mondta:
						
							- Hol van az az ember, aki miatt elszalasztottam a nyúlpecsenyémet?
						
							Nézi - hát látja, hogy senki sincs ott, csak egy levél fekszik a havon. Fogta a levelet, és elszaladt vele.
						
							Megjött Bobik is.
						
							- Hol a Hóember?
						
							A Hóember nincs sehol. Épp ekkor érte utol a Farkas a Rókát.
						
							- Mit viszel, komám? - mordult rá a Farkas. - Felezzünk! 
						
							- Eszem ágában sincs veled felezni, mikor magam is hasznát vehetem! - szólt a Róka és elfutott. A Farkas meg - utána. És a kíváncsi Szarka is utánuk repült.
						
							Ott sírdogált Bobik magában, a nyulak pedig egyre csak azt hajtogatták:
						
							- Úgy kellett, úgy kellett, minek kergettél mindig minket, minek ijesztgettél mindig minket?
						
							- Soha többé nem foglak benneteket bántani - mondta Bobik, és még hangosabban kezdett sírni.
						
							- Na, ne sírj, segítünk rajtad - ígérték a nyuszik.
						
							- Mi pedig a nyusziknak - makogták a mókuskák.
						
							És a nyuszik nekiálltak hóembert építeni, a mókusok meg segítettek a munkában: a mancsukkal veregették, dagasztották, a farkukkal legyezgették, ragasztották. A Hóember fejére ismét egy lyukas vödröt tettek, két szeme szénből készült, az orra helyére meg egy szál sárgarépa került.
						
							- Köszönöm nektek - szólalt meg a Hóember -, hogy újra felépítettetek. Most pedig segítsetek megkeresni a Télapót.
						
							Elkísérték a Medvéhez. A Medve aludt a barlangjában, hát felébresztették. Elmesélte neki a Hóember, hogy a gyerekek tulajdonképpen a Télapóhoz küldték őt egy levéllel.
						
							- Egy levéllel? - brummogta a Medve. - Hol az a levél?
						
							S csak ekkor kaptak észbe, hogy nincs meg a levél!
						
							- Levél nélkül pedig Télapó nem ad nektek fenyőfát - mondta a Medve. - Jobban teszitek, ha hazamentek, majd én kivezetlek benneteket az erdőből.
						
							S egyszerre - honnan, honnan nem? - ott termett előttük a Szarka, és azt csörögte, örömében pörögve:
						
							- Itt a levél! Itt a levél!
						
							És elmesélte nekik, hogyan talált a levélre. És mindahányan, akik voltak, elindultak a levéllel a Télapóhoz.
						
							A Hóember sietve lépked, nagyon izgul: hol egy dombról gurul le, hol egy gödörbe pottyan,hol egy tuskóba botlik.
						
							Persze, a Medve mindig kihúzza a csávából, de aztán megint csak darabokra szakad szét a Hóember.
						
							Végül is elérkeztek Télapóhoz. Télapó elolvasta a levelet, és így szólt:
						
							- Hogyhogy ilyen későn jöttök? Jaj, Hóember, hogy fogod majd így elvinni idejére, pont karácsonyra a gyerekeknek a fenyőfát?
						
							Itt mindannyian a Hóember védelmére keltek, elmondták, mi történt vele. Télapó a saját szánját adta nekik, s a Hóember a fenyővel elhajtott a gyerekekhez. 
						
							A Medve visszabújt a barlangjába - tavaszig kialussza magát. És reggelre a Hóember ott állott a régi helyén, csakhogy levél helyett egy zöld fenyőt tartott a kezében.
						
							 
						
							
						
							 
						
							VISSZA A GYŰJTEMÉNYHEZ