Könyvkritikák blog   A Gengszter nagyi, David Walliams első, magyarul megjelent regénye öt évvel ezelőtt látott napvilágot. Azóta a Kolibri Kiadónak hála évről évre olvashatjuk a XXI. század Roald Dahljának titulált szerző mulatságos és tanulságos történeteit, a legfrissebb, immár a nyolcadik regény az idei Könyvfesztiválra jelent meg. Miután Tomot a bentlakásos iskolában fejbe találja egy krikettlabda, a fiút a Lord Funt Kórház gyermekosztályára szállítják. Itt ismerkedik meg a súlyosan beteg Sallyvel, a kezét-lábát törött Amberrel, a szemműtéten átesett Robin, valamint az állandóan édességet fogyasztó George-dzsal. Az osztály szigorú főnővérre szabályos rettegésben tartja a gyerekeket, azonban a fiatalok éjszakáról éjszakára túl járnak az eszén: ekkor lép akcióba ugyanis az Éjféli Banda, amely minden este valóra váltja egy gyermek nagy álmát. David Walliams munkásságát jogosan hasonlítják Roald Dahléhoz, ugyanis mindketten határtalan fantáziával megalkotott történeteket írnak, különc, eltúlzott, ám mégis szerethető szereplőkkel és rengeteg humorral. A regényeikben általában fontos dolgokról is szó esik, amely szinte észrevétlenül húzódik meg a sorok mögött. Walliams általam legkedveltebb könyve pont a Gengszter nagyi volt, mert abban mind az, amit az előbb felsoroltam, tökéletes egyensúlyban volt. Az éjféli bandával azonban a szerző a saját színvonalát múlta felül, így idén tavasszal megkaphattuk a valaha volt legjobb Walliams-regényt. Aki olvasott már bármit is a szerzőtől, az tudja, hogy időnként elborult elmével írja a történeteit, ez most sincs másként. Hőseink különösebbnél különösebb kalandokba keverednek, a kórház különc dolgozói pedig folyamatosan gondoskodnak a jó hangulatról. Kapunk egy újonc doktort, akit könnyedén meg lehet vezetni, egy állandóan dohányzó takarítónőt, egy Quasimodo-sorsú, név nélküli portást, akinek aranyból van a szíve, egy velejéig romlott főnővért (és hozzá egy hasonlóan gonosz iskolaigazgatót). Abszurd helyzetekből, leleményességből most sincs tehát hiány, ugyanakkor hosszú idő után most először éreztem, hogy nagyon erős mondanivalóval is bír a regény. A gyermekek mind betegséggel küzdenek, szomorú helyzetükből csak az álmok tudják kiragadni őket. Felismerik, hogy a legjobb gyógyszer a boldogság, a nevetés, így hát éjszakáról éjszakára igyekszenek valóra váltani mások nagy vágyát. Különösen megható, ahogyan a súlyosan rákos Sally legnagyobb álmát teljesítik, ha filmalkotás készülne a történetből, ennél a pontnál bizonyára mindenki papírzsebkendő után kutatna a táskájában. Egyszerre szívszorongató és lélekmelengető, humoros és vidám Walliams új regénye, amellyel – és mára ez bizonyossá vált – végleg beírta magát a XXI. század legnagyobb gyerekkönyv-írói közé.   Könyvutca   Ez a második olvasásom a szerzőtől, és már előző könyvénél is megállapítottam, hogy David Walliamsot méltán hasonlítják Roald Dahl-hoz, egyik kedvenc írómhoz.    És mivel Roald Dahl nagy kedvencem, David Walliams pedig nagyon hasonló stílusban ír, ezért most már David is helyet kapott a kedvenceim között.   Történeteire nem jellemző a komolyság, jókat szórakozhat rajta gyerek és felnőtt egyaránt. Mindamellett, hogy komoly témákat pendít meg a könyveiben, amivel azt bizonyítja, hogy igenis komolyan veszi  fiatal olvasótáborát, érettnek tartja őket arra, hogy  megértsék és elgondolkozzanak az általa felvetett dolgokon.   Ennek a regényének a helyszíne a 44 emeletes LORD FUNT KÓRHÁZ. Annak is a legfelső emeleten lévő gyermekosztálya, ahol egy utálatos FŐNŐVÉR uralkodik és zsarnokoskodik a gyerekek felett, ugyanis NEM SZERETI ŐKET!!! Ebbe a kórházba kerül be Tom, akinek egy jókora púp nőtt a fején, melyet egy krikettlabda okozott.  TOM egy fiúinternátusban lakott, ahová gazdag szülei dugták be, és soha nem látogatták, a fiú utazott el hozzájuk nagy ritkán. Nem csoda, hogy jól érezte magát a kórházban, a gyermekkórteremben pedig hamarosan barátokra talált.    David Walliams teljesen mókássá és helyenként meghatóvá varázsolta ezt a történetet, amelyben gonosz főnővér, furcsa takarítónő, vicces ételosztó hölgy és a világ legcsúnyább PORTÁSa szerepel. No és az Éjféli Banda.   Az ÉJFÉLI BANDA egy titokzatos csoport, mely a kórházban tevékenykedett. Többet nem árulhatok el róluk, mert nagyon-nagyon titkosak és imádtam őket. Imádtam a könyv groteszk humorát, a könyv cselekményét, David Walliams nem ismer lehetetlent, viszont nagyon jól ismeri a gyermeki képzeletet, könyveiben, így ebben is, bármi előfordulhat.    Igazán VICCES fordulatok, határtalan képzelet, utálatos karakterek, akik a végén természetesen pórul járnak, szeretnivaló szereplők, akiknek a sorsa teljesen jóra fordul és ÉRZELMES fordulatok, amelyeken meghatódhatunk, izgulhatunk, majd megkönnyebbülhetünk.    A történet egyszerű, de annál nagyszerűbb, ilyen könyveket el tudok képzelni  "kötelező" irodalomnak is. Amelyet tényleg élvezhetnek a gyerekek, valóban annak a korosztálynak szól, akik nagyrészt szerepelnek benne, és finoman, szelíden adagolja a komoly, elgondolkodtató témákat, ami  később is fel-felbukkanhat a gyerekek gondolataiban.     Garantáltan JÓ SZÓRAKOZÁS egy David Walliams könyv, egy pillanatig ne habozzatok, ha egy igazán jó gyermekkönyvet kerestek.