Így és itt leszünk (újra) kíváncsiak Fecó patkánybarátaira, Szkander Bobékra, vagy figyelünk fel Sajtos Rozira (Sajtos Pedro unokahúgára), aki mintha a kamaszodó Rumini érdeklődését is felkeltené... S Fecó ugyan megkomolyodva és megházasodva Egérországban marad, Ruminiék hamarosan új kalandok elé néznek: a naplóból már jól ismert Datolyapart felé veszik az irányt értékes rakománnyal, valamint egy gőgös és alattomos úrfival, Rikárdóval, akit gazdag papája a hajóra „száműz" hajósinasnak, hogy végre tisztességet tanuljon. A mese lendülete az ötödik könyvnél sem hagy alább, a most már 400 oldalasra duzzadt meseregény letehetetlen, fordulatos, és gyakran szellemes szövegegyüttest alkot. A Szélkirálynő még el se éri Datolyapartot, mikor kalózok támadják meg őket, aztán a mentőcsónakban hánykolódva cápák támadnak rájuk, majd sikeresen partot érnek Mokka szigetén, ahol nemcsak a súlyosan sérült Dundi Bandi gyógyul meg a tudós életű, szellemes nevű kapucsínus szerzeteseknek köszönhetően, de Datolyapart száműzött hercegével, a selyemmajmokra jellemzően beszédes nevű Elbánnal is összefonódik a sorsuk. Hőseink ugyanis ismét egy nép „szabadságharcába" csöppennek: nemcsak Datolyapart pazarló királyának elűzését kell elősegíteniük, de a szó szerint sötét uralomra törő, Fecó naplójában már felbukkant gonosz varázslóval (Metamor) és a fekete szárnyú vérszívó denevérekkel is meg kell küzdeniük; ripacsok, selyemmajmok, hörcsögök és papagájok közreműködésével. Balikó és Rumini természetesen itt is jelentős szerepet játszik a bonyodalmak előidézésében és elrendezésében, gyakran a legénységtől külön utakon járva, fogságba esve, majd rabokat szabadítva, miközben helyzetüket végig nehezíti a sunyi és hazudozós Riki úrfi. A történet és a dramaturgia lebilincselő, a párbeszédek pörgősek, a karakterek jól kidolgozottak (Herdál király alakja egyszerre tenyérbe mászó és buta, Rikárdó jellemváltozása a könyv végén, ha kicsit váratlan is, de érthető, Rinya szeleburdi alakja pedig biztosítja a humoros lezárást egy patetikusnak ígérkező pillanatban). Fecó naplójának szerepeltetése a történetben szintén ügyes megoldás: egyfelől lehetőség nyílik rá, hogy Rumini megmutassa (méghozzá egy szellemes epizódban), hogy kíváncsiságánál már nagyobb a tisztessége, másrészt a könyvecske a cselekmény szempontjából is kulcsszerepet kap, mikor Metamorhoz kerül. Berg Judit ezen felül némi nyelvi humort is belecsempészett a szövegbe, főleg a tudatlanság mintaszobra, Herdál király alakja köré: a „részeges napfogyatkozás" vagy az „utólag megjósolták" szófordulatok igen emlékezetesek. Ugyanígy újszerű, mégis szervesen beilleszkedő elem a szövegben az aktuálpolitikai utalás: a reggeli rikkancsok, vagyis a papagájok által alapított Tudósítók Dacszervezete, amit azért hoztak létre az őserdő mélyén, mert Herdál király többé nem akarta hallani tőlük az igazságot, csakis a kedvére való híreket. A könyv tehát, ahogy már megszokhattuk, remek: ötletben, bonyodalomban és figurákban, úgy tűnik, Berg Judit fantáziája kiapadhatatlan. Ugyanakkor van jó pár apróbb, bosszantó részlet, amely a mű egészének értékét nem befolyásolja jelentősen, de mindenképp a rovására megy. Nagyon bizonytalannak látom például Ruminiék érési folyamatát: hiszen hajósinasból matrózzá léptek elő, s az évek és kalandok során ők is szükségszerűen idősebbek, okosabbak lettek. A szöveg többször céloz rá, hogy Rumini az utóbbi időben nagyot nőtt (ezt sajnos az illusztráció, a Fecóval közös képen nem támasztja alá), és főhőseink némileg meg is komolyodtak (ez pedig a Rikivel szembeni viselkedésükből látszik). Ugyanakkor nagyon kisfiússá teszi őket néhány szembeszökő tudatlanságuk (például amikor a házasságot mint béklyót szó szerint értik) - itt a szójáték talán nem ért annyit, amennyi veszteséget okozott. Hasonlóan vitatható dramaturgiai megoldás (egyszerre direkt és karakteridegen), amikor Rumini az apát tiltása ellenére nemcsak hogy kinyitja az ablakot a toronyszobában (ez még érthető Balikó fulladozása miatt), de miután szembesül a potenciális veszéllyel (tudniillik denevérek repülnek be hozzájuk), „elfelejti" becsukni, és ezzel komoly galibát okoz, barátját pedig életveszélybe sodorja. (Holott egyéb esetben ő a legszemfülesebb az egész hajón: például a kalózhajó támadásakor.) Máskor Balikó tűnik túlzottan bambának: a Pelevári bazárt megjárt, varázseszközök és -szerek terén már számos tapasztalatot gyűjtött kisegér teljesen meggondolatlanul (és ezért hiteltelenül) viselkedik Metamor varázsszertárában. Az Élesztőt sütőélesztőnek véli, a Kőpor feliratú dobozba pedig gondolkodás nélkül belenyúl. Még akkor sem tartanám ezt szerencsés megoldásnak, ha ennek fontos dramaturgiai funkciója volna a későbbiekben - de nincs. Miközben tehát felsejlenek a sorozat befejező részeinek alapmozzanatai (Rumini és Rozi szerelme, Rumini mint kapitány, Balikó mint kormányos, esetleg Rinyával a fedélzetükön), láthatóan nagy utat (ugrást?) kell még megtenniük a főszereplőknek jellemfejlődés terén, hogy hitelesek maradhassanak. Némi egyensúlytalanság figyelhető meg az olvasóközönség számára adagolt információknál is: kicsit erőltetettnek tűnik a csillagászati ismertető az 5. fejezetben, ugyanakkor érthetetlen és felesleges a vérszívó denevéreket elijesztő fokhagyma babonás tévhitének tovább éltetése. És legalábbis kérdéses, szükséges-e, ahogyan Balikó hosszasan próbálja ellenőrizni, hogy a láthatatlanná tevő kalap működik-e (ezek szerint ő ugyanúgy látja magát?). Kálmán Anna technikája sokat fejlődött, borítója szép (bár az nem látszik, hogy épp az őserdőben járunk), grafitceruzás figurái többnyire plasztikusak és karakteresek. Rikárdó, Anomália, Metamor, Herdál, a pilótaszemüveges denevérharcosok különösen remekül sikerültek, de Elbán herceg túl emberi, a cápák (a testük) és Rinya (talán a csőre miatt) kevésbé eltalált. Az apró szembogarak (a jól látható gombszemekkel ellentétben) ugyanakkor sokszor alig észrevehetőek nyomtatásban, így első ránézésre vaknak tűnnek a figurák. Ahogy a szövegben is maradt jó pár hiba (szóismétlés, egyeztetés hiánya, elütés), úgy a képeknél is előfordul néhány apró pontatlanság (például Rumini talpa mintha nem is érintené a földet: 101., és Illatica keze összegabalyodott a babája lábával: 159.) Az illusztrációk erőssége azonban egyértelműen megmutatkozik a különleges látószögeknél és az érzelmek tükrözésénél: a tömlöcbe lökött Riki, a kapun kileső szerzetes, az elcsigázott Bandi és a fölötte aggódó doktor, a toronyablakban lógó Balikó mind emlékezetes figurái a könyvnek. Balázs Eszter Anna Forrás: Élet és Irodlom - LV. évfolyam 35. szám, 2011. szeptember 2.