| 
					Olyan meséket, amelyekben az ember tiszteli a fákat, növényeket, állatokat, és szót ért velük - összhangban léteznek vagy törekszenek rá egy-egy konfliktus után.  
					Olyan meséket, amelyekben a teremtett világ szépsége megmutatkozik, és az ember ennek örülni tud, érzi a felelősségét.  
					És olyan meséket is, amelyekben ezt nem érzi, aztán baj lesz belőle...  
					De még van visszaút, megbocsátás, egy utolsó lehetőség... 
					Tartalom 
					Előszó  
					AMIKOR MÉG RENDBEN MENTEK A DOLGOK 
					A világ kezdete  
					Az éjszakai égbolt eredete  
					Mese a napról  
					Ukua, a Tenger Anyja  
					A bátor Azmun  
					Mimi-Hili vitéz  
					Hogyan jött a rénszarvas az emberhez?  
					A fehér majom  
					A fa története  
					Az útelágazáson álló fa  
					Teknőc élelmet szerez  
					Szent Mihály és a sárkány  
					  
					EMBER ÉS ÁLLAT SZÖVETSÉGE 
					A pipakőbánya rejtélye  
					Hogyan tanult meg az ember ünnepelni, dalolni és táncolni?  
					A fiatal kutyák tánca  
					A Grim szigeti ember és a jegesmedve  
					A szép delfinlány  
					A sánta vadrucácska  
					A madarak nyelve  
					A vaddisznók ura  
					Az indián bánata  
					A három dinnyemag  
					  
					MIT KAPOTT AZ EMBER A TERMÉSZETTŐL 
					Az Usiri tűz  
					Holló világosságot támaszt  
					Hogyan teremtették az embert?  
					Az orvosság eredete  
					A lépegető óriásfa  
					Az öregasszony haja  
					A Nap lánya  
					Az erdőzöldítő és mezővirágoztató királykisasszony  
					A mindentudó hlopec  
					Kobzos Tamás  
					A tizenkét hónap  
					Téli mese  
					Mese az öregemberről, aki a kiszáradt fákat kivirágoztatta  
					A szél ítélete  
					A mesemondó szikla  
					  
					MEGBOMLOTT EGYENSÚLY 
					Harc az ivóhely körül  
					Hogyan jelentek meg a különböző népek?  
					A tajga bosszúja  
					Az asszony meg a madár  
					Katseré, a csillagleány  
					Fukar Marok lakomája  
					Miért nem tudnak a fák járni?  
					A szivárvány  
					A hold  
					A holdvadászok  
					Maling és Maliszagyo  
					A Fehér Bölény  
					A varázserejű totemoszlop  
					A zöld lovas  
					Stavoren asszonya  
					A hálátlan kígyó  
					Jó és Gonosz utazása  
					ÉS AHOGY ÚJRA RENDBEN MEHETNE… 
					Az első templom  
					A csodakert  
					A mesék forrásai  
					  
