Az elásott pénz (népmese)   Vásárba indult három kereskedő. Rengeteg nagy erdőn kellett átmenniük, s amint mentek, mendegéltek, rájuk esteledett. Hiszen ha csak rájuk esteledett volna! Olyan sűrű, vastag sötétség ereszkedett le, hogy fejszét lehetett volna rája akasztani. Persze hogy nem látták egymást, s egyszerre csak azon vette észre magát az egyik kereskedő, hogy egymaga tapogatódzik a vaksötétségben, a másik kettő isten tudja, hová merre kalandozott el mellőle. Na, most mit csináljon szegény feje? Sok pénz volt nála, félt, hátha rablókkal találkozik, s mind azon tűnődött, hová rejthetné el a pénzét. Végre kivirradott, csakhamar ki is jutott az erdőből, s egy rétre ért, ott jól körülnézett, s mert hogy közel és távol embert, de még házat sem látott, nagy hirtelen gödröt ásott, s a pénzt abba rejtette. Hiszen igaz, hogy ő senkit sem látott, de azért ott volt ám a rét gazdája, egy nagy szénaboglya mögül leste, hogy mit csinál a kereskedő, s amint ez jó messzire távolodott a betemetett gödörtől, azonnal odament, s a pénzt kiásta. Bezzeg, hogy mikor a kereskedő visszatért, hűlt helyét találta a pénznek. Hej, sírt-rítt a kereskedő: most már mit csináljon? ,,Lám, lám - kesergett magában -, senki lélek nem látta, mikor a pénzt elrejtettem, s mégis ellopták a pénzemet!" Gondolt erre, gondolt arra, hogy s mint tudná visszaszerezni a pénzét, s végül abban állapodott meg, hogy elmegy a királyhoz, aki bölcs is, igazságos is volt, s elpanaszolja neki az ő nagy búját-baját. Meghallgatta a király a kereskedő panaszát, és aztán azt mondta neki: - Először is tudakold meg, fiam, hogy kié a rét, ahol a pénzedet elrejtetted; aztán menj hozzá, s mondjad neki: ,,Kedves atyámfia, én igen sok pénzzel indultam útnak, s abbeli félelmemben, hogy elrabolják tőlem, egy részét elástam, de a pénz nagyobb része még nálam van. Most azon tűnődöm, hogy hová ássam el a nálam levő pénzt: a többi mellé-e vagy más helyre, vagy tán egy megbízható embernek adjam át?" Te csak tedd azt, amit a rét gazdája tanácsol. A kereskedő megfogadta a király tanácsát, elment a rét gazdájához, és szóról szóra ismételte a király szavait. - Igen egyszerű a dolog - mondotta a gazda. - Minek rejtenéd két helyre a pénzedet? Legjobb, ha mind egy helyre rejted. Persze a gazda azt hitte, hogy a kereskedőnek sejtelme sincs a lopásról, s úgy okoskodott, hogy majd ezt a pénz is kiássa. Míg a kereskedő pihent, azazhogy úgy tett, mintha pihent volna, térült-fordult a hamis gazda, a lopott pénzt visszatette a helyére, hogy a kereskedő észre ne vegye a lopást; aztán megvárta szép nyugodalmasan, míg a kereskedő eltávozik, ment egyenest a gödörhöz, hogy a rengeteg sok pénzt megkaparintsa. Hej, uram teremtőm, hogy leesett az álla, s hogy lefittyent az orra gazduramnak, mikor egy nagy üres gödörnél egyebet nem látott! Hát ez így éppen jó volt, ahogy volt. Itt a vége, fuss el véle!   Pénzért semmi sem bűn (ukrán népmese)   Élt egyszer egy pópa, de olyan pénzsóvár volt, hogy azt eI sem lehet mondani. Történt, hogy a faluban megdöglött az uraság kutyája. Az uraság gazdag volt, és igen nagyon szerette a kutyát.  ,,Eltemettetem a pópával ezt a hű jószágot a templom melletti temetőben" - gondolta az uraság.  Telerakott egy tarisznyát pénzzel, és elindult a pópához. - Egy nagy kéréssel jöttem, szent atyám, szeretném, ha eltemetné a kutyámat a templom mellé, mint jó keresztényt illik.   Megharagudott a pópa, dühösen rákiáltott az úrra: - Hogy mersz ilyet kérni, az Isten megver érte!   