Én valamiért mindig a kisebbséggel, az elnyomottakkal rokonszenvezem, ez már gyerekkorom óta így van. Kézenfekvő választás volt Hugonnai Vilmáról írni, aki elképesztő céltudatossággal haladt a célja felé, hogy orvos legyen, és amit végül ötvenévesen ért el. Balázs Júlia, az első magyar női csillagász neve pedig azért merült fel, mert mostanában nagyon érdekel laikusként a csillagászat, az univerzum, és mindaz, ami körülöttünk van, amiben a mindennapjainkat töltjük úgy, hogy még csak nem is gondolunk rá, mert az apró-cseprő gondjainkkal vagyunk elfoglalva. Ez a könyv arra is alkalmat adott számomra, hogy kilépjek a csillagászat világába, és egy kicsit körülnézzek ott, ami hatalmas kaland volt. Volt olyan olvasmánybeli példaképed, aki meghatározta a pályaválasztásodat? Szerintem már gyerekként eldőlt, hogy én könyvekkel fogok foglalkozni, mert mindent kiolvastam, ami a kezem ügyébe került, válogatás nélkül. Inspiráltak a sokat küzdő hősök, Winnetou, Martin Eden, Tom Sawyer. Írtam is, rövid történeteket, verseket, naplót. De hogy tényleg ez lesz a hivatásom, az már csak felnőttként derült ki, sok vargabetű után. Dolgoztam a rendőrségen gépíróként, aztán titkárnőként, majd egy gimnáziumban iskolatitkárként, később egy egyetemen oktatásszervezőként és marketingesként. És csak az első könyvem megjelenése után döbbentem rá, hogy mennyire otthonosan mozgok a könyvkiadás világában: mintha hazaértem volna. Jó érzés volt, hogy itt ugyanolyan kattant mindenki, mint én, és nem lógok ki a sorból. Az íróvá válásod során meg  kellett küzdened mások negatív véleményével? Ha igen, miből merítettél ehhez erőt? Nem igazán találkoztam negatív véleményekkel. Talán a gyerekkönyveket elnézőbben fogadják. Kaptam persze kritikákat, ezeket értékes visszajelzésnek veszem. Ha valakinek nem tetszik egy könyvem, az nem nagyon sújt le. Hiszen egy csomó könyv nekem sem tetszik. Nagyon sok tanulnivalóm van még. A milliomos szamár főhőse, Robi egy csapásra mindent elveszít – nem nagyon létezik olyan ember, akinek ez ne fordulna elő a rémálmai között. Van valóságalapja a történetnek? Persze, nekem is volt már olyan élethelyzetem, nem is egy, hogy kiszaladt a talaj a lábam alól, és biztosan lesz is még. Gyerekként az ember sokkal kiszolgáltatottabb, mert még nincs stratégiája arra, ha ez megtörténik, felnőttként már könnyebb kezelni. Nekem gyerekként is nagyon sokat adott, ha olyan szereplőkről olvashattam, akik nehézségekkel küzdenek. Robi személyében ilyesvalakit akartam adni.  Mi volt írói pályád legfontosabb állomása?  A mai napig emlékszem, mikor elindultam otthonról aláírni az első szerződésemet az első könyvemre. Tudtam, hogy ezzel most nagyon sok minden megváltozik az életemben. Így is lett, a könyvek által lett egy hivatásom, új ismeretségeket kötöttem, barátságok is alakultak, és az írással olyat kaptam, amit dédelgetett kincsként őrzök: dolgom lett az életben. Úgyhogy azt mondanám, maga az írás lett a legfontosabb állomás. Mit tanácsolnál egy kezdő írónak, kapcsolatok, támogatás nélkül?  Írjon sokat, írjon jót. Hiszek benne, hogy egy jó szöveg és a tehetség megtalálja a maga helyét, és ha valaki tényleg, egész biztosan ezt akarja csinálni, ne hagyja, hogy a kudarcok elvegyék a kedvét. A többi jön magától, mert a kiadók is szeretik a jó szövegeket.