Egy szépen „megkomponált” könyv, kép és szöveg olyan jól kiegészítik egymást, hogy még egy kevés fantáziával megáldott olvasó is rögtön az események közepében találja magát. Egy felfedező család hazaköltözését a házuk körül felbukkant szigetek zavarják meg, így újabb kalandba sodródnak a szülők és őket keresve a fiuk, Olivér is. És a kalandok során olyan tájait járhatjuk be a tengernek, amelyről csak a mesék szólnak, de tudományos szakkönyv még nem jelent meg. Márpedig a mesék igazat mondanak, ez a könyv is ékes bizonyítéka ennek. Hogy kik-mik azok a tengerkócok, mi minden történik főhőseinkkel, tessenek utánajárni, akár egy tengerkócos segítségével!   Uzseka Norbert   Philip Reeve angol bestsellerszerző, akinek Ragadozó városok című ifjúsági regényét az Animus 2006-ban adta ki. Míg a briteknél aratott, nálunk kevésbé – meglehet, megelőzte a korát azzal a steampunk világgal, amely nálunk jóval később jött divatba. Az Olivér és a tengerkócok némileg fiatalabb korosztálynak íródott. Az angol nyelvterületeken middle grade-nek nevezett korosztály kb. a 8-13 éveseket jelenti, és a nekik szánt könyvek zömére jellemző a kalandos történet, a sok humor, az érdekes karakterek. Meglehet, mintegy ellenpontozásul az iskolai, komolyabb olvasmányoknak, a middle grade regények jellemzően szórakoztatni akarnak, és gyakran jó példát is mutatni, főleg bátorságból, barátságból, önfeláldozásból – de, szemben a YA kategóriával, ami ugye „fiatal felnőttet” jelent, ritkán foglalkoznak mély szociológiai vagy pszichológiai kérdésekkel. Azon lehet vitatkozni, hogy ez azért van-e, mert ez a korosztály alkalmasint még nem értené az ilyesmit (vagy tényleg nem való még nekik), vagy mert az írók/kiadók/tanárok vélik róluk így. Hogy ellenpéldát mondjak: a Harry Potter sorozat első része bőven belefér a middle grade kategóriába, mégsem lehet azt mondani rá, hogy nincsenek benne komolyabb lelki vagy társadalmi problémák is (még ha nem is olyan mélységben, mint a későbbi részekben). Reeve regénye azonban teljesen megfelel a fenti leírásnak. Kalandos, szórakoztató, vicces, szerethető. Sok middle grade könyvnél érzem azt, hogy erőltetetten jópofizó, de Olivér története szerencsére nem ilyen. Reeve-nek gazdag fantáziája van, és nem fél használni. A tengerkócok egészen elképesztő valamik (többet nem árulok el arról, mik is ezek), és Olivér barátai (a morgonc albatrossz, a rövidlátó hableány, meg még valaki) és ellenfelei is remek szereplők. Olivér VanMersze maga pedig egy tízéves fiú, aki akár átlagos is lehetne, de ő egy felfedezőcsalád sarja, aki boldog, mert végre-valahára végetérni látszanak a végeláthatatlan felfedezések, és úgy fest, életében először állandó otthona lesz. Méghozzá egy festői tengeröbölben, ahonnan azonban igen hamar eltűnnek a szülei, és a fiú kénytelen utánuk eredni. Nem lenne igazi middle grade regény ez, ha nem Olivér lenne az, akinek meg kell mentenie a felnőtteket, vagy ha nem happy end várna a könyv végén, mindazonáltal Reeve képzelőereje és a csavaros cselekmény végig fenntartja az izgalmakat. Ám ez nem csupán Reeve érdeme. Sarah McIntyre szuper rajzai ugyanolyan szerves részét képezik a könyvnek, már csak azért is, mert sok oldal inkább képes regény, képregény, annyira összekapcsolódik a szöveggel. Vannak olyan oldalak (nem szólva a belső borítón lévő térképről), amelybe számos apró poént, utalást is beleszőtt Sarah, nagyban gazdagítva az élményt. Szintén dicséret illeti Ajkay Örkény sziporkázó, remek nyelvi humorú fordítását. Reeve és McIntyre együttműködéséből eddig három kötet született. A második Astra és az Űrsütik címmel fog magyarul megjelenni a Könyvhétre – ahogy a cím jelzi, nem az Olivér folytatása, de biztos vagyok benne, hogy hasonlóan jó móka lesz.