Kleinheincz Csilla   A megfoghatatlan, ám nagyon is értékes emlékekről szól Limpár Ildikó tavaly megjelent mesekönyve, amely kedves, kényelmes és melengető, mint egy puha takaró. Hogy az emlékeknek mekkora hatalmuk van, azt Harmatrózsa Pannának, Csillaghalma egyik lakójának a saját bőrén kell megtapasztalnia. Neki nincsenek emlékei korán meghalt édesanyjáról, az apja viszont maga mond le a fájdalmasan szép emlékekről egy alku során. Amikor Panna legjobb barátját, Dobos Palkót elragadja a sötétség sárkánya, a kislány elmegy a titokzatos Elnyelő-tóhoz, hogy segítséget kérjen – ám cserébe neki is el kell veszítenie legkedvesebb emlékét.   Az Elnyelő-tó ugyanis egyúttal az emlékek tava, mely sok titkot rejt magában, olyan elveszett emlékeket, amelyeket mások hagytak a víz mélyén. Pannának a segítségért cserébe másokon is segítenie kell, de a látszólag más irányba tekeredő történet bozótossal, örvényekkel szegett utat követve a könyv végén visszaviszi Palkóhoz és a saját feladatához. Sok nehéz áldozatot hoz a mese hőse, bár a mesei környezet kedvesen ismerős, tündérek, sárkányok, királyi udvaroncok lakják. Ami a könyvben leginkább megragadott, az a régi-új érzés volt, hogy olyan mesét olvasok, amilyet kislány koromban szerettem volna, de fordulatai, tekergése mégis új és idegen. Annyi bűbáj, humor és mágia lakik benne, amennyinek lennie kell. Aranyló, inkább lányoknak ajánlott mese ez, de nem a mézesmázos fajtából. Jóságos, de nem negédes, és ahogy láttam, az én lányomat éppúgy elbűvölte, mint engem annak idején ennek a mesének a lelki testvére, a Mildi meséi tehette. A könyvben nem csupán az emlékek bírnak hatalommal, de a bánat, a  harag és a jóság is. Palkó szomorúsága bánatfellegeket idéz Csillaghalma egére, amelyek csak akkor oszlanak, amikor ismét minden jóra fordul és a kisfiú jókedve is visszatér. Szimorgó, a boszorkány pedig csak addig ronda, míg a szívében keserűség és düh lakik. Egy jó boszorkány miért is ne lehetne olyan gyönyörű, mint egy királykisasszony? Ne becsüljük le az emlékeinket, akármilyen fájdalmasak is néha, erőt adnak. És ha néha a számunkra legkedvesebbről kell lemondanunk, bízzunk abban, hogy akár ebben a mesében, a végén visszakapjuk - miután az áldozatunkkal megváltoztattuk magunk körül egy kicsit a világot. Könyvkritikák blog     Limpár Ildikó történetére már roppant kíváncsi voltam, hiszen szinte mindenhol ötcsillagos értékelést kapott, bekerült a II. Magyar Könyvek Viadala "Az év mesekönyve" döntőjébe, no meg az sem utolsó szempont, hogy Dragomán György és Szabó T. Anna írt hozzá ajánlót.  Csillaghalma egy olyan hely, ahol minden gyermeknek szerepel a csillag szó a nevében, amelyek egyébként is örökké fényes ragyogással töltik el a falut. Itt él Csillagszóró Harmatrózsa Panna és Csillagfényes Dobos Palkó, a két tízéves gyerek. egy nap azonban szörnyű tragédia történik: hirtelen elsötétül minden, Palkónak pedig nyoma vész. Panna tudja, hogy ő az egyedüli aki képes megmenteni, ezért elhatározza, hogy a Hármas Határon átkelve eljusson a Sötét Sárkány Birodalmába. Igen ám, csak ehhez előbb el kell menni az Emlékek tavához, hogy  saját legkedvesebb emlékét feláldozva tudásra tegyen szert.   Limpár Ildikó 1972-ben született Miskolcon. A gimnázium elvégzése után felvételt nyert az Eötvös Collegiumba, ami élete meghatározó élménye lett. Itt kezdte el írással foglalkozni (miközben az ELTE hallgatójaként angol bölcsész és egyiptológus diplomát, majd irodalomtudományi doktori fokozatot szerezett).Jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanít irodalmat. Egy évben egyszer című színműve a Litera irodalmi portálon olvasható, míg novellái a Holmiban, az Alföldben, valamint a Műhelyben jelentek meg. A barkaonline irodalmi folyóirat több rovatának, köztük az Olvasónaplónak, valamint a gyermek- és ifjúsági irodalommal foglalkozó Papírhajónak rendszeres szerzője, emellett hazai és külföldi szaklapokban, esszékötetekben találhatók irodalomkritikai írásai. Jelenleg Esztergomban él; férjével és két gyermekével.   Az Emlékek tava tipikus az a kötet, amely minden, olvasni szerető ember polcán helyet kell, hogy foglaljon. Nem feltétlen azért, mert annyira kiemelkedő a történet (habár az sem utolsó), hanem mert a kivitelezés is már önmagában kész gyönyör. Méretre kicsivel nagyobb az átlag köteteknél, minden lapja szép fényes, és majd' mindegyiket szemkápráztató illusztrációk díszítik. Egy szóval olyan, amit olvasás előtt órákig képesek vagyunk lapozgatni, és egyben félünk is belekezdeni, azon imádkozunk, hogy Lukács-Kalocsai Eszter rajzai ne eladják a történetet, hanem csak kiegészítsék azt. Szerencsére nem is kell csalódnunk, mert egy igazán szép, szívmelengető meseregényt kapunk. Akár kicsiknek fel-, akár általános iskolásnak önálló olvasásra ajánlatos a könyv, köszönhetően a 2-3 oldalas fejezeteknek. De persze a múltba visszatekintő, nosztalgiázni vágyó felnőttek is örömüket lelhetik a történetben, ahogyan tettem én is. Mintha egy klasszikus tündérmesét vagy népmesét olvasnánk, olyan a hangulata az egésznek. Kapunk egy különleges népet (Csillaghalma lakóit) és egyéb különleges szerzeteket (boszorkány, tündér, unikornis, sárkány), de nem hiányozhatnak a nép mesei elemek sem (bátorságpróba, hármas akadály, királylány, szegény legény.) És ezek mind tökéletes összhangban működnek, ráadásul egészen észrevétlenül tanít is, felhívva a figyelmet bizonyos dolgokra. Hasonlóan Exupéry örök klasszikusához, A kis herceghez, itt is lesznek olyan gondolatok, amelyek igazán csak a felnőtt olvasóknak bírnak mélyebb tartalommal, a kicsik feltehetőleg csak a mese szintén értik az utalásokat, a metaforákat. Mert ahogyan a cím is utal rá, a mese középpontjában az emlékek állnak. A címbeli tó pedig őrzi ezeket, de olykor megengedett az emlékek cseréje, ám ezért igen nagy árat kell fizetni: a saját legkedvesebb élményünket. Panna halott édesanyja hangjának az emlékét adja a tónak, hogy sikerüljön megmentenie a barátját. Ez és az ehhez hasonló cselekedetek és a kimondott szavak segítenek abban, hogy megálljunk egy kicsit és elgondolkozzunk az emlékeinken, a múltunkon, és hogy mennyi mindenért is lehetünk hálásak. Ahogyan Panna is fogalmaz az egyik fejezetben, felidézni ő sem tudja az emléket, de tudja, hogy jó érzéssel töltötte el annak idején, és ettől válik számára oly kedvessé egy-egy pillanat. A történet egyébként minden tekintetben mentes az erőszaktól, még akit először gonosznak hisznek, arról is kiderül, hogy igazából jó, csak bizonyos körülmények hatására kényszerült kicsit a negatív szerepkörbe, de mindenki képes újra kezdeni. Ez egyfelől jó, mert a gyerekeknek megmutatja, hogy szeretettel és kedvességgel igenis meg lehet változtatni az embereket (ezzel pozitív példát állítva elébük), ugyanakkor mégsem tudom maximális mértékig helyeselni ezt, mert még a mesékbe is kellenek negatív hősök, akiket legyőznek és akik elnyerik méltó büntetésüket (nem mellesleg ezzel is lehet tanítani a gyerekeket). Plusz ami még azért kicsit szemet szúrt, hogy hősnőnknek gyakorlatilag minden sikerül egyből, rögtön tudja, hogyan használja a kölcsönbe kapott emlékeket, mit kell tennie a király udvarában vagy a boszorkány házában, és egy alkalmat leszámítva sosem merül fel benne a kétely. Pedig ezek is mind olyan emberi tulajdonságok, melyek mindenkiben megtalálhatóak, és meg kell tanulnunk kezelni őket. És erre ez a könyv teljesen alkalmas lett volna. De persze ez igen csak szubjektív vélemény, és sokat nem ront az élvezhetőségen, így bátran megkapja tőlem a lenti számot, mert egyébként Az emlékek tava kívül-belül varázslatos könyv. És végül bebizonyosodott: Limpár Ildikó mesés szövegéhez remekül passzolnak az illusztrációk és Szlukovényi Katalin költeményei.   1.bp.blogspot     Ez nagy szó azok után, hogy az elmúlt években milyen mesekönyveknek sikerült felkerülnie az olvasotti listára. Hozzá kell tenni, kevés értékelhető van köztük (pl. a Tündérek, Coraline). Limpár Ildikó túllép az agresszivitástól csöpögő, a felnőtteket ostobának bemutató deformált képet mutató történeteken, és kapunk tőle egy klasszikus, bájos, elvarázsoló tündérmesét. A tó tündére (Forrás: Könyvbeli rajz) Elröpít minket Csillaghalmára, ahol van két gyerkőc: Panna és Palkó. A két jó barát otthonául egy olyan település szolgál, melyet még éjszaka is fény borít. Mikor Panna szembesül vele, hogy édesapjával valami nincs rendben arra gondol, hogy segít neki. Palkó viszont annyira elszomorodik azon, mit tervez a lány, hogy a csillagok elé bánatfelhők keverednek, sötétséget hozva Csillaghalmára. Mindezek tetejében senki sem űzheti el a bánatfelhőket, mert Palkó, aki erre képes lenne, eltűnik a sötétségben, és senki sem találja.   Panna tehát útra kel, hogy megkeresse barátját, közben pedig különböző kalandokba keveredik, amiknél megjelennek tündérek, egy boszorkány, sárkányok, bánatos királylányok, elvarázsolt szeretők és maga a csoda is. Megjelenik a három, mint meseszám, és a szokásostól eltérő módon itt két fejű sárkányokkal lehet találkozni. Kerül még a mesébe egy unikornis is (ami nálam Az utolsó egyszarvú című mesét juttatta eszembe).   Vízi tündér (Forrás: Könyvbeli rajz) Kicsit olyan érzésem volt olvasás közben, mintha ébren álmodnék, aztán belekerülnék pár oldal erejéig egy Benedek Elek féle népmesébe, majd vissza abba a ringató, álomszerű érzésbe. Lebegés a víz felszínén, miközben felnőtt aggyal az ember tudja, a jóság utat tör magának, győzni fog, a rosszaság, a gonoszság pedig eltűnik. Mindenki megkapja a maga tanulságát: a jóság önmagában is jutalom; az ígéret szép szó, de a betartása tisztábbá tesz; a barátság fontos dolog; néha, ha feláldozol valamit, ami neked kedves azzal lehet, hogy sokat segíthetsz másokon. Mindig légy őszinte, mert egy sötét titok a lelked mélyén nyomasztó lehet. Mindenkinek van valami nyomasztó a múltjában, és noha az idő tompítja a rossz élményt, az nyomasztó, de ha megosztod valakivel a terhet, már annyira nem is tűnik annak. Ha döntesz, igyekezz úgy meghozni azt, hogy ne csak neked legyen jó! Légy tekintettel másokra is, mert lehet, hogy a végén neked jobb lesz (lehet, hogy nem), de ha már te szenvedsz, másokra ne hozz rosszat a cselekedeteiddel! (Ne hamarkodd el a döntést!) Sérült unikornis (Forrás: Könyvbeli rajz) Aminek különösképpen örültem, hogy a felnőttek sem voltak ostoba bábok, mint manapság a mesékben. Nem kezdtek el okoskodni, nem degradálódtak le a gyerek szintje alá. Panna, a leleményes, Palkó, a tehetséges (dobolásban) és minden szereplőre lehetne valami egyedi jelzőt aggatni, mely kiemeli a történetben a legfőbb momentumukat, szerepüket. A rajzok pontosan illeszkednek a történethez. Gyönyörű szépek, meseszerűek. Lukács-Kalocsai Eszter keze munkái, amik tökéletesen kiegészítik a könyvbeli történetet.    Ez a könyv visszaadta a mesékbe vetett bizalmat, mely szerint létezik még az a mese, amely képes elvarázsolni, és annak ellenére, hogy gyerekeknek szóló nyelven "mesél" még az idősebbeknek is tartogat csodát.