Írta: Gergely Márta Kiadó: Szépirodalmi, 1972 Oldalszám: 576 Kétszáz ​éve lesz nemsokára, hogy megszületett Pozsonyban Brunszvik Mária Terézia. Élt nyolcvanhat évet – vagy ha úgy tetszik három-négy év híján kétszázat. Neve ott szerepel minden magyar és néhány külföldi lexikonban is, mert ő alapította Magyarországon és az európai kontinensen az első kisdedóvókat, és mert sokan benne sejtették Beethoven halhatatlan kedvesét. A halhatatlanság igaz akkor is, ha azok a rejtélyes Beethoven-levelek nem hozzá íródtak. Beethoven asztalának titkos fiókjában egy arcképet találtak, amely kétségtelenül őt ábrázolja, és alighanem saját keze műve, mert Brunszvik Teréz szenvedélyesen rajzolt, festett és írt. Egész szekrényre való feljegyzés, napló, költemény maradt utána. Mindez azonban nem tette volna halhatatlanná. Nem volt művész sem tudós, igazában még nevelőnek is műkedvelő maradt mindvégig. Egyes-egyedül érzelmeiben volt rendkívüli abban, ahogy a sorssal küzdő embert szeretni tudta. A leendő embert óvjuk, szeressük a gyermekben, az emberiség jövőjét – ez életének és művének legfontosabb tanulsága, legfőbb szellemi hagyatéka. Gergely Márta finom gyengéd ecsetvonásokkal kelti életre Teréz törékeny, mégis hihetetlenül erős, megható és tiszteletet parancsoló alakját, a kort és a környezetet, amelyben élt, Martonvásár és Buda, Pozsony és Bécs világát, a népes Brunszvik családot, egyszóval: a kedves, a halhatatlan Brunszvik Teréz szomorú, mégis boldogító és felemelő sorsát.