Gábor Bálint: Korán kezdett mesei nevelés  
					 
					
						  
				 
				
					  
				
					Van valami ezoterikus elszántság abban, ahogyan Bajzáth Mária a Népmesekincstár Mesepedagógia Műhely vezetője a mesemondás jelentőségéről beszél. Hamarosan megjelenő, legkisebbeknek szóló könyve kapcsán például megtudhattuk, hogy ő, a maga részéről már a várandósság ideje alatt is mesélt mindkét gyermekének. Természetesen mindenkinek ezt ajánlja. Hiszen, állítja – a korán kezdett „mesei nevelés” nemcsak a hallórendszer fejlődést segíti elő, hanem pozitívan befolyásolja a baba érzelmi fejlődését és a kötődési képességet is. 
				
					Folyamatos mesélés 
				
					A Népmesekincstár mesepedagógiai módszer keletkezéséről így nyilatkozott Bajzáth Mária:  
				
					„Harminc éve, a nagyobbik fiammal a szívem alatt, az első szakdolgozatomban a méhen belüli hallás volt az egyik témám. Az egyik, ma már általánosan ismert kutatási eredmény az volt, hogy a magzat szívritmusának változásai mérhetők, ha hallja az anya hangját, és az, hogy az elsődleges és legfontosabb hanghatás az édesanya beszédhangja. Rengeteget meséltem, mondókáztam, énekeltem mindkét fiamnak. A férjem rengeteget ringatott bennünket és közben belemeséltük a gyerek szívébe-lelkébe ezt a gyönyörű világot, ami pont őt várja. Amikor megszületett, folytattuk a mesélést.” 
				
					Nem kell azon elmélkednünk, hogy a magzat, mit fog föl a meséből, mert ez ekkor még nem is lényeges – derül ki a mesepedagógus szavaiból. Ami fontos, az a folyamatos mesélés. A hallás gyökerei ugyanis már a fejlődés korai fázisában kialakulnak, és nagymértékben meghatározzák a későbbi életszakaszok akusztikus befogadását. A gyerek még nem érti a szavakat, de a mesemondáskor megszülető dallam, az érzelmi átélés, valamint a mesélőtől kapott figyelem és idő meghatározó az lelki fejlődésben. 
				
					Népmesekincstár 
				
					Bajzáth Mária e koncepció alapján teljes a mesepedagógia programot hozott létre, amelynek hordozója a Népmesekincstár-sorozat. Az alkotó felfogása szerint a rendszeresen ismétlődő mesemondás és mondókázás, a szülő, illetve a pedagógus gyerekekkel közös játéka, tánca, éneklése minden résztvevő számára valódi élményt és örömforrást jelent. 
				
					A programban tehát nemcsak mesék vannak, nemcsak a mesemondás játszik szerepet, de a tánc, a mozgás, a kézművesség, az alkotás, a párbeszéd minden formája részese a fejlesztő munkának. Ezek a tevékenységek a gyerekeket a mesék kapujához vezetik, amelyen belépve mindenki megtalálhatja a mese – számára érvényes, neki szóló – üzenetét. A tevékenységek célja az is, hogy segítségükkel a gyerekek megismerjék önmagukat, felfedezzék az összefüggéseket a világban, képesek legyenek ebben a rendszerben önmagukat elhelyezni, kapcsolódni másokhoz, és megtalálják a saját helyüket. 
				
					Kétségkívül komplex, a hagyományoknak komoly teret adó pedagógiai elképzelés áll a Népmesekincstár mögött. 
				
					Pont, pont, vesszőcske 
				
					A sorozat hamarosan megjelenő könyvének meséit is ebben a szellemben válogatta össze a szerző. A történetek alkalmat adnak a szórakoztató időtöltésre, korai közös élményekre, és az első családi rítusok kialakítására. A Pont, pont, vesszőcske – A legkisebbek magyar népmeséi című kötetben szereplő történetek, mondókák és mondókamesék segítségével a szülők megtalálják a mesélés öröméhez vezető utat és saját, mesélő hangjukat, a babák pedig a magyar kultúra legtisztább nyelvi forrásaival kerülhetnek kapcsolatba először. A néha ismerős, máskor ismeretlen történetek hét téma köré csoportosulnak: test; család; állatok; mesés erők; élet-halál és rövid mesék. A korai meseélmény örömforrást jelent mesélőnek és mesehallgatónak egyaránt, és örök érzelmi útravalót nyújthat minden gyereknek.  
				
					Forrás: konyvkultura.kello.hu 
				
					  
				
					Bajzáth Mária: A mesét már a szíved alatt is hallja… 
				
					  
				
					 A világ számos pontján mesélnek az anyák és az apák a magzatnak és a csecsemőnek. Mesélnek a fákról, a tengerekről, a szélről, hegyekről-völgyekről, viharról és napsütésről. A gyermek nem érti a szavakat és a szöveget, a szülők mégis mondják a történeteket. Ősidők óta őrzik a tudást, nemcsak a szó jelentése fontos, hanem a mesemondáskor megszülető nyelvi dallam, az érzelmi átélés, a különleges figyelem és idő, amit a mesélő a hallgatójának ad. A magzat hamarabb szerez tapasztalatot anyanyelvéről, mint ahogy megszületik, a baba előbb kezdi megtanulni anyanyelvét, mint ahogy kimondja az első szavakat. Ha az első anyanyelvi tapasztalatai között népmesék, mondókák is meghatározók, anyanyelve, kultúrája legtisztább nyelvi forrásával kerülhet kapcsolatba. 
				
					A magzati hallás széleskörű tudományos kutatása csak az 1950-es évek közepén kezdődik (Jakabovits és Jakabovits, 2105), de Kodály Zoltán már 1948-ban, Párizsban, egy művészeti nevelésről szóló konferencián az alábbiakat mondja: „Arra a kérdésre, hogy mikor kezdődjék a gyermek zenei nevelése, azt találtam felelni: kilenc hónappal a születése előtt. Első percben tréfára vették, de később igazat adtak. Az anya nemcsak testét adja gyermekének, lelkét is a magáéból építi fel.” 
				
					A beszédhang feldolgozása és a zenei hang feldolgozása sok szempontból megegyezik. Így a mesei nevelés is elkezdődhet már a magzati korban. A magzat hallószerve, a belső fület is beleértve az ötödik hónapra teljesen kialakul, de már jóval előbb, a nyolcadik héten agyi tevékenységet vált ki a hang megjelenése. A magzat akusztikus ingere származhat a méhen, illetve az anya testén belüli hangokból (pl. az anya szívmûködése, keringése, gyomorkorgása kapcsán) lehet inger az anya hangja, valamint anya testén kívüli hangok pl. az apáé, testvéreké, amelyekre a magzat a születés közeledtével egyre fokozódó mértékben reagál. 
				
					A magzat számára az elsődleges és legfontosabb hanghatás lehet az őt váró családtagok beszédhangja. (Árvayné, 2012.) Amennyiben az édesanya sokat beszél a magzathoz, elősegíti az agy és a kognitív funkciók mielőbbi fejlődését, ha mondókákat és meséket mond neki, még intenzívebb reakciókat mutatnak a babák a pre- és perinatális időszakban. A hallásnak az élet igen korai pontján kialakulnak a gyökerei, és nagymértékben meghatározzák a későbbi életszakaszokban a hallás általi befogadást. Az akusztikus ingerlés a magzati korban nemcsak a hallórendszer fejlődését és az ezzel kapcsolatos tanulási folyamatokat segíti elő, hanem pozitívan befolyásolja az érzelmi fejlődést és a kötődési képességet is. (Bagdy 2002.) A magzati hallást többféle kutatás bizonyítja. (Gembrish, 2002.) 
				
					A babák már születés előtt érzékenyen reagálnak a hang különböző tulajdonságaira, például a rezgésszámra, a hangerőre. Rezgésszámra vonatkozó érzékelési mutatói szerint lányok hallása érzékenyebb, mint a fiúké. A mondókázás alkalmat ad arra, hogy figyelemmel kísérjük, hogyan reagál a baba a különböző hangokra, a ritmusra, a hangszín változásaira. Bevált, jó gyakorlat, hogy egy-két, már a magzati korban kiválasztunk és naponta elmondunk pár mondókát, amit a születés után is rendszeresen mondogathatunk. 
				
					„Nő, nő, nő, kisdedecske, 
					gyönyörű gyöngyöcske. 
					Rózsafa bölcsőd legyen, 
					feküdj benne csöndesen…” 
				
					Ugyanezt a funkciót töltheti be, egy rövid mesekezdő formula is: 
				
					„Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, az Üveghegyen is túl, az égig érő fa legtetején, pont a kilencvenkilencedik ágán, a kilencvenkilencedik levélen, lapult egy kilencvenkilenclapú kis könyv, annak a kilencvenckilencedik lapján volt az a mese, amit most elmesélek neked…” 
				
					Forrás: mesepedagogia.hu 
			 |