Ekkor az uraság sunyin elmosolyodott, és megmutatta a papnak a pénzes tarisznyát. A szent atyának még a nyál is összefutott a szájában a sok pénz láttára. ,,Nem való kutyát temetni a templom mellé, de mit tegyek? Kár kiengedni a kezemből ezt a pénzt" - gondolta, és közben sóvárogva tekingetett a pénzre.   Mikor az uraság elment, a pópa magához hívatta a kántort, és eltemették a kutyát a templom mellett, akárcsak valami prófétát. Eltelt egy hónap vagy talán több is, amikor a faluban híre kelt, hogy nemsokára a parókia látogatására odaérkezik a püspök. Megrémült a pópa. Mi lesz, ha megtudja a püspök, hogy kutyát temettek el a templomkertben?  Az emberek is haragudtak érte, hogy a pópa meggyalázta a szent helyet. Eszébe jutott a pópának, hogy ott lakik nem messze a templomtól a csavaros eszű szerencsétlen Iván. El is ment hozzá tanácsot kérni. Belépett a házba, köszöntötte a gazdát. Szerencsétlen Iván éppen a kecskéjét etette. A pópa elmondta, hogy milyen nagy baj szakadt rá. Iván csak elmosolyodott, és így szólt: - Adja ide azt a tarisznya pénzt, elmegyek a püspökhöz, és mindent elrendezek.   A pópának még a szája is elgörbült kínjában e szavak hallatára. De nem volt mit tennie, igen félt a püspöktől. Megsiratta a pénzét, aztán odaadta Ivánnak. Szerencsétlen Iván megfogta a kecskét a szarvánál, és elindult vele Kijevbe. Felkereste a püspököt, és beállított hozzá a kecskével együtt. - Mit akarsz itt azzal a kecskével, te balga? - kérdezte dühösen a püspök, amikor meglátta a kecskét. - Azért jöttem, szent atyám - kezdte félénken Iván -, hogy avassa pappá ezt a jámbor jószágot. A püspököt elöntötte a düh, toppantott egyet, és fogát vicsorította. - Takarodj ki innét! - ordította felbőszülve. Ekkor Iván előhúzta a pénzes tarisznyát, és megmutatta a püspöknek. Amikor a szent atya meglátta a sok pénzt, behúzta a nyakát a válla közé.   ,,Pénzért semmi sem bűn . . ." - gondolta magában, majd így szólt: - Bár nem való kecskét pappá avatni, de hát mit tegyek: nagy szükségem van a pénzre. Ezzel átvette a pénzt, és pappá avatta a kecskét, még okmányt is adott róla. Hazavitte Iván a kecske-papot, keresztet akasztott az állat nyakába, és ott várt a parókián. Egy idő múlva megérkezett a faluba a püspök is; az, amelyik a kecskét pappá avatta. Nyomban megérkezése napján a fülébe jutott, hogy a pap kutyát temetett a templomkertbe. Dühbe gurult a püspök, egészen belesápadt. Összehívta a szomszédos falvak papjait is, hogy elítéljék a bűnös pópát. A papok egybegyűltek. A püspök már éppen kinyitotta a száját, hogy kimondja az ítéletet az istentagadó papra, hát egyszer csak hallja, hogy valahol a közelben egy kecske mekeg. Odanézett, de majd elájult ijedtében. Szerencsétlen Iván, amikor meghallotta, hogy a püspök egybehívja az összes papot, szarvon ragadta a kecske-papot, kezébe vette az okmányt, és elindult a templom felé. Már csak pár lépésnyire volt a templomtól, amikor a püspök észrevette. - A kutya is Isten teremtménye - szólt sietve a püspök eltompult hangon. - Éppen ezért nem bűn, ha a templom mellé temetik.   Aztán felült hintajára, és hazahajtatott. Azóta sem hisznek ebben a faluban a papoknak.   