Miközben anyuka elkíséri Beát az orvoshoz, a nagyi és kis unokája kirándulnak egyet a veteményesben, hogy begyűjtsék az esti leveshez szükséges zöldségeket. A kissárkány lemondóan int mancsával:  "Én nem szeretem a zöldséglevest." - De a játéknak tűnő munkát nem lehet visszautasítani! Ettől a pillanattól kezdve az idő kereke mintha visszafelé forogna: visszarepíti a zöldségeket eredeti helyükre, a földbe, mely Dani számára kellemes meglepetést okoz.   Ez a megfelelő alkalom, hogy megtanulja a növények nevét és megismerkedjen terméseivel. "Keress, nézz, szaglássz, érints..." - buzdítja a nagyi...   Ez a könyv egy látszólag mellékes témát érint: a gyerekek zöldségekkel szembeni ellenszenvét. Ezt előítélektekből fakadó ellenszenvnek nevezzük, ami alól egyetlen kivétel létezik: természetesen a krumpli. Azomban, ha jobban megszemléljük, a téma fontosabb, mint gondolnánk. Az általánosabb hozzáállás ugyanis a viszolygás mindentől, ami új és szokatlan. A legkisebbek zöldségek iránti ellenszenve szorosan kapcsolódik a másféle ételéekkel való első találkozásukhoz. Mihez képest is? Tertmészetesen a tejhez képest.  Az első táplálék minden csecsemő számára az anyatej, a tehénztej vagy a tápszer. Elegendő csupán az ajkainkat mozgatni, s nyomban lenyeljük a meleg, édes folyadékot. A zöldség azonban lehet hideg, mint a saláta, savanykás, mint a paradicsom, rostos, mint a zöldbab, kemény, mint a répa, vagy lehet kissé fémes ízük, mint a spenótnak. Egy olyan korszakban élünk, amelyben a táplálkozási zavarok egyre gyakoribbak és egyre korábban jelentkeznek. Tehát fontos, hogy azonnal szembenétzzünk a problémával, és megoldást keressünlk arra, hogyan lehetne felülhkerekedni bizonyos élelmiszerek elutasításán. A jó hozzáállás, a pozoitiív elvárás. kipróbálás, kísérletezés. Ez a fontos! Nincs jobb, mint a gyerekek kíváncsigára hatni. A megismerésre való törekvés, ami kognitív fejlődésüket serkeni, élénkíti, feléleszti. Amikor a kisgyermek kérdezősködik, felkészül arra, hogy megpróbálja megérteni a dolgokat. És a válaszok annál hatékonyabbak, minél inkább kapcsolatba kerülnek a gyakorlati tapasztalattal. Manapság a "nem akarom ezt a papit" probléma nemcsak a családot érinti, hanem az iskolát is, de főleg a legkisebbeket, ahol a gyerekek közösen étkeznek.  Ez a könyv egy lehetséges választ sugall: tegyük játékossá!  Honnan is származnak? Hogyan termeljük őket? Hogyan lesz belőlük fogyaszható étel? Ezek a kérdések otthon és a gyermekközösségben is megfogalmazódnak, de aztán valahogy eltávolódnak tőlünk. Távol állnak az ipari termeléstől, a technikától, a tartósítókkal teli élelmiszerektől. Ezért a könyv elkalauzol bennünket vidékre a nagyihoz, aki a mesékben mindig a városon kívül, az erdő szélén lakik, közel a természethez, ott, ahol minden gyermek fel szeretne nőni. (Silvia Vegetti Finzi)