Luca, az ősei múltja után kutató kislány és barátja, Dominik izgalmas kalandok után jutnak el egészen Grönlandig. A közel százötven oldalas történet rövid fejezetekből áll, így ideális lesz óvodáskorúak számára is. Az izgalmas történetfolyam kontinenseken átívelő barátságról, életre szóló emléket adó utazásról, bálnákról, jegesmedvékről, tengerről, eszkimókról, múltról, kitartásról mesél.   egigero.hu   Amikor először kézbe vehettem Kis Ottó A piros tengeralattjáró című mesekönyvét, azonnal láttam, hogy ez megint egy olyan könyv, amit szeretnek majd otthon tudni a szülők a gyerekszobában, és nemcsak a könyvtár polcairól kölcsönözni. Rendkívül ízléses, szép darab, a szellősen tagolt szöveg jó minőségű, strapabíró lapokra nyomtatva. Magát a könyvet igazán jó kézben tartani, ami ha külsőségnek tűnik is például a szöveg minőségéhez képest, mégis fontos lépése az olvasóvá nevelésnek. Fontos, hogy a gyermek szeresse kézbe venni a könyvet, lapozgatni, nézegetni, szeresse magához közel tudni, mint a kedvenc alvósát vagy szeretett játékait. Orosz Annabella (Kertész Erzsi: Fény Sebestyén, Berg Judit: Labirintó, Várfalvy Emőke: Négy kerék autóklinika) illusztrátor nagyon jó érzékkel találta el, hogy a szöveg mit is szeretne olvasóinak adni, legalábbis azt gondolom, mind Kiss Ottó (Léghajó a Bodza utcában, Liliputi trónkövetelők, Ati-sorozat), mind Orosz Annabella ugyanarra törekedtek a saját eszköztárukkal. A piros tengeralattjáró ugyanis érzésem szerint fontos ugródeszka lehet a szülőknek, akik még nem találtak rá azokra a kötetekre, amikkel a rövidebb prózai szövegektől a meseregények világához lehetne közeledni. A kötet 7 részre tagolódik, a részek pedig rövid, kb. 30-35 sornyi szöveget tartalmazó fejezetekből állnak, mindegyik külön címmel ellátva. A rövidebb szövegek befogadásához szokott gyerekeknek fejezetenként lehet felolvasni a könyvet, a szülő segítséget kap egy olyan tagoláshoz, ami passzolhat az addig komfortosan fogyasztott szöveghosszhoz. A rövidke fejezetek tartalmi egymásra épülése, és a nagy egységekbe, a 7 részbe simulása azonban már a meseregények világához közelít. Maga a történet is a reális, az általunk ismert világból indul, az én-mesék világához kapcsolódik. Luca, a kisiskolás lány egy nap azzal az ötlettel áll szülei elé, hogy ő szeretne egy igazi tengeralattjárót. Szülei úgy reagálnak, ahogy valószínűleg a legtöbb szülő, akinek dolga van, vagyis akinek főzni, mosni kell, aki kényszerűségből hazahozza a munkát és mindezek után a gyermek elé állít, hogy szeretne otthonra egy unikornist: megmagyarázzák neki, hogy ez teljesen lehetetlen, se pénzük nincs rá, se ötletük, idejük valamiféle tengeralattjárónak tűnő tárgy megépítéséhez. Luca kis barátjával, Dominikkel is megosztja ötletét, hogy nekik igenis nagy szükségük lenne egy igazi tengeralattjáróra, és már tudják is, kikhez kell fordulni. Luca nyugdíjas nagyszüleihez, akik nem szűkölködnek időben, energiában, kreativitásban, s akik klasszikus nagyszülőtípusok. Turbó mama keze állandóan jár, mire a család felpillant, megsütött 200 palacsintát, egy zserbót és 2 dobos tortát. Beton tata pedig mindent megszerel, mindent helyre hoz, igaz, hogy mókásan, mosolyognak is rajta eleget, ugyanis vélekedése szerint minden helyzet megoldásának a kulcsa a szupergyorsan kötő beton. Nem is csoda, hogy Luca egy szép piros tengeralattjáróval tér haza szkeptikus szüleihez, ami betonkerekeken gurul. A reáliák világából szép lassan haladunk a képzelet birodalmába, hiszen Luca és Dominik felvetik, hogy ezzel a szuper járgánnyal/tengeralattjáróval, igazi kalandokat is átélhetnének, ha útnak indulhatnának vele a nagyvilágba. Ehhez megint csak a két ráérő és mindig jókedvű, mindenre rávehető laza nagyszülő siet segítségükre. 3 hetes kirándulásra viszik a gyerekeket a SÜN nevű tengeralattjáróval. A kirándulás állomásai közt találunk hegyvidéki, szellemkastélyos, sátorozós, tengerparti élményeket, és eljutunk a varázslatok birodalmába is, hiszen egy tengerparti bálnaszobor a helyi legendához híven egyszer csak élő bálnává változik, s Lucáékat a piros tengeralattjáróval együtt elhúzza a világ végére, Grönlandra. Ott aztán kiderül, hogy mindennek oka van. Lucának azért kellett ilyen messzire eljutnia, hogy közelebb kerülhessen dédapjához, a híres tengerészhez, akit eddig csak az otthoni fotókról ismert. A helyi eszkimók egész sor történetet őriznek dédapjáról, aki többek közt állatvédő, bálnamentő is volt, s törekvéseinek köszönhető, hogy betiltották a bálnavadászatot. Nevét nagy tisztelet övezi a hóborította vidéken. S még egy adománya is elér Lucához: saját anyanyelvét annak idején megtanította az eszkimóknak, így Luca az Inuit nevű eszkimó kislánnyal barátságot tud kötni, és sok mindent megtud erről a távoli világról. Ahogy az olvasónak végül mindig vissza kell térnie a fikcióból a valóságba, Lucának, Dominiknek, Turbó mamának és Beton tatának is haza kell térnie, nemcsak a házukba, hanem a valóságba is. A piros tengeralattjárót ugyan Grönlandon kell hagyniuk, Luca mégse tér haza üres kézzel: szerzett egy barátot és egy dédapát, aki többé már nemcsak egy szakállas férfit ábrázoló fotó a falon. Orosz Annabella illusztrációi Luca, Dominik és Inuit kerekarcú kedves mosolygós, könnyen értelmezhető alakjaival még kapcsolódnak azokhoz a képi megoldásokhoz, amik a 3-4 éves korosztály számára készült kötetekben általában megfigyelhetőek. Ám az őket körülvevő alakokban már sok az olyan finom mozzanat, olyan arckifejezés, testtartás ábrázolása, ami az idősebb korosztályoknak szánt szövegek illusztrációihoz visznek közelebb, pl. az unott arccal tévét bámuló testes portás vagy Turbó mama Ó-lábának és arca megereszkedett bőrének megmutatása.