Egy Oberndorf nevű kis faluban, egy zúgó folyó partján, a hazánkkal szomszédos Ausztriában áll Szent Miklós temploma. Az egyik karácsonyon nagy baj történt: tönkrement az orgona fújatója, és a hangszer néma maradt. Kik tehették ez?   A templomi egerek csínytevésével kezdődik az egész világon ismert karácsonyi ének, a Csendes éj megszületésének története. Kállai Nagy Krisztina mesés illusztrációi repítenek el a kis alpesi falu világába.   Egyszer volt, hol nem volt, volt egy Oberndorf nevű kis falu egy zúgó folyó partján, a hazánkkal szomszédos Ausztriában. Abban a faluban állt Szent Miklós temploma, a templomban pedig egy népes egércsalád éldegélt egy poros egérlyukban. Ezek az egerek szörnyen neveletlenek voltak. De ami ennél is rosszabb, mindent összerágtak! Jókora lyukak tátongtak a terítőkön és a szőnyegeken, egyszóval: MINDENÜTT! Ám amikor Franz Gruber, a templom orgonistája és kórusvezetője játszani kezdett az orgonán, a kisegerek félelmükben hanyatt-homlok menekültek vissza az egérlyukba. Az orgona hangja olyan volt csöppnyi füleiknek, akár a mennydörgés, így végül elhatározták, hogy széjjelrágják az öreg orgonát. A karácsony előtti napokban a próbán a kórus felsorakozott, és várta, hogy Franz atya játszani kezdjen… Az egerek egymásra pillantottak, és rémült cincogásba kezdtek. Hát persze! Hiszen karácsony van! Ezért áll a templomban a karácsonyfa! Franz megint olyan hangosan fog játszani, hogy a tető is beleremeg. Félelmetes hangszer ez az orgona! Bár néma maradna ezen az éjszakán! – fohászkodtak az egerek. Nyílt a templomajtó. Megérkeztek a gyerekek a főpróbára. Vidáman nevetgéltek és énekeltek. Az egereknek nem volt vesztegetni való idejük, de ugyan mit tehettek volna? Hiszen semmi máshoz nem értenek, csak a futkározáshoz, rágcsáláshoz és majszoláshoz. De talán… talán lyukat rághatnának az orgona fújtatójába! Akkor biztosan nem tudna mennydörögni! De jaj, mi ez? Egyetlen épkézláb hang sem jött ki az orgona torkán. Csak köhögött és krákogott, majd végül teljesen elnémult. Azok a semmirekellő egerek tönkretették! Franz kesergett, az egerek ünnepeltek. – Mihez kezdjünk orgona nélkül? – kérdezte csaknem sírva az egyik fiú a kórusból. – Kíséret nélkül nem tudjuk elénekelni a karácsonyi dalunkat. – Szörnyen sajnálom! – sóhajtozott Joseph atya. – Hiába gyakoroltatok annyit. Gyertek, énekeljünk egy népdalt, hátha jobb kedvre derülünk! Joseph atya elővette öreg gitárját, és megpendített néhány akkordot. A gitár olyan szépen szólt, hogy az egerek is kidugták a fejüket az egérlyukból. – Joseph atya! – szólította meg a papot egy kislány. – Talán írhatnál nekünk egy dalt ma estére. Mi énekelnénk, te pedig gitáron kísérnél minket! Ám Joseph atya a fejét rázta. – Nem lehet, hogy csak egy ócska gitár szóljon karácsonykor. Sajnálom, gyerekek, de idén elmarad a közös éneklés. A kórus tagjai csalódottan hazaindultak. Már egyikük sem dalolt, és egyikük sem nevetett. A kisegerek némán figyelték őket. Hamarosan a templom ismét elcsendesedett, de az egereknek nem volt kedvük játszani. Bárcsak ne tették volna tönkre mindenki karácsonyát! A karácsonyfa előtt betlehem állt. Az egérkék közelebb merészkedtek, hogy szemügyre vehessék. Mária és József volt középen. Mellettük jászol, melyben békésen aludt a kis Jézus. Joseph atya egyszer csak a zsebébe nyúlt, elővett egy darab papírt, és felolvasott egy verset, amit ő maga írt. „Csendes éj, szentséges éj…” Az egérkék a fülüket hegyezték. Úgy hangzott, mintha Joseph atya altatót dúdolna a kis Jézusnak. – Mi lenne, ha… – motyogta magában. Aztán biccentett a fejével, maga köré kanyarította a köpenyét, és sietve a szomszéd faluba indult, Franz Gruber házához. A harangzúgás éjféli istentiszteletre hívta a falubelieket. A padsorok megteltek, és az emberek várták, hogy felcsendüljön a szokásos ünnepi muzsika. A templom egerei szégyenkezve sütötték le a szemüket, amikor Joseph atya elmondta a híveknek, hogy délután valami történt az orgonával. – Nem tudtam, mitévő legyek – magyarázta –, de amikor a jászolra néztem, eszembe jutott, hogy Isten Fia egy rongyos istállóban született. Neki az egyszerű ajándékok is tetszenek, ha szívből adjuk. Így aztán Franzzal írtunk egy egyszerű kis éneket. „Csendes éj” a címe. Fogadjátok szeretettel! Joseph atya a húrok közé csapott, és Franzzal együtt énekelni kezdtek:  Csendes éj! Szentséges éj! Mindenek nyugta mély; Nincs más fenn, csak a szent szülepár, Drága kisdedük álmainál, Szent Fiú, aludjál, „Szent Fiú aludjál!” – ismételték vidáman a kórus tagjai. A gyülekezet áhítattal hallgatta a vadonatúj éneket. Senki sem vette észre, hogy ezalatt a karácsonyfa tövében békésen szendergett egy népes egércsalád.