Pipacska és Kockapaci újabb kalandjai - Vidám matematika II.
2020.05.20. 12:16
5 éves kortól
Írta: L.a. Levinova - G.v. Szapgir
Fordította: Láng Rózsa
Illusztrálta: Gaál Éva
Kiadó: Typotex Elektronikus Kiadó, 2013
Oldalszám: 240
Gyerekek, ismeritek a két jóbarátot, a pirospozsgás, zöld kalapos Pipacskát és a kockákból teremtett Kockapacit?
Ha hallottatok már róluk egy másik könyvből, akkor sem ismeritek léggömbökből alkotott barátjukat, Lufi pacit. Képzeljétek, Lufi paci színes léggömbjei széthullanak, de két barátja a léggömbök keresésére indul. Sok-sok kaland után Pipacska és Kockapaci megtalálja Lufi paci léggömbjeit.
Miközben ezt az izgalmas mesét hallgatjátok, még sok olyan dolgot is megtanulhattok, aminek hasznát veszitek majd, amikor iskolások lesztek. Jól figyeljetek, mert mesehallgatás közben számtalan játékot is megismertek
Ha a könyvet lapozgatjátok, sok gyönyörű, színes rajzot, Gaál Éva mulatságos képeit találjátok benne Pipacskáról, Kockapaciról, Lufi paciról és kalandjaikról.
|

A második kötet vége felé készítettem számolókártyákat is.
Ezeknek az egyik oldalára bőséges mennyiségű temperát használva ráfestettem a számot, majd a másik oldalára a számnak megfelelő mennyiségű autót, cseresznyét, lufit stb. rajzoltam. Azért használtam sok temperát, hogy száradás után minél rücskösebb legyen, mert a Montessori-módszerből ellesve az ötletet, mi végigsimítottuk a számokat. Ennek az az előnye, hogy a simítással mintegy "beleivódik" a gyerek ujjába a számjegy, az írásnál ez nagy segítség. Persze ma már korszerűbb megoldást használok: T-nek dörzspapírból vágom ki a számokat, hiszen hamarosan már őt is érdekelni fogja Kockapaciék története. A kártyákat két szettben készítettem el, így az egyes számokhoz a másik kupacból meg tudtuk keresni a megfelelő mennyiséget.
A legnagyobb nehézséget a következő fejezet kivárása jelentette, mert P alig várta, hogy kiderüljön mi lesz a pajtásokkal. Pedig első ránézésre meggyőződésem volt, hogy a történet (a témából adódóan) finoman szólva is döcögős, és talán kicsit szájbarágós lesz. Hogy mekkorát tévedtem! Úgyhogy megkövetem a szerzőket: nagyon jól egyensúlyba hozták az ismeretek közlését és az izgalmas történetvezetést. Erről mi sem árulkodik jobban, hogy még akkor is legalább ötször olvastunk a könyveket, amikor P már réges-régen tisztában volt ezekkel a fogalmakkal.
Az első kötetben hőseink nagy kalandra indulnak, mert a megátalkodott Pókhas Pál arra a csúfságra vetemedett, hogy ellopta szegény Kockapaci farkát. Eközben eljutnak Játékvárosba, találkoznak Miskamacival, felhőelefántokkal és felhőzsiráfokkal játszanak, krokodilt vigasztalnak, manón segítenek, elvesznek és megkerülnek, hogy a végén természetesen megküzdjenek Pókhassal.
A második részben újabb izgalmak kezdődnek, elveszik barátjuk, Lufipaci. Persze a barátok árkon-bokron, akarom mondani hullámhegyen-hullámvölgyön át keresik pajtásukat. Ezalatt megtanulnak különbséget tenni a négyzet és a téglalap között. Körtáncot járnak, hajót foltoznak, háromszög alakú állatokat békítenek, durcás rákokkal egyezkednek, delfinekkel barátkoznak, lufikat gyűjtenek, mennyiségeket és méreteket hasonlítanak össze, számolnak 1-től 10-ig mindenfélét -madarat, szivárványt, lábakat, cipőket, bármit.
A szerzők gondosságát mutatja, hogy az első részben tárgyalt ismereteket a második részben folyamatosan átismétlik, hiszen az ilyen korú gyerekeknél így rögzül legjobban a tudásanyag.

Az olvasás idején (mindegy, hogy az első, vagy a negyedik alkalommal olvastuk) egy percet sem unatkoztunk, és közben folyamatosan játszottunk mindenféle matekos játékokat.
Annyira belejöttünk, hogy gyakorlatilag bármiből tudtunk efféle mókát kreálni. Hiszem, hogy ennek is oka, hogy ma már P izgatottan várja a matek órákat, és szereti, imádja a számokat.

|

|