| 		
		 
 Palacsinta tábor
  2018.01.09. 19:18 
	
		
			
				
					 Írta: Vavadi Andrea, illuasztrálta: Pásztohy Panka. Pozsonyi pagony, 2016., 88 oldal 
				
					  
				
					  
				
					  
				
					Itt a nyár, vége van az ovinak! De az ovisoknak még nem kell elbúcsúzni egymástól. Amíg anya és apa dolgoznak, ők a Palacsinta táborban mulatnak az óvó néni kertjében. Itt annyi mindent lehet csinálni, amit év közben lehetetlen!  
				
					Fára mászni, térképpel nyomozni, báránykát szelídíteni, patakban tapicskolni, hajót úsztatni és sártengerben dagonyázni.  
				
					Részlet a mesekönyből 
			 | 
		 
	
 
	  
 
	
		
			
				
					  
				
					  
				
					Hétfőn reggel, jó korán Peti és az apukája nagy hátizsákkal ácsorogtak a Palacsinta tábor kapujában, amikor odaszaladt a kerítéshez egy nagy, fehér kutya. Ismerősnek tűnt a plakátról. Nem ugatott, inkább csak szaglászott, de Peti és az apukája mégsem mertek benyitni. Csengő nem volt, így hát kiabálni kellett: 
					 
					– Halihó! – kiáltott Peti apukája.
 
					 
					– Óvó néni, itt vagyok! – kurjantotta Peti is.
 
					 
					Hangjukra a ház ajtajában megjelent az óvó néni, kezében egy nagy karéj kenyérrel.
 
					 
					– Jó reggelt! – intett a vendégeknek. – Gyertek be bátran!
 
					 
					– Nem harap? – kérdezte Peti a fehér kutyára sandítva.
 
					 
					– Harapni nem harap, de ha nem vigyázol, egyben bekap! – felelte az óvó néni vidáman.
					
					 Peti értette a tréfát, tudta, hogy az óvó néni viccelődik vele, mégis csak az apukája mögé bújva merészkedett be a kertbe. A nagy fehér kutya megörült a vendégeknek. Örömében ugrálni és nyüszíteni kezdett. Akkor az óvó néni odaszólt: 
					 
					– Hami! Hami! 
					 
					Peti megrettent. Még hogy hami! Akkor az előbb az óvó néni mégsem viccelt? Az apukájába csimpaszkodva rémülten rikkantotta: 
					 
					– Miért mondod neki, hogy egyen meg?
 
					 
					Ám az óvó néni már mellettük is termett:
 
					 
					– Dehogy akarlak megetetni vele! – nyugtatta a rémült kisfiút. – Hami a kutya neve!
 
					 
					Peti megnyugodott. Zavartan mosolygott, és úgy tett, mintha nem is ijedt volna meg. Elengedte az apukája kezét, és mire a girbegurba úton a házhoz értek, már össze is barátkozott a kutyával. Az óvó néni megengedte, hogy megetesse vajas kenyérrel. Hami egy falásra fel is falta az egészet, és még sokáig nyalogatta utána a kisfiú kezét. De már nem a kenyér, sokkal inkább a barátság miatt. 
					 
					Amikor Peti apukája elment, az óvó néni megmutatott a kisfiúnak mindent a ház körül. A verandát, ahol majd reggelizni és ebéd után játszani fognak, a kertet a kidőlt fával, a hajóhintának nevezett függőágyat, a homokozót és a lapos kerekű régi Trabantot, amibe bele is lehet ülni, aztán a kerítés mögött csörgedező patakot. Végül bemutatta Dömötörnek is. 
					 
					Dömötör az óvó néni unokaöccse, iskolás nagyfiú – tizenhat éves –, aki azért volt a táborban, hogy segítsen az óvó néninek mindenben. Peti és Dömötör kezet fogtak, pont úgy, ahogy a nagyfiúk szoktak. 
					 
					– Szeretsz focizni? – méregette a nagyfiút Peti.
 
					 
					– Nemcsak szeretek, hanem tudok is! – húzta ki magát Dömötör. 
					 
					– Úgy biztos nem, mint ahogy az unokatesóm tud – vette elő a labdáját Peti –, mert ő híres focista, még a tévében és az újságban is benne volt! 
					 
					– Na, majd meglátjuk! – nyomott egy barackot Peti fejére Dömötör, és már rúgták is a labdát. 
					 
					Peti cselezett, Dömötör szerelt, Hami pedig vidáman ugrándozott körülöttük. 
				
					  
				
					VISSZA AZ ÓVODAI ÉLETHEZ>> 
			 | 
		 
	
 
	  
	  
	  
 |