Hintafa blog Paul Griffin írását, már a szépséges borítót megpillantva a tuti befutók közé soroltam, mert a szerelmek és a fantasy kicsukva, viszont négylábúak minden mennyiségben jöhetnek!  A történet főszereplője Ben Coffin egy igazi kívülálló. Nem saját döntése eredményeként, de minden életkörülménye ebbe az irányba sodorta, ő pedig alkalmazkodott. Anyja drogos múltja miatt árvaházban nőtt fel, ahonnan 10 éves koráig fogadta senki örökbe, pedig nagyon okos. Már a vezetékneve (a ‘coffin’ koporsót jelent) is elég ahhoz, hogy a suliban a “menők” rendszeresen piszkálják, gúnyolják, lenyúlják az ebédpénzét. Tanulva a múlt és a jelen eseményeiből Ben minden igyekezetével azon van, hogy láthatatlanná váljon mások számára. Mégis van néhány ember, akik belesnek a Star Wars-álmodozások mögé. Elsőnek a beszédpatológus Tess, a vagány, jócskán középkorú örökbefogadó szülője. Majd Mrs. Lorentz, a figyelmes könyvtárosnő, aki a kezébe nyom egy könyvet, ami Ben komfortzónájától nagyon messze esik. A könyv és az olvasás mindjárt két találkozással ajándékozza meg hősünket. Haley a szivárvány összes színe mögé rejti leukémiáját és teljes szívéből hisz felgyógyulásában. Flip, a pöttöm kutyus, akit még az utcamacskák is rettegésben tartanak pedig legalább olyan elveszett, mint leendő gazdája. Bár hármójuk kapcsolatának alakulását, viharait követjük végig, mégis leginkább a Ben életére gyakorolt változások állnak a történet középpontjából.  Érdemes komolyan venni a könyv fülszövegét, mert felváltva szívbe markoló és lélekmelengető. Időnként pedig mindkettő egyszerre. Nagyon tetszett a folyamat, ahogy a hullámvasút módjára változó történések hatására Ben láthatatlanból látható lesz, megtalálja a helyét és a kirekesztettség érzését átveszi saját különlegességének tudata. A félelmei helyett pedig megtapasztalja a reményt, ami az örökös jövőtől való rettegést bizakodással tölti fel. A fejezetek között gyakran ugrunk egyet az időben, ettől pedig olyan érzésem volt, mintha Ben életének színes, olykor vidám, máskor szomorú, vagy akár elkeserítően magányos pillanataiba lesnénk bele. A végére az összkép megnyugtató és reményt keltő, ahogy a borító napságra részletei ránk mosolyognak.  Griffin elbeszélői stílusa nagyon kellemes, olvasmányosan de mégis határozottan alakítja a történetet, nem éreztem, hogy akár egy pillanatra is visszatáncolt volna egy kellemetlen esemény elől. A nyelvezete is gördülékeny, laza (köszönet Tóth Gábornak a fordításért). Nagyon tetszett, ahogy Ben életének egy-egy meglepő tényét, mintegy félvállról csak úgy bedob a “társaslgásba”, aztán figyeli, hogy a meglepett olvasó mihez kezd vele. Miután viharos gyorsasággal visszakaptam R-től a regényt. Csak annyit mondott, hogy aranyos volt. Aztán pár nap múlva előhozakodott egy-egy részlettel, amiről eszébe jutott a saját életéből, majd egy másik beszélgetés alkalmával újra. Valahogy az ember bőre alá kúsznak Ben-Flip-Halley és a többiek sorsának lapjai. Aztán ott visszhangoznak és ránk köszönnek, amikor szükség van rájuk. Még a formátuma is arra termett, hogy magával cipelje kézben/táskában/szívében. Mikor, hol van rá épp szükség.