Milyen jó volt, amikor még nem kellett kémiadogák miatt aggódnom, amikor Botonddal éjszakákon át a lombházban ültünk, körülöttünk legalább öt szúnyogriasztó gyertya pislákolt, bújtuk az aktuális kedvenc képeskönyvünket, terveztük a jövőnket, egyik este felfedezők, másik este autóversenyzők akartunk lenni, és mindegyik lehetséges jövőben közösen vágtunk neki a kalandoknak. Akkoriban az volt a legnagyobb problémánk, hogy ki bírja tovább visszatartani a pisilést, mert miután egymás fejét tömtük rémtörténetekkel, egyikünk se mert lemászni a lombházból. Naiva Szerintem ilyennek kell lennie egy mai kortárs ifjúsági könyvnek. Gördülékeny, lendületes írásmódja miatt, gyorsan olvashatónak. Humora miatt gyorsan megszerethetőnek. Először attól tartottam, hogy már nem fogom élvezni, mert már kilök a korhatár, de ennél nagyobbat nem tévedhettem volna. Először a könyv szerkezete ragadta meg a figyelmem. Zorkáé a lilás-rózsaszínes oldal, Botondé a kék-zöld-lila. A fejezetek 1-1 napot tartalmaznak, amelyek az intő utáni hetüket követi . A történet legvégét pedig nekünk kell felvágni, hogy megtudjuk, hogyan alakul a páros kapcsolata. A saját szemszögük alapján ismerhetjük meg a közös múltjukat és civakodással teli jelenüket. Zorka és Botond, valahol egy esztergomi kertvárosában élnek, mint szomszédok. Gyerekkoruk óta elválaszthatatlanok és legjobb barátok. Voltak. A középiskolai évek alatt ellenségekké váltak, mégis minden alkalmat megragadnak, hogy egymással civódjanak, vagy pusztán kitoljanak a másikkal. Most, hogy elásták a „csatahódot” rá kell döbbenniük, hogy tulajdonképpen nem is ismerik egymást, hiszen 4 év kimaradt a közös életükből. Roppant szórakoztató volt még a békülési szándékuk is és a mellékszereplők is kivették a részüket a történetből. Főleg, amii a humort illeti. A könyv közepén lévő „lezárt” történet lehetett volna részletesebb és kaphattak volna egy jobb lezárást. Ezt leszámítva, vagy ezzel együtt is remek olvasmány volt.