Mimiék a Távoli Erdő bajba jutott lakóinak segítenek. Mire szeretnéd felhívni a gyerekek figyelmét a mesével? Megrendít a gyerekek szenvedése. Egyszer részt vettem egy önkéntes akcióban: kisgyerekeket juttatunk hozzá egyszeri meleg vízben fürdéshez, tiszta ruhába öltözéshez. A gyerekek nem tehetnek semmiről. Nem érdemlik a sebeiket, a hólyagosra csípődött popsijukat, a zúzódásaikat. A hideget. A földön alvást. A mesét természetesen el akartam távolítani a konkrét élménytől, és „csak” arra akartam felhívni a figyelmet, ami általános: hogy mindig vannak körülöttünk olyanok, akiknek nemcsak átvitt értelemben, de szó szerint sem jut meleg(ség) még karácsonykor sem – gondoljunk rájuk. Természetesen az ünnepekre való készülődés sem maradhat el. Ti hogyan szoktatok készülni a karácsonyra? Vannak szokásaitok, rituálék, amiket minden évben követtek? Gyerekkorom meghatározó élménye volt, hogy az adventi időszakban többször összegyűlt a család, és együtt énekeltünk. Mivel apámnak nyolc testvére van, egész komolyan zengő éneklések voltak ezek. Ebből itthon csak a várakozás izgalmát, a gyertyagyújtás varázslatát és persze néhány éneket tudok átadni a kislányaimnak, de ezek bearanyozzák az ünnepre készülődés időszakát. 24-én mindig elmegyünk a gyerekekkel megnézni a pásztorjátékot a közeli templomban, utána gyakran még sétálunk egyet a környéken, és felkeressük az utcákat-tereket díszítő betlehemeket. Ezalatt otthon susognak a szorgos angyalszárnyak… 25-én nem maradhat el a nagy családi éneklés sem: a kilenc testvérnek 34 gyermeke lett, ezek vagyunk mi, az unokák, és egyre több a dédunoka is. A kötet második történetében Mimi farsangra készül. Neked mi a legkedvesebb farsangi emléked? Gyerekkorom egyik legkedvesebb farsangi emlékéből a jelmez hiányzik, megmaradt viszont egy tánc: Giczi Imrével roptuk a kacsatáncot, teljes önfeledtségben, míg valaki ránk nem szólt, hogy azt nem úgy kell. Talán tényleg el voltunk csúszva a – mai füllel egyébként rettenetes! – zenéhez képest, de minket pont annyira nem érdekelt, mint a Házibuli híres zárójelenetében Sophie Marceau-t. Egyébként pedig Zsófi lányom élete első farsangja a legkedvesebb emlékem: sajnos Zsófi nagyon sokat betegeskedett, és az első két farsangról emiatt lemaradt. (Ezért is vezettük be az itthoni pótfarsangozást, amire néha márciusban került sor, és elmaradhatatlan kelléke a frissen sült fánk.) A nagycsoportos farsangra viszonyt szörnyen készültünk, és Zsófi olyan boldogan feszített a barátnői közt a házi készítésű jelmezében, hogy még most is egészen elérzékenyülök, ha rágondolok. Mikor és hol találkozhatnak veled legközelebb az olvasók? Mit üzensz nekik? December 15-én a Nyugatihoz közeli Örkény István Könyvesboltban egy meghitt délutánt tölthetünk együtt mesével, ajándékkészítéssel, beszélgetéssel és mézeskaláccsal. Horváth Ildivel szívesen írunk-rajzolunk az ajándéknak szánt kötetekbe! Olyan ez nekem, mintha még egy gyertyát gyújthatnék az adventi koszorún. Sok szeretettel várok mindenkit.