A Pagony 2018-ban útjra indított Abszolút Könyvek sorozatában a kiskamaszoknak kínálnak olvasnivalót, olyan témákról, amelyek számukra is jól ismert helyzetek. Az Óriásban a tizenegy éves Anzo a korához képest elég kicsinek számít, amiért gyakran csúfolják és úgy érzi, figyelmen kívül hagyják. Anzo, akinek minden vágya, hogy nagy legyen, két rendkívüli dologgal rendelkezik: tehetséges a képregényrajzolásban és van egy nagyszerű barátja, aki segít neki abban, hogy higgyen a saját képességeiben. Kate Scott szívmelengetően kedves és humoros története egyben jótanács is lehet mindazoknak, akik hasonló problémákkal küzdenek.     Miért fogják szeretni az Óriást? A regény főhőse és elbeszélője Anzo, akivel elég könnyű azonosulni és együttérezni. Anzo a neve ellenére (ami 'óriás'-t jelent) elég aprócska. Ő a legalacsonyabb az osztályban, ahol persze a nagyszájú Josh folyamatosan piszkálja. Nagy ereje a könyvnek, ahogy az iskolai bántalmazás megjelenik benne. Egyfelől igazolást nyer, hogy "a csoport (...) korántsem az a meleg, barátságos közeg, aminek első pillanatra tűnik, hanem kemény felkészítés az életre, győztesekkel és vesztesekkel", miközben a tényszerű probléma árnyalódik is: Anzo pontosan érzi, hogy nem áll valami jól az önbizalom terén. Csak ezen nem nagyon tud változtatni... Mit is tehetne: mindez a testi adottságaiból fakad, azon hogyan is változtathatna...  Sokáig úgy tűnik, minden problémája abból fakad, hogy alacsony: ezért piszkálják a suliban és ezért nem foglalkozik vele az égimeszelő családja: a folyamatosan barkácsoló és fúrógépekkel hadonászó anyukája, az új étterem marketing ötletein vitatkozó apukája és Tabert bácsi, a nagybátyja, sőt, ott van még Miles bácsi is, a másik bácsika, aki az új étterem új étlapjával kísérletezik. Az egyetlen bökkenő, hogy az új étterem pont Anzo családi otthonából lesz átépítve... Ezen a ponton lesz Elise, Anzo legjobb barátja és osztálytársa a történet kulcsfigurája, aki a főhős mellett a másik nagyon szerethető azonosulási pont a regényben, és főleg azoknak az olvasó gyerekeknek lesz fontos, akik szintén megtapasztalják az iskolai piszkálódást a hétköznapokban, és ugyan nem ők a pontenciális áldozatok, de az empatikus attidűdjük miatt nem tudnak szemrebbenés nélkül elmenni a probléma mellet. Sok Elise van ma az osztályokban, és ők azok, akik kulcsfontosságúak az iskolai piszkálódások megoldásában – épp úgy, mint a regényben is. Elise számára az iskolai piszkálódás, erőfitogtatás és megalázás-megalázkodás kérdése rögtön árnyaltabb, mit ahogyan azt Anzo elszenvedi. A kislány azon munkálkodik, hogyan tehetne szert Anzo egy kicsit (sokkal) nagyobb önbizalomra. Tudja, hogy Anzo feladata megoldani ezt a problémát még akkor is, ha a családja tojik a fejére, és akkor is, ha a tanárok sem a legszuperebbek a helyzet kezelésében... Elise nélkül viszont soha nem tenne szert igazi önbizalomra. A kislány igencsak céltudatosan pszichológusnak készül és a maga végtelenül szerethető karakán módján ügyesen vezeti Anzot a jellemfejlődésében. Ő az egyetlen például, aki támogatja Anzo rejtett tehetségét, a képregényrajzolást, és nem árulok el nagy titkot azzal, hogy pont ez a tehetség fogja elvezetni Anzot az önbizalommal kapcsolatos felismeréseihez... A megjelenő téma ellére az Óriás nagyon vicces és lendületes könyv. A regény első csaravja az, amikor Anzo nőni kezd, és meg sem áll, amíg égimeszelő nem lesz belőle.  (Amúgy, lehet, hogy ez is Elise-nek köszönhető, mert az ő ötlete volt A pozitív gondolkodás hatalma, és a könyvben olvasható gyakorlatok elvégzése, de be kell látni, Anzonak volt genetikai esélye a hirtelen megnyúlásra.) Vajon hogyan befolyásolja a növekedés Anzo önértékelését? Persze, hogy nem sok vátozik, a flúgos családja továbbra is flúgos marad, és az iskolában éppen annyira lehet piszkálni egy égimeszelőt, mint egy törpét... Így viszont, hogy teljesült Anzo legnagyobb vágya: alacsony fiúcskából igazi óriásmagas (már felnőttnek tetsző) fiú lett, muszáj elgondolkodnia azon, miért is nem érzi jobban magát a bőrében... Az első csavarral, hirtelen megnyúlással olyan tempóra vált a történet, hogy egyszerűen nem lehet abbahagyni az olvasást. A hirtelen testi-(lelki) növekedés pedig egy katartikus utazásig sodorja a két gyereket (vagy már majdnem felnőttet?). Az Óriást minden kilencen felüli gyereknek olvasnia kell! Forrás: pagony.hu   konyvutca.blogspot Fontos témákat megjelenítő regények az Abszolút sorozat részei, míg a Gipszben, egy válás okozott főhősünknek már-már feldolgozhatatlan problémát, az Óriás a kirekesztettség, kiközösítés, tolerancia témakörét jeleníti meg Anzo, a kisnövésű 12 éves fiú szemszögéből. Anzo kisebb méretű az átlaghoz képest, tizenkét évesen mindössze 122 cm magasra nőtt. Pedig a családja, a szülei és a két nagybátyja óriásira nőttek, anyukája kivételével mindegyikük jóval magasabb, mint 2 méter, bár az anyukájának sem sok hiányzik hozzá. Ezzel szemben Anzo kicsi, ezért mindig úgy gondolja, hogy hangos, pörgős életet élő családja azért nem veszi észre, azért nem hallgatják meg, mert ilyen kicsire nőtt. Ha ez nem lenne elég, akkor még az iskolában is állandó csúfolódások céltáblája, a méretét illetően. Mindennap el kell viselnie Josh nevű osztálytársa zaklatásait, ami akkor is nagyon nehéz dolog, ha vannak az embernek barátai is. Szerencsére, legjobb barátját, Elsie-t nem a mérete érdekli, hanem az esze, a gondolatai és a tehetsége. Mert Anzo mindennél jobban imád képregényeket rajzolni és tehetsége is van hozzá. De ezt csak egyedül Elsie tudja, mert a szülei és nagybátyjai nem érnek rá ezzel foglalkozni a küszöbön álló étterem megnyitás miatt. Így történhetett, hogy lemaradtak Anzo életének egy nagyon fontos sikeréről, és Anzo előtt teljesen kétséges, hogy eljut-e a képregényfesztiválra, ahová meghívót kapott. Hogyan is juthatna el, amikor a szülei meg sem hallják, meg sem látják, és mindenre csak bólogatnak, nem tudják, mi a gyermekük hobbija, milyen vágyai vannak és milyen atrocitások érik az iskolában. Egyszercsak azonban minden változni látszik, ám Anzo így is keserű megtapasztalást tesz azt illetően, hogy mindegy mekkora az ember, vagy milyen a külseje, nem az a lényeg, ami kívül van, hanem, ami belül. Mindegy, hogy ő kicsi vagy nagy, a barátai ugyanazok maradtak, és képregényt rajzolni így is nagyszerűen tud. Csodálatos történet volt, egy kedves, okos, tehetséges, érzékeny 12 évesről, akinek nincs önbizalma, akinek önértékelési problémái vannak, akit csúfolnak az iskolában. A téma elszomorító, a könyv mégis nagyon vicces, színvonalas, modern és elgondolkodtató.