- Nem. Mennyi kell bele? - Ekkora fazékba legalább ötfontnyi, hogy érezni lehessen az ízét. Boci berámolt öt font fehérrépát a fazékba, Kengu pedig tova­szökdécselt, már előre nyalogatva a szája szélét. Kisvártatva Csacsi jött, és hátsó lábára állva bekukucskált a konyhaablakon. - Ne haragudj, Boci - mondta szeretném tudni, mit készítesz, mert nem lenne érdemes májpástétomot ennem ebédre, ha vacsorá­ra is májpástétomot adnál. Megeheted a májpástétomot az utolsó morzsáig - felelte Boci,- és serényen kavargatta a fehérrépákat a fazékban. - Gulyást kap­tok. - Pompás! - ragyogott fel Csacsi ábrázata. - Tettél bele sárgaré­pát? -Nem. Mennyi kell bele? - Öt font. Boci megtisztított és felvágott öt font sárgarépát, és barátja megelégedésére a fazékba hányta. Csacsi a száját nyalogatva odébbállt. Nemsokára Teve érkezett puha lépteivel. - Bocsáss meg, Boci - kezdte -, szeretném megkérdezni, mit ka­punk vacsorára, ugyanis . . . - Ne fáradj a sok ugyanissal - vágott a szavába Boci -, gulyást főzök. -A kedvencem! - kiáltott Teve. - De tudod, a gulyás nem az igazi hagyma nélkül. Tettél bele? - Még nem. Mennyit tegyek? - Öt fontot. Boci sűrű könnyhullatások között meghámozta a hagymát, és beledobálta a fazékba, Teve pedig a nyálát nyelve elkocogott. Hamarosan Macóka feje bukkant fel az ablakban, és Boci kissé bosszúsan kiáltotta oda neki: - Gulyás lesz vacsorára, ha tudni akarod! - Nagyszerű - pislogott Macóka. - És mondd csak, mennyi kar­fiolt tettél bele? - Semennyit - morogta Boci. - Mennyit parancsolsz? - Öt fontot. Boci belezúdított öt font karfiolt a fazékba, és Macóka elége­detten távozott. De meglátta, hogy Paci épp akkor trappol oda a konyhaablakhoz, és megáll. Fúrta az oldalát, miről beszélgethet Bocival. Mikor látta, hogy Paci a szája szélét nyalogatva, sugárzó képpel közeleg, megállította. - Mit mondtál Bocinak? - kérdezte. - Megkértem, hogy tegyen öt font tormát a gulyásba. Macóka ragyogó ábrázata elborult. -Tormát?! - jajdult fel. - Sejthettem volna! Ilyen ötlete is csak egy lónak támadhat! Azzal Boci konyhaablakához rohant, bekiáltott valamit, és elviharzott. - Hé, mi bajod?! - kiáltott utána Paci. -Torma! - üvöltött vissza Macóka. - Látni sem bírom! Tönkre­tettétek a gulyást! Köszönöm szépen, én nem jövök vacsorára! Paci ekkor beleszimatolt a konyhából kiáradó párába, és ször- nyű gyanú ébredezett benne. Visszaügetett, és bedugta a fejét az ablakon. - Csak nem vett rá Macóka, hogy karfiolt tégy a gulyásba? - kérdezte. - De bizony - bólintott Boci. - Szívemből utálom a karfiolt - jelentette ki Paci. - Nagyon saj­nálom, de nincs értelme, hogy eljöjjek a vacsorádra. És ő is csalódottan távozott. Boci ott izzadt a gőzölgő konyhában, és szünet nélkül kavargatta az egyre sűrűbb gulyást, nehogy leégjen. Szomorú, hogy Macó­ka és Paci nem jönnek el, gondolta, de Kengu, Teve és Csacsi itt lesz, és ha négyen vagyunk, az is vendégség, elég ahhoz, hogy Ele Fánit megegye a sárga irigység. Épp amint erre gondolt, újabb árnyék jelent meg a konyhaablak­ban. Nagy meghökkenésére maga Ele Fáni volt az, gyűlölt ellen­sége. - Aggyisten, Boci - szólt be Ele Fáni mézédes hangon. - Úgy hallom, hogy vendégség lesz nálad ma este. - Jól hallottad - felelte Boci foghegyről. Sokáig egyikük se szólt. Ele Fáni vágyódva szimatolt a fazékból kigomolygó sűrű, zamatos gőzbe. Az ormánya hegye reszketett. - Gulyás? - kérdezte. Boci komisz mosollyal bólintott. - Van benne zeller? - kérdezte Ele Fáni kis idő múlva. - Nincs! - kiáltott Boci. - És nem is teszek bele, mert te nem vagy hivatalos a vacsorámra. Megértette méltóságod? Szegény Ele Fáni úgy sompolygott el, mint a megvert kuvasz. De a gulyás illata fogta, mint egy hosszú kötél, megállt a sarkon, és képtelen volt továbbmenni. Közben a konyhán Boci időnként abbahagyta a kevergetést, és kikukkantott az ablakon, hogy egy kárörvendő vigyort eresszen meg legyőzött ellensége felé. Kis idő múlva megint elsötétült a konyha ablaka. Boci azt hitte, Ele Fáni jött vissza, hogy kikunyerálja a meghívást a vacsorára. Főzőkanalát a fazék széléhez verve kikiáltott: - Nem, nem és nem! Nem jössz el az én vacsorámra! - De nem ám, arra mérget vehetsz! - felelt egyszerre két hang. Aztán az egyik, a Csacsié azt mondta: -Az egész utca bűzlik a hagymádtól! - Te ostoba jószág! - kiáltotta a másik hang, Kengué. - Nem tu­dod, hogy a kenguruk kiütést kapnak a hagymától? És Boci nagy bánatára mindketten elloholtak. „Most már csak Teve meg én maradtunk a nagy lakomára” - gondolta Boci búsan. Épp ekkor tűnt fel Teve, és zavart képét lát­va Boci felnyögött: - Rendben van, Teve, rendben. Sajnálod, hogy nem tudsz jönni a vacsorára. Jó. De mielőtt elmennél, tégy meg egy szívességet. Ott leselkedik a sarkon Ele Fáni, mondd meg neki, hogy várom. Jó? Teve elkocogott, és átadta Ele Fáninak Boci üzenetét. Ele Fáni odasomfordált a konyhaablakhoz. - Te Fáni - szólt ki Boci -, ha teszek tizennégy font zellert a gu­lyásba, velem vacsorázol? - Boldogan - mosolygott Ele Fáni. És azóta Boci és Ele Fáni jobb barátok, mint valaha.