A lakótelepi panellakást családi házra cserélni például még a mindenható tündér sem tudná. Kész szerencse, mert különben hogyan fedezné fel hősnőnket a szemközti ház kilencedik emeletéről egy bizonyos Zsolti, aki szőke, és nagyon is jóképű. Nem úgy, mint hősnőnk, akinek küllemére a 3. kívánságból következtethetünk. Vagy talán mégsem? Talán csak a tükör mutat fintort, valahányszor Zsófi belenéz?     mohabacsi-olvas.blog A Macskaköröm főhőse egy tizennégy-tizenöt éves, kicsit molett, szemüveges kislány. Akinek nincsen más dolga, mint az élete apróságait megosztani a naplójával. Ezekben az apróságokban természetesem a királyi hely önnön személye, a szerelmei, pontosabban a szerelme, a barátságai, a családja és a napi események. Mintha a saját naplómat olvasnám, csak nekem nem volt ilyen jó humorom. Sohonyai Edit pazar naplót készített a főhőse számára. Tökre elhiszem, hogy ez egy napló. És tökre elhiszem, hogy egy kilencvenes évekbeli, tizes évei közepén járó kamaszlány naplója. Egyfelől, mert a naplóbejegyzésenek gyakorlatilag nincsen sem belső, sem egymással összefüggő szerkezete. Nem mondhatjuk, hogy elindul valahonnan és eljut valahová. Ahogyan a saját naplóim is teljesen ugyanezt a semát mutatják. A napló célja a pillantnyi helyzetre való ilyen-olyan szintű reflektálás. És mire reflektál egy kamasz? Amire a Macskaköröm főhősei is, s amit fentebb felsoroltam: hormonok, barátság, család, suli, saját, piti célok. Ez az erőssége a Macskakörömi-nek. Nagyon nagy erőssége: hihető, hogy egy naplót olvasunk. Ám ez a gyengéje is. De volt egy pillanat, amikro azt vettem észre, hogy amikor a moly.hu-n olvasom a könyvből vett idézeteket, azok kiragadva valahogy sokkal erősebbek, mint a szövegösszefüggésben olvasva. Mert úgy piszok jók. Nem értettem a dolgot, gondolkodni, majd figyelni kezdtem. És azt vettem észre, hogy a könyvnek gyakorlatilag nincsen története. Ami van, a mondjuk olyan, mintha nem lenne. De van stílusa. Nagyon sokat jelent a stílus. Lám, nagy népszerűségnek is örvend ez a kisregény. Háromszor kiadták, az értékelése kilencven százalékos. S ezt egészen biztosan annak köszönheti, hogy van stílusa, humora, hogy bizonyos pontokon nagyon kedvesen szókimondó, hogy elhisszük, egy naplót olvasunk. S biztosan nem annak, hogy átélünk valami történetből fakadó katarzist, hogy a mondanivalóval megfogjuk az Isten szellemi lábát (hogy legyen már valami teljes képzavar). Mert ez utóbbiak biztosan nem igazak a könyvre. A magam részéről azt vettem észre, hogy a hetvenedik oldal táján unatkozni kezdtem. Csak mint a saját naplóm olvasásakor, amikor kerestem Isten nyomait az életemben. Mondjuk ott rátett még egy lapáttal, hogy tudtam, mire fut ki a sztori. Itt viszont, ott a hetvenedik oldalánál elkezdett nem érdekelni, hogy mire fut ki? Illetve az, hogy mire fut ki, az igen, de a hogyan jutunk oda, nos, az már nem. Mert az már látszott, hogy a napi események mindössze napi események, az egésszel nagy összefüggéseket botorság keresni. Mint Vavyan Fable írásaiban: a stílus nem az egészet szolgálja, hanem a rekeszizmok munkálását, a részletek nem egy nagy mozaik részei, hanem az író pillanatnyi ötletei. Ami nem baj. Ami nem feltétlenül baj. De nekem olyan nagyon nem jön be. Mert kell nekem mindig széllel szemben... Arról nem beszélve, hogy a birtokomban a szerző által illusztrált kiadás van. Ami szintén nem erősíti a könyv szellemiségét és lehetséges üzenetét. Jó ötlet volt a későbbi kiadások számára grafikust váltani, nagyon jó, s pláne, hogy ez a grafikus Sajdik Ferenc lett! Egy bágyadt kísérletet teszek még a folytatással, hátha... De tartok tőle, hogy nem fogja az sem elérni a kamasz-naplóregénynek azt a szintjét, amit minden hibája ellenére Szilvási elért az Egymás szemében-nel. (Amit egyébként Ági adott a kezembe. A könyvet többször olvastam, és minden coclizmusa ellenére mindig tetszett. Szilvásit ezen kívül nem szerettem meg.) Akivel három évig voltunk együtt, és kamaszkorban ez nem kevés!. S bár nagyon csúfan ért véget a kapcsolatunk, mégis életem szép három éve volt ez a három év. Na, jó, kettő és fél. Majdnem napra pontosan addig tartott, mint harmadik anyámmal (én vagyok az, akinek nem két, hanem három anyja volt) való kapcsolat. És ebben ne lássam meg Isten gondviselésének a ténykedését?