| 
					Minthogy magyar család voltunk, persze hogy a magyar iskolába írattak be, így az anyanyelvemen kezdhettem a tanulást. Igaz, német nevelőnőim jóvoltából kétnyelvű gyerek voltam, de még ha lett volna is német iskola, bizonyos, hogy nem oda írattak volna be. „Minél több nyelvet beszél valaki, annál többet ér!” – ezt az aranyigazságot tartották szem előtt nálunk. A papám is több nyelven beszélt, és szerencséjére a több nyelvbe az államnyelv is beletartozott, amit a papám még gyerekkorában a tót aratóktól tanult meg. Igaz, hogy ez csak amolyan konyhanyelv volt, de ennek birtokában már szinte gyerekjáték volt számára a szlovák nyelv elsajátítása. Érsekújvár magyar város volt, de Trianon után többé már nem tartozott Magyarországhoz.  
					Nekünk, elsősöknek délelőtt nyolctól tízig, délután pedig kettőtől négyig tartott a tanítás, s a csütörtök szabadnap volt.  
					Az iskolánk kívül-belül kopottas volt. A téli reggeleken és sötétedő délutánokon gázláng világított sárgás fényét áhítattal bámulták azok a szegény sorsú osztálytársaim, akik petróleumlámpás lakásokban éltek.  
					Szabó tanító úr játszva, mesélve tanított és nevelt bennünket. Belénk plántálta, legyünk büszkék iskolás voltunkra, és szégyent ne hozzunk az iskolánk, valamint az ő fejére holmi illetlen viselkedéssel iskolába jövet s menet. A reggeli imádkozás után a fülek, nyakak és kezek vizsgálata következett: aki piszkosan jött, lódulhatott máris a kúthoz, az udvarra, mosakodni. Aki vétett a helyes beszéd ellen, annak huszonötször kellett egymás után a rosszul mondott szót helyesen elmondania.  
					Minden egyes új betű megtanulásához olyan mesét kanyarított, hogy kétfelé állt a fülünk tőle! S hogy újabb mesét hallhassunk, hamar megtanultuk az ábécé minden betűjét.  
					A magyar meséskönyveimet már magam olvashattam. Nem így a gót betűkkel írt németeket. Kétnyelvűségem azzal járt hát, hogy a szünetben a gót ábécére kellett megtanítani a német kisasszonyomnak.  
					Amikor mandulagyulladást kaptam, a mamám végképp kétségbeesett. És ekkor hívás nélkül megjelent Szabó tanító úr: nem beteglátogatóba jött, hanem tanítani kezdett engem. Heteken át csak engem, egyedül engem tanított. Ekkor még jobban megszerettem. A lábadozásom legvégén a szüleim megkérdezték, mivel tartoznak a fáradozásáért.  
					– Semmivel – mondta a tanítóm –, eszükbe ne jusson, kérem –, és egy csókot lehelt a fejem búbjára.  
					Másnap indulás előtt félrehívott a papám.  
					– Ezt add át a tanító úrnak! – mondta, és egy borítékot csúsztatott a zsebembe.  
					A mamám is félrehívott, és ő is egy borítékot csúsztatott a zsebembe. Aztán a nagymamám is megjelent egy borítékkal.  
					– Feltétlenül add oda a tanító úrnak – mondta, és megcsókolt.  
					Így indultam el három borítékkal a zsebemben, hátamon az iskolatáskával, oldalamon Ájncváj kisasszonnyal az iskolába.  
					Az osztályban bátran a katedrához léptem, és kihúztam a borítékokat a zsebemből:  
					– Ezt a papám, ezt a mamám, ezt pedig a nagymamám küldi a tanító úrnak!  
					– Jól van – mondta az én első tanítóm, és a borítékokat becsúsztatta a fiókba.  
					Másnap délelőtt három szegény osztálytársam munkanélküli édesapja kopogott be az osztályba.  
					– Jöjjenek, emberek, jöjjenek bátran! – biztatta őket a tanító úr. És azok jöttek hajlongva, kalaplevéve.  
					– Kérem, fogadják el ezt a kis segítséget – mondta az én első tanítóm, kezében tartva a három jól ismert borítékot. De nem a munkanélküli apákat nézte, hanem engem. Engem cirógatott meg a kék tekintet valami különös, szomorú szeretettel.  
					A három ember hálálkodni akart, de a tanítónk nem engedte, hogy szóhoz jussanak, udvariasan terelgette őket az ajtó felé. Amikor nyílt az ajtó, bevágott egy jeges szélroham, és hirtelen lehűtötte vörösre vált arcomat.  
					– Mondd el otthon, amit láttál! – mondta Szabó tanító úr, és hűvös tenyere végigsimította a homlokomat. Én pedig lehajtottam a fejemet, és a sok-sok kisdiák koptatta iskolapad összevissza farigcsált, zöldre festett, ferde síkú lapját néztem, és csak szégyenkeztem.  
					Hát ilyen ember volt az én első tanítóm, akinek kerek hatvan éve a tanítványa voltam. Nem csoda, hogy nem tudtam, hogy nem tudom elfelejteni, pedig csak egy egyszerű néptanító volt, egy egyszerű, igaz ember, akit Szabó Vazulnak hívtak.  
 
					  
					Ötven-egynéhány éve százhúsz kilométerre élek szülőföldemtől, itt, Budapesten. Térben és időben mégis fényévnyi távolságra esik a föld, ahol születtem, úgyhogy csak álmaimban találok, találhatok „haza". 1924-ben „Szlovenszkón" születtem. Magyar családba, egy zömében színmagyar lakosságú településen, mely a békekötés következményeként az anyaországtól elcsatolt területre esett.  
					Régóta élek itt, Budapesten, ötpercnyire a helytől, ahol anyai nagyapám született a Józsefvárosban, 1871-ben, és akit 25 évesen az én szülővárosomba, Érsekújvárra helyeztek, ahol megismerte, megszerette és elvette nagyanyámat. Nagyapám, aki mindhalálig Kossuth-párti nagy magyar volt, családnevében és génjeiben őrizte itáliai eredetét, ősei a XV. században Beatrix nápolyi királylány kíséretében érkeztek Magyarhonba. Tallián nagyanyám Dél-Morvaországban született, családja oda menekült a török elől az 1600-as években. Háromnyelvűén élt mindhalálig: morvául imádkozott, németül számolt, és hibátlanul beszélve a magyart magyarul gondolkodott. Ám a halála előtt elárulta nekem: álmodni három nyelven szokott...  
					Magyar vagyok, ahogy apám is az volt, mert mondása szerint: a vér, a vérség előtt elsőbbséget élvez az anyanyelv, a neveltetés, a magyarsággal közösséget vállaló szellemiség. Magyar vagyok, ahogy Petőfi is az volt, mert annak vallotta magát.  
					A Kárpát-medence földrajzi fogalom, a természet szülte, létrehozta megbonthatatlan földrajzi egység. Sokmilliónyian lakjuk, élünk benne. Behunyt szemhéjam mögött jól-rosszul meghúzott határvonalak hullámzanak, majd kiegyenesednek, és egy nagy ház, a „Kárpátok Háza" rajzolódik ki belőlük. Ház sok lakással és sok lakóval. Olyan lakókkal, akik békében, szeretetben, megértésben élnek a közös házban. 
					  
					A gyűjtemény tartalma 
					Tizenkét mese kicsinyeknek 
					Libatornyos 7Pilleruha 9
 Nyári álom 11
 Húsvéthétfő egy cirkuszban 14
 Az égig érő karácsonyfa 18
 A zsákos ember 21
 A csodafa 24
 A gazdag ember és a fecske 26
 A halak születése 29
 A vicces cvikker 31
 Borzvári história 34
 Szabolcska boszorkánya 36
 
					Tizenkét régi történet nagyobbacskáknak 
					A pedellus édesapja 41Boci a fürdőkádban 45
 A csalogány hintója 49
 Az aranykezű, csillagszemű csizmadialegény 53
 Az aradi tizenhárom 57
 Armína 59
 Könnyhímzés 64
 Búcsúm az aranyszabadságtól 69
 Az én első tanítóm 74
 A muzsikáló állomás 79
 Mumusmese 84
 Mennyből az angyal 90
 
					  |