Történt egy este mármost, mikor rég-volt Dühvel mennydörgött, villámlott az égbolt, Vihar dúlt kint, a Babaarcú Démon Bentről figyelte, mily borús az ég, S hogy ne forduljon kedve is vacakra, Épp férfiszíveken tiport kacagva, Történt, hogy bimm-bumm, két mennydördülés közt Meglátta holt ükatyja szellemét. És szólt amaz: "Figyelj szavamra, lányom! Százötven éve átok ül e váron, Én átkoztam meg, Bambaképű Edgár, Midőn e várban bűn ütött tanyát, A várat és a vár urát is egyben, Ki, bár egy gróffal járt öt éve jegyben, Elcsábította, s esküvője napján El is szöktette céda dédanyád. Sir Henry Exel, így hívták a várúrt, S a munka rám, dühödt atyára hárult, Hogy szép szóval várából visszacsaljam A gaz leányt, ki vér szerint enyém, De lányomat hiába kértem esdve, Csak kacagott rám gúnnyal aznap este, Bitang lovagja elzavart a várból - És akkor szörnyű átkot mondtam én. A hitvány csábító, Sir Henry Exel, Ki málnaszörppel és pilóta keksszel Magához édesgette dédanyádat, Másnap rettentő hasmenést kapott, S a hűtelen leányzó arra ébredt, Hogy egy elátkozott várban kisértet, Egy démon, s az lesz minden lányutóda, Akit világra hoz. Mindezt tudod. De van kiút! A századik szobában Egy kétszáz éves fogmosó pohár van, És benne kétszáz éves fogmosó víz (Sir Exel, míg élt, nem mosott fogat), Nézz bele, s visszanéz rád húsz teremtmény, S huszonkétféle lány, ki mind lehetnél, Hörpintsd ki annál, aki lenni vágyol, És megtöröd rettentő átkomat." Benyitott hát a századik szobába A Babaarcú Démon, ám hiába, Csak egy görnyedt, öreg kísértet ült ott Valami díszes, ódon klozeton, "Megbántam már - rimánkodott-, de meg már, Vond vissza átkod, Bambaképű Edgár! Tiéd lehet minden pilóta kekszem, És minden szörpöm eléd hozatom." "Tán a számolást elvétettem eggyel" Mondta a Démon mély önismerettel, És benyitott a szomszédos szobába, Ott állt a régi fogmosó pohár, S belőle őrá sorban visszanéztek Tündérek, vámpírlányok, hölgyszínészek, Gyorsfutárok, tanárnők, topmodellek, S érezte, mind lehetne ő akár. De a Démonnak egyikük se tetszett, Míg végül aztán, negyvenkettediknek Visszanézett a fogmosó pohárból Reá egy méla, sápatag leány, Az arca, mint egy kisdedé, olyan volt, Coopert olvasta éppen vagy Conan Doyle-t, Férfiszíveket tört kacagva össze, És drapp méhecske volt a zokniján. És így esett, hogy ott maradt a Démon Mohos falak közt, büszke omladékon, Ott üldögél mélán a bálterembe, Régi fotókat nézeget dián, S míg vérszagot a szél süvítve hajszol, Nutellát ő kenyérre kenve majszol, A pillantása tűz, a csókja méreg, És drapp méhecske van a zokniján. Forrás: A víziló, Sziporka és Bamba Géza