Mátyás király meg az igazmondó juhász |
|
2017.10.14. 01:37 |
|
 Egyszer a burkus király meglátogatta Mátyás királyt. Mint pajtások köszöntötték egymást, azután azt mondta a burkus király:
- Azt hallottam, hogy magának aranyszőrű báránya van.
- Igaz - mondja Mátyás -, van nekem a juhaim között egy aranyszőrű bárányom, meg van egy olyan juhászom is, aki sohasem hazudik.
Mondja erre a burkus király:
- Én megmutatom, hogy mégis hazudik!
- De - feleli Mátyás király - nem hazudik az, olyan aztán nincs!
- Majd megmutatom én! Megcsalom úgy, hogy muszáj neki hazudnia!
|
|
Mátyás kovács |
|
2020.01.02. 23:06 |
Ment, mendegélt az országúton Mátyás király, amikor a szegény népnek a baját, a panaszát kereste. De csak a jó isten maga tudta, hogy az a gyalogos utazó Mátyás király; senki emberfia a tarisznyás, botos vándorban a hatalmas királyt meg nem ismerte volna.
Igyekezett Mátyás király egyik faluból a másikba, de mire elérte azt a másik falut, ráesteledett a királyra. Ott volt a falu végén egy kovács műhely az előtt a mester még patkolta az utolsó lovat; megállott Mátyás király a műhely előtt, köszönt tisztességgel, szállást kért éjszakára.
A kovácsmester szívesen befogadta a hajléktalant.
Mikor osztán a műhelyt bezárta, vacsorához ült a kovácsmester a mesterné asszonnyal. A mesterné asszony megbátorította a vándort, üljön le hozzájuk, ahol ketten esznek, ott a harmadik se maradhat éhen. Egyszerű lencsevacsora volt az asztalon, azt az asszony megzsírozta avval a kevés zsírral, ami még a bödön fenekén volt.
|
|
Melyiket a kilenc közül? |
|
2018.09.30. 16:35 |
 Élt egyszer egy szegény csizmadia a nagy Pest városában, aki semmiképpen nem tudott a mesterségéből meggazdagodni. Azért nem tudott tudniillik semmi gazdagságra jutni János mester, mert az Isten olyan különösen megáldotta, hogy minden esztendőben született neki egy gyermeke.
- Oh én uram Istenem! - sóhajtozék gyakran János mester minden újabb számnál. Amint lőn hat, lőn hét, lőn nyolc.
Egyszer aztán eljöve a kilencedik; s aztán az asszony meghalt; és János mester egyedül marad a kilenc gyermekkel a világon.
Mikor cipőt kellett szabni, egyszerre kilenc cipő!, mikor kenyeret kellett szelni, egyszerre kilenc karéj!, mikor ágyat kellett vetni, egyszerre az ajtótól az ablakig az egész szoba ágy, tömve, dugva, apróbb, nagyobb, szöszke, barna fejekkel. |
|
Mese a Napról |
lapp népmese |
2018.10.10. 14:31 |
 Volt valaha a tenger partján egy nagy, sötét ország. Abban az országban nem sütött nap, lakói soha nem láttak napvilágot.
Fekete felleg borult ott a földre, s ettől olyan sötétség támadt, hogy az emberek alig-alig látták egymást. Úgy is hívták: a Sötétség Országa. Lakóit pedig kunyhólakoknak nevezték, mert házuk nem volt, rozoga kunyhókban laktak.
A kunyhókat vesszőből fonták, hánccsal borították, mohával fedték, így aztán nem csoda, hogy a gonosz szél egyre betolakodott a réseken.
Nagy nyomorúságban éltek az emberek a Sötétség Országában.
Ámde a Sötétség Országának közepén kerek hegy emelkedett. A kerek hegyen sok-sok fa nőtt, egész erdőre való. Az erdő közepén nagy gerendaház állt. A házban meleg volt és minden földi jó. Szobáiban hetven fekete testvér lakott. Csak nekik volt a Sötétség Országában gerendaházuk. A ház körül karókerítés, a mögött százezer iramszarvas legelészett. A fekete testvérek nem fogták munkába az iramszarvasokat, de a kunyhólakóknak sem adtak belőlük.
|
|
Mese a szegény lányról, aki aranyvirágot lépik |
|
2014.09.19. 19:28 |
 Volt egyszer egy szegény ember, annak a szegény embernek volt két gyermeke. A nagyobbik lányka volt, a kisebbik pedig fiúcska. A lányka táltos volt, csoda hatalommal született, anélkül hogy tudott volna róla. Mikor a gyermekek megnőttek, elmentek, mivel szegények voltak, kéregetni az utcára. Bevetemedtek egy özvegyasszonyhoz.
Azt mondja az a lánynak:
- Lányka, mondd meg édesapádnak, hogyha elvesz, akkor titeket tejbe-vajba fürösztlek.
S még ad egy-egy szelet kenyeret.
A lányocska és a fiúcska mondják az édesapjuknak:
- Édesapu, azt mondja az özvegyasszony, hogyha őt anyónak elveszi, akkor minket tejbe-vajba füröszt.
Avval azt mondta az édesapa a lánykának:
- No, lányom én elveszem, hogyha akkor úgy bánik veletek.
El is ment másnap, feleségül vette. Az asszony két hétig tejbe-vajba fürösztötte a lánykát és a legénykét, két hét múlva azt mondta az urának:
- Hogyha gyermekeidet el nem pusztítod, akkor elmegyek innen.
|
|
Miből van a legtöbb a világon? |
|
2018.09.25. 14:50 |
 Mátyás királynál vótak az urak, sok főúr vót a társaság közt, elkezdtek beszélgetni: mi van legtöbb a világon? Tanálgatták: ez van, az van! Beszólt az udvari bolond is, aszonta: ű tudja, mi van legtöbb a világon!
– Hát, mi van, bolond? – kérdözik tűle -, ha mögmondod, tíz forintot kapsz, ha mög nem tudod mondani, botot kapsz! No, hát mi van a legtöbb a világon?
|
|
Mikkó és a makaróni |
olasz népmese |
2018.10.15. 02:05 |
Egyszer volt, hol nem volt, volt egy édesanya, annak volt egy nagyocska fia, azt Mikkónak hívták. Egy szép napon az asszony makarónit főzött, és közben így szólt a fiához:
- Szaladj ki, fiam, a rétre, vágj le gyorsan egy kis füvet a kecskének. Majd megebédelsz, ha visszajöttél.
Mikkónak semmi kedve nem volt kaszálni, előbb meg akarta enni a makaróniját. Édesanyja megígérