Válogatott, válogatott a káposztapille, mire kiválasztotta, Pókné asszony már mértéket is vett róla; mire kifizette a selyem árát, már kész is volt a selyemruha. Hej, pomádé, parádé, karalábé! A káposztapille nem ismert magára. Hálálkodott a Póknak, a Póknénak, s kilibegett az ajtón. Libegett, lebegett a kertben. – Nicsak, de kiöltözködött a kis káposztalepke! – szólt le a nap az égről. – Rettentő! – komorodott el a lepke. – Megismert a nap! Nem elég díszes a pilleruhám! Azzal visszaszállt a Pók műhelyébe: – Takácsom, takácsom, én kedves takácsom, egy a kívánságom: szebb ruhára vágyom! Hét szövőszéken szőtt a Pók, úgy felelt munka közben: – Válassz magadnak selymet... megvarrja a feleségem... Válogatott, válogatott a káposztapille, mire kiválasztotta a legtarkábbat, Pókné asszony már mértéket is vett róla; mire kifizette a selyem árát, már kész is volt a selyemruha. Hej, pomádé, parádé, karalábé! A káposztapille nem ismert magára. Hálálkodott a Póknak, hálálkodott a Póknénak, s kilibegett az ajtón. Libegett, lebegett a réten. – Nicsak, de kiöltözködött a kis káposztalepke! – nevetett le rá a kék ég. – Rettentő! – komorodott el a lepke. – Rám ismert az ég is... Azzal visszaszállt a Pók műhelyébe: – Takácsom, takácsom, én kedves takácsom, egy a kívánságom: szebb ruhára vágyom! Hét szövőszéken szőtt a Pók, úgy felelt munka közben: – Válaszd ki a selymet... Majd megvarrja a feleségem... Válogatott, válogatott a káposztapille. Válogatott három nap és három éjjel. Mire kiválasztotta a legcsillogóbbat, Pókné aszszony már mértéket is vett róla; mire kifizette a selyem árát, már kész is volt a selyemruha. A legcsillogóbb pilleruha. Hej, pomádé, parádé, karalábé! A káposztapille nem ismert magára. Hálálkodott a Póknak, hálálkodott a Póknénak, s kilibegett az ajtón. Libegett, lebegett a tó felett. – Lám, a kis káposztalepke! – mosolyodott el a tó. – A ragyogásával akarja becsapni a világot... Elszégyellte magát a káposztalepke. Szégyenében visszaszállt a takácsműhelybe. Bekopogott az ajtón, de senki sem válaszolt a kopogásra, mert a Pók feleségestül elutazott ezüstös ökörnyálon. A káposztalepke levetette a csillogó pilleruhát, s odaakasztotta a kilincsre. Még most is ott van, ha el nem fújta a szél. De azóta, bárhol lebegjen is a káposztalepke, így szól a nap, az ég, a tó: – Nézzétek, milyen szép ez a kis fehér káposztalepke!