A csodálatos szemüveg
2018.07.17. 11:21
4-8 éveseknek
Írta:Finy Petra
Illusztrálta:
Herbszt László
Kiadó:Naphegy Kiadó Kft, 2011
Oldalszám: 58
A szemüveges kisfiú felfedezte, hogy a dolgok önmagukban nem jelentenek semmit, mi tulajdonítunk nekik jelentést.
Ha mindent a humor szemüvegén át nézünk, nemcsak jobbkedvűek, de gazdagabbak is leszünk – legalább néhány mesével.
Győri Hanna
A csodálatos szemüveg, a gyerekkönyvekben nálunk szokatlan képi világával hívja magára az olvasó figyelmét. Herbszt László grafikái egyszerre szépek, cizelláltak és indusztriálisak. Miközben a várost keltik életre, megmutatják azt is, hogy ez a város, ha nincs csodálatos szemüvegünk, mennyire híján van az életnek.
|
A mese kibővült, az elejére bekerült egy külön kis történet Kicsi Kovács Áronról és a piros gördeszkájáról. Ebből váltunk hirtelen a szemüveges témára – számomra a kettő között van egy kis szakadék, nagyon hirtelen a váltás a vagányan gördeszkázó gyerek meg a szemüveg között.

A kicsi Kovács Áron inkább most közlekedési eszközökön utazza be Budapestet és lát mindig valami egészen más, életteli dolgot az önmagában érdektelen valóság helyett. Ő az író tükörképe, aki a hétköznap csodáit írja mesévé és történetté: ahogy Finy Petra is tárgyias képekkel és sok-sok hasonlattal dolgozik, a kisfiú is ezekkel a retorikai eszközökkel próbál fogást találni a valóságon.

Az eredeti Kicsi Kovács Áronban ez a szerkezeti egység is jóval rövidebb volt, kevesebb átalakuló látvánnyal, kitérők nélkül halad a végkifejlet felé. Most még ellátogatunk egy morcos nagynénihez, akinek meg gonoszat látó szemüvege van, és egy szemüvegcsere után rögön megbékél.
Végül eljutunk a még kisebb Kovács Áronig és szemüvegéig: a mesélőkedv örök, de a felnőtt is beszállhat, ha a gyermekkor szemüvegén át nézi a világot és csodálkozik rá.
Forrás: pagony.hu
Révész Emese
Vizuálisan újszerű metmorfózison esik át a város Herbszt László könyvében, a Csodálatos szemüvegben.
Finy Petra elbeszélésének hőse kicsi Kovács Áron, egy „igazi városi gyerek”, aki előtt egy varázsszemüvegnek köszönhetően a város új alakot ölt. Ami a szövegben egyszerű hasonlatok sora, az Herbszt László képein lenyűgöző képi látomás.
Az Erzsébet-híd dinoszaurusz csontvázzá alakul, az Alagút egy óriás tátott szája, a dunai hajók óriás fókák, a városmajori teniszcsarnok hatalmas béka, a Margit-hídon átmenő négyes-hatos pedig egy vaskos faágon kúszó kígyó.
A mese nem tesz mást, mint formát ad a gyermeki fantázia animikus, archaikus rétegének, amely képzeletében átlelkesíti, élőlényekké formálja a nagyváros épületeit, ily módon adva képi alakot szorongásainak.
A városi tér objektumai hasonló átalakuláson mennek át Satoshi Kitamura Lily Takes a Walk című kötetében, ahol a kislányt kísérő kutya előtt válnak láthatóvá a szörny alakot öltött városi tárgyak.[32] Herbszt László ezt a meseszerű metamorfózist szuggesztív képi formával kelti életre. A konkrét épületek varázslatos átalakulását a grafikai felületek különleges textúrája szolgálja, amely némiképp nosztalgikus, szürreális összhatást eredményez, anélkül, hogy az architektúrák jelenvalóságán csorba esne.[33]
Efféle átlényegülés jellemzi Amy Martin Symphony City című kötetének képi világát, amelyben zenei asszociációkat kelt életre rajzaiban a szerző.[34]
A tervezőgrafikusként is jelentős szakmai sikereket elért Herbszt stilárisan a szecesszió, a szürrealizmus és a hatvanas évek reklámgrafikájának sajátos ötvözetéből bontja ki kis Kovács Áron világát. A felületeknek ez az érzéki tobzódása és a kifinomult, lírai színharmóniák alkalmazása egyaránt hozzájárul ahhoz, hogy a dolgok átlényegülése minden tárgyszerűsége ellenére is eltávolodjon időben és térben.
A varázsszemüveg által megtapasztalt csodák generációkon átívelő folyamatosságát az utolsó képek egyikén már felnőttként mutatott kisfiú alakja érzékelteti. Az idősíkoknak ez az egymásra torlódása visszamenőleg is magyarázatot ad az egész látványvilág nosztalgikus alaphangulatára.

------------------
[32] Satoshi Kitamura: Lily Takes a Walk. Farrar, Straus, London, 1998.
[34] Amy Martin Symphony City. McSweeny’s McMullens, 2011.
|

|