A három dió (magyar népmese)   Volt egyszer egy igen-igen szegény ember. Olyan erősen szegény volt, hogy a három árva gyermekén kívül egyebe sem volt. Még azokat sem tudta mivel eltartani. Egy nap azt mondta nekik: - Na, fiaim, vegyétek az utat elejetekbe, s menjetek, ki merre lát, mert én nem tudlak titeket tartani. Nincs mivel, mert én szegény ember vagyok. El is ment a három testvér, s mikor egy keresztúthoz értek, azt mondták, hogy három esztendő múlva itt találkoznak, s akkor meglátják, ki mit szerzett. El is váltak, elmentek, ki merre. Mikor betelt a három esztendő, eszébe jutott a legkisebb fiúnak, hogy haza kell indulnia. Egy öregembernél szolgált. De olyan becsületesen szolgált, hogy örökké jobban megcsinált mindent, mint ahogy mondták. Egy nap az öreg elé állott. - Na, öregapám, betelt a három esztendő, s immár el kell mennem, hogy találkozzam a testvéreimmel. Amit megérdemlek, azt ad nekem fizetségbe. Az öregember fel is kelt, elővett háromszáz aranyat, három diót, s letette az asztalra. - Na, fiú, ha a pénzt elveszed, tudd meg, nem adom tiszta szívből. De ha elveszed a diót, azt tiszta szívből adom. A fiú azt gondolta magában: ,,Amilyen tiszta szívből én őket szolgáltam, ha olyan tiszta szívből találja adni a diót, akkor azt veszem el." Mondja is a fiú: - Na, maradjon békével, öregapám! Elveszem a három diót, mert azt tudom, tiszta szívből adja, s ha élünk, még megtérek ide. - Járj békével, s az Isten adjon szerencsés utat, de én tudom, hogy ide hozzám soha meg nem kell térned. Ment a fiú a keresztúthoz, s összetalálkozott a testvéreivel. Kérdik is egymást, ki mit kapott, mutassa meg. Testvérei elővették a sok aranyat, ő pedig a három diót. Kezdték szidni a testvérei, hogy három esztendőt három dióért szolgált. - Nem baj, én ezt is szeretem. Nekem ez is jó, mert tiszta szívből adták. A testvérek elzavarták a kisebbet, hogy ne egyszerre menjenek haza, mert ha édesapjuk meglátja a három diót, nem állja meg szidalom nélkül. A kicsi bement az erdőbe, megvárta, míg testvérei előremennek, majd ő is elindult utánuk. Mentében megéhezett, de étele nem volt. Egy kúthoz ért, s azt gondolta magában: ha nincs mit egyen, legalább igyon. De mi jön eszébe? Törjön csak meg egy diót, megeszi, arra csak jobban esik a víz. Elő is veszi a diót, de mikor megtöri, megrémül. Csorda juh kezdett kifolyni belőle. Csengettyű a nyakukban, de annyi volt, hogy nem is tudta megolvasni! ,,Ej - gondolta magában -, van mivel édesapámhoz hazamenjek." Elfelejtette a szomorúságát, étlenségét, csak mehessen haza. Az úton eszébe jutott, hogy még egy diót meg kéne törni. Mikor azt is megtörte, marhák kezdtek kifolyni belőle, s ökrök. Legutoljára egy szekér, két szép ökörrel befogva. Felült a szekérre, a juhok s a marhák, mintha parancsra tennék, olyan szépen ballagtak utána. Közel a házhoz eszébe jut a harmadik dió is. ,,Törjem csak fel ezt is, ne vigyem épen haza." Abból meg egy világszép leány szállott ki. Mikor a fiú meglátta, úgy megörvendett, azt se tudta, hol van. Mikor a másik két testvér hazaért, éppen csak megmutatták az aranyat, ki mit kapott, hát csak megérkezett a kisebb is. Egy esztena juhval, egy csorda marhával, s egy szép leánnyal az ökrös szekéren. Megijedt a két testvér, mikor meglátták, hogy honnét kapta ő azokat, mert mikor elváltak, csak három diója volt. - Ugye, mondtam én nektek, hogy azt tiszta szívől adták. Nem lehet, hogy az ember csak a pénznek örvendjen. Abból a három dióból kelt ki minden, amit itt láttok. Most kacagjatok, ha tudtok! Elindult a másik két testvér is, hogy megkeressék az öreget, akinél szolgált, de sem az öreget nem kapták meg, sem ők nem tértek meg többet soha. Kisebb öccsük otthon maradt, s eltartotta édesapjukat is haláláig. S ő maga máig is él, ha meg nem halt. Még most is feji azt a nagy esztena juhot.   esztena: juhakol