"De ez még mind elviselhető lenne, ha nem irkálna folyton hazugságokat rólam Vodol apó az újságban.   Mindennek ellenére szeretem az új otthonomat. És amikor a féltékeny Húsvéti Nyúl és nyúlhadserege megtámadja Koboldfalvát, szemernyi kétség sincs bennem, hogy a karácsonyt csak a remény, a szeretet és a csoda mentheti meg.   Persze az sem árt, ha a legnehezebb pillanatokban egy Igazmondó Glimpi is melléd áll..."   konyvesmas.blogspot A történetünk nagyjából ott folytatódik, ahol az előző rész véget ért: Reményi Amelia, az árván maradt, bátor kislány Karácsony apó szerelmével, a dologházból megismert Havasi Marival együtt Koboldfalvára költözik, hogy ott kezdjenek új, remélhetően sokkal boldogabb életet. Eleinte jól is alakulnak a dolgok, de aztán az idő előrehaladtával a kislány ráébred arra, hogy sokkal nehezebb lesz beilleszkednie új otthonába, mint azt elsőre gondolta. A koboldiskolában számára teljesen ismeretlen tantárgyakat kell tanulnia, küszködik a páctánc elsajátításával, és hiába próbálkozik, úgy érzi, nem talál semmilyen tevékenységet, amivel hasznára válhatna a koboldtársadalomnak. Ráadásul sajnos a messzi északon sem teljesen ismeretlen fogalom a rosszindulat, elég egy-két felbujtó hang (különösen az örökké morcos és utálatos Vodol apóé), és máris egyre többen néznek gyanakvó szemmel Ameliára.  " Hiszen nem is emberek. Kicsit ugyan emberszerű lények, de egészen különlegesek. Varázslatosak. Koboldok. Viszont az a helyzet, hogy ha az ember koboldok között él, akkor többé nem egy kobold tűnik furcsa teremtménynek. Sokkal inkább saját maga." Miután minden próbálkozása kudarcba fulladt, Amelia utolsó reménysugara az az ötlet, miszerint írhatna cikkeket  a koboldújságba, hiszen az írást nagyon szereti és tehetsége is van hozzá. Azonban sajnos ez a terv is dugába dől, amikor kiderül, hogy Vodol apó alattomos módon konkurens lapot indított, melyben válogatott hazugságokkal igyekszik befeketíteni Karácsony apót és a kislányt.  Már megszokhattuk a szerzőtől, hogy amellett, hogy vicces és kedves történeteket ír, mindig beleépít a meséibe nagyon fontos erkölcsi kérdéseket, társadalmi problémákat is. Itt sincs ez másként, hiszen Amelia szemszögén keresztül átélhetjük, milyen érzés lehet kilógni a sorból, másnak lenni, amikor az ember akárhogy igyekszik, sehogy sem sikerül igazán beilleszkednie. Ha mesés formában is, de láthatjuk, hogyan működik a propaganda, és hogy milyen könnyen be lehet egy személyt vagy egy egész társadalmi csoportot feketíteni.  Ráadásul az is hozzátartozik a teljes képhez, hogy a kislányt nagyon sokat bántották rövidke élete során, így nagyon nehéz elfogadnia, hogy ő is értékes és különleges lehet. Nagyon tetszik, hogy ezek a komoly és nehéz kérdések olyan módon épülnek bele a könyvbe, hogy az egy gyermek számára is feldolgozható, átérezhető legyen, ezáltal a szórakoztatás mellett szerintem komoly fejlesztő, személyiségformáló hatásról is beszélhetünk.   Amelia végső elkeseredésében elhatározza, hogy cicájával, Kormos kapitánnyal együtt megszökik és visszatér az emberek világába, hogy ne okozzon további kellemetlenséget Karácsony apónak és Marinak. Azonban útja során megtudja, hogy a csoda újra veszélybe került, és hogy Vodol apó igazán nagyszabású gaztettet és összeesküvést fontolgat. Mindeközben azt is megtudjuk, hogy milyen régi ellentét feszül a koboldok és a nyulak között, és hogy mi a helyzet a címben szereplő csokitojással. Senki ne ijedjen meg, azért a néha komorabb hangulat és akciódús cselekmény ellenére ez a kötet is tele van humorral, kedvességgel, és szívet melengető jelenetekkel. A figurák egytől egyik karakteresek és kidolgozottak, és a maguk kisebb-nagyobb hibái ellenére nagyon szerethetőek. A szerzőnek sikerült olyan sorozatot alkotnia, ami méltó helyet foglal el a karácsonyi mesék sorában, és a család minden tagja számára garantálja a felhőtlen szórakozást. Chris Mould egyedi, részletgazdag és mókás illusztrációi továbbra is mesésen kiegészítik a történetet, az egész könyv gyönyörű kívül és belül egyaránt. Úgyhogy én azt javaslom, hogy senki se legyen tomtegubó, hanem kapjon be egy remélőkaramellát, hogy az ismerős és új szereplőkkel együtt feledkezzen bele ismét a csodába.  "Ugyanannyi keresnivalód van itt, mint nekem vagy bárki másnak. Tudod, Amelia, a magunkfajtával egész életében azt éreztették, hogy csak teher. Dologházba küldtek minket, hogy ne is legyünk szem előtt. De ne felejtsd el, hogy jó ember vagy, kislányom, márpedig a jóságnak mindenütt van keresnivalója."