– Látod, ennyi idő alatt telik el egy év. Egy év pontosan annyi idő, amíg egyik szülinapodtól eljutunk a következőig. Ezalatt négy évszak ballag körbe: ősz, tél, tavasz és nyár. Mindegyiknek jut az évből, szépen megosztoznak rajta. Most ősz van, most ő a soros. Onnantól, amikor elkezdődik az óvoda és az iskola, egészen a téli ünnepekre való készülődés időszakáig, adventig tart. Ősz végére már az időjárás is megváltozik. Lehűl az idő, megjelennek az éjszakai fagyok, a köd. Gyakran leesik az első hó is. Szeptember, október és november. Ezek az őszi hónapok. Kékmanó barnára festette az őszi hónapokat, és Marci úgy érezte, mintha hirtelen egy őszi erdő barna falevelei közé került volna. – Szeretnél körülnézni Őszországban? – kérdezte a manó, és amikor Marci lelkesen bólogatni kezdett, elmosolyodott. Megfogták egymás kezét, nézték a rajzolt kör barnára festett részét, és a következő pillanatban már a Mesék Birodalmában, Őszországban jártak. Kellemesen hűvös volt a levegő, Marci kíváncsian nézelődött. A fák piros, bordó, barna, sárga ruhában pompáztak, lábuk alatt színes levélszőnyeg terült el. Egy hatalmas tölgyfa mellett kalapos öregember ballagott, szeme és szája körül mély barázdák húzódtak. Kezében kosarat tartott, amiben szőlő, szilva, alma, körte, dió, mogyoró, mandula lapult. Az öregember kedvesen intett Marcinak, aki közelebb lépett hozzá. Azon tűnődött, vajon hogy szólítsa meg ezt a fura, idős bácsit. Aztán úgy döntött, leghelyesebb úgy köszönni, ahogy a mesék szerencsepróbáló legényei szoktak: – Jó napot kívánok, öregapám! – Üdvözöllek, fiam! – válaszolta az öreg, majd így folytatta: – Örülök, hogy találkoztunk. Én vagyok az Ősz. – És mit csinálsz itt az erdőben? – Előkészítem a természetet a téli pihenésre. A fák leveleit szép színesre festem, és lefújom őket az ágakról. Mesélek a bokroknak, fáknak. Elaltatom őket, hogy erőt gyűjtsenek tavaszig. Gyere velem! Szólunk az állatoknak, hogy ők is fel tudjanak készülni.Kézen fogta Marcit, és sétára indultak a fák között. – Mókusok! Ideje ennivalót gyűjteni, mielőtt leesik a hó. Nyuszik! Növesszetek vastagabb bundát, hogy ne fázzatok a téli hidegben! Sárgarigó, te nem bírnád a téli zimankót. Költözz el olyan vidékre, ahol melegebben süt a napocska! – figyelmeztette kedvesen az állatokat Őszapó, majd Marcira mosolygott. – Nézd, mennyi finom csemegét hoztam, jut belőle mindenkinek. Marci belekukkantott a kosárba, és nagyokat nyelt a sok finomság láttán. – Vegyél nyugodtan! – biztatta az öreg, és Marci beleharapott egy fényes, piros almába. Hirtelen feltámadt a szél, a levelek sebes táncba kezdtek, a felhők pedig csendes, hűvös esőt küldtek a földre. Őszapó hatalmas ernyőt vett elő, így sétálhattak tovább az erdőben anélkül, hogy megáztak volna. – Nézd csak! – mutatott a távolba az öreg. – Ott gyülekeznek a vándormadarak. Hosszú útra készülnek, most tanulják, mire kell vigyázniuk közben. Marci a madarakat figyelte. Voltak ott gólyák, egy másik csoportban fecskék, és nagyon sok olyan madár is, melyeknek nem tudta a nevét. Az Ősz türelmesen magyarázott neki: – Az a nagy madár, mely kissé hasonlít a gólyára, a daru. – És őket hogy hívják? – mutatott Marci egy másik érdekes csoportra, amiben a madarakat barna és fekete csíkokkal ékesített tollruha borította. – Víz közelében élnek ők is, bölömbika a nevük. Az a mókás madár pedig, aki tollbóbitát visel a fején, a búbos banka. Az öregember Marcira mosolygott, és megkérdezte: – Van kedved segíteni nekem? Befestjük a leveleket. – Igen! Imádok festeni, és nagyon ügyes is vagyok, az óvó néni mindig megdicsér. Majd vigyázok, hogy szépre sikerüljön. – Marci felnézett a magasban lévő lombkoronára. – De nem érem el a leveleket, így hogy színezzem meg őket? – Ne aggódj, megoldjuk – nevetett az Ősz, és a következő pillanatban már az ágak között, kényelmes ülésben találta magát a kisfiú. Körülötte színes festékek, ecsetek, karnyújtásnyira tőle pedig számtalan falevél. Észre sem vette az idő múlását, olyan buzgón dolgozott. Mikor elkészült a munkával, büszkén nézett körül. – Nagyon jól sikerült, szép munkát végeztél! – bólintott Kékmanó. Őszapó is megdicsérte, és búcsúzásként megtanította őket a természet altatódalára. – Jól érezted magad? – kérdezte Kékmanó, mikor újra a kisszobában ültek. – Nagyon! – bólogatott lelkesen Marci. – Most már tudom, hogy milyen az ősz, és nagyon jó volt leveleket festeni. El is fáradtam tőle. Aznap nem kellett noszogatni, hamar ágyba bújt, és mosolyogva hallgatta a dalt, amit Kékmanó Őszapótól tanult: Őszi liget, sárga levél, itt az este, itt van a tél. Ringató, dúdoló, aludj, aludj, álmodó! Fecske repül, nádirigó, gólya is száll, csendes a tó. Ringató, dúdoló, aludj, aludj, álmodó! Szélmuzsikát játszik a táj, varjak dalát repteti: Kár! Ringató, dúdoló, aludj, aludj, aludj, álmodó!   2. Szeptemberi mese Vissza a sorozathoz