					 
					smokingbarrels.blog 
					  
					„És az öreg egy víziegér bőrét adta ajándékba a legénynek.” 
					A környezettudatosság és a környezettudatosságra nevelés manapság igen felkapott témák, így a Mesék a csodakertről – Az egyetlen Földért mesegyűjtemény megjelenése aktuális és egyben fontos és nemes célt szolgáló vállalkozás. A kötet meséiből kiderül, hogy mennyire régóta is foglalkoztatja az embert a környezetével való kapcsolat – a teremtésmítoszoktól a népmesékig jelen van sok-sok olyan történet, amely a harmonikus együttélésre, a természettel való szimbiotikus kapcsolat fontosságára hívja fel a figyelmet. Ebben a kötetben leginkább arról olvashatunk, hogy milyen következményekkel jár, ha az ember hibájából valami kizökken, félresiklik ebben a viszonyban, és van-e még remény a helyrehozására. Reméljük, hogy van. 
					Boldizsár Ildikó és a Metamorphoses Meseterápiás Egyesület tagjai a Művészek a klímatudatosságért csoporthoz csatlakozva gyűjtötték össze az ember világ iránti felelősségéről szóló meséket, hogy segítsenek a szülőknek, pedagógusoknak stb. a tudatosításban. A kötet meséi öt nagy fejezetbe vannak rendezve, és mindegyiknek igen beszédes a címe. Az első háromban (Amikor még rendben mentek a dolgok, Ember és állat szövetsége, Mit kapott az ember a természettől) olyan meséket találunk, amelyekben az ember harmóniában él a természettel, tiszteli a növényeket és állatokat, békés együttélésre törekszik, mert képes értékelni a világ szépségeit és ajándékait. A negyedik rész (Megbomlott egyensúly) meséiben a szereplők nem éreznek felelősséget a harmónia fenntartására, kizsákmányolják a természetet, és ez megbosszulja magát. Az utolsó rövidke fejezet (És ahogy újra rendben mehetne…) két meséje pedig megvilágítja az utat, amin talán még nem késő elindulni. 
					Ahogy Boldizsár Ildikó az Előszóban írja, a különféle mesék legősibb formájuktól kezdve őrzik az ember „organikus-harmonikus, a legmesszebbmenőkig ökologikus szemléleten alapuló” kapcsolatát az őt körülvevő világgal. Emellett pedig őrzik azokat az eseteket is, amikor az ember valamilyen vétséget követett el a természettel szemben, így téve tönkre az addig fennálló eszményi világrendet. A kötetben található 56 mese szép ívet bejárva azt mutatja meg, hogyan távolodott el az ember egyre messzebbre a természettől, és ennek milyen következményei vannak, illetve lehetnek. Az utolsó mesékkel a kötet végkicsengése pozitív, és arra hívja fel a figyelmet, hogy klímatudatos magatartással, odafigyeléssel és helyes választásokkal felépíthető egy új, élhetőbb, fenntarthatóbb világ. 
					A kötet meséit sokan sok helyről válogatták, így elkerülhetetlen, hogy az egyes történetek színvonala ingadozzon (ahogy a fordítások színvonala is). Vannak kifejezetten jó, olvasmányos mesék a könyvben, míg néhány kevésbé könnyen befogadhatóval is találkozunk. A legtöbb pár oldalas, így akár gyermekeknek elalvás előtti felolvasásra is kiválóan alkalmas, bár egyes esetekben gondunk lehet a nevek kiejtésével (pl. egy eszkimó mesében: Uitsataquangisoq), illetve nekem néhány tisztség, foglalkozás, nemzetség stb. neve is gondot okozott (pl. narta, hlopec, prikulics, daimjó), érdemes lett volna talán ezeket a vélhetően kevésbé ismert szavakat lábjegyzetben magyarázattal ellátni. 
					Nagy pozitívuma a kötetnek, hogy rengetegféle nép meséit szerepelteti (persze a természeti népek dominálnak), így egy igazán színes válogatást tarunk a kezünkben (csukcs, bororo, izlandi, maja, üzbég, kongói, etióp, tibeti stb. mesékkel). Nekem logikusabb lett volna, ha a mesék címe után közvetlenül olvashatom, hogy mely nép meséje is ez a bizonyos, nem kellett volna hátralapozgatnom, de igazából ez részletkérdés. A kedvencem egy japán népmese, Az útelágazáson álló fa lett a kötetből, amely egy kerek, szép, tanulságos történet a gyermeki jóságról és tisztaszívűségről. A legtöbb történet valójában népmesékhez képest egészen szelíd, az egyetlen igazán brutális mese talán A Jó és Gonosz utazása (kirgiz népmese), amelyben csonkítások és mindenféle egyéb kegyetlenkedések szerepelnek. A kötet célja nemes, a mesék élvezetesek, így remélhetőleg minél többekhez eljutnak ezek a történetek, amelyek elgondolkodtatóak és cselekvésre késztetőek. Ahogy A tajga bosszúja című vogul-manysi népmesében olvassuk: „Vajon mindig ember tud lenni az ember?!” 
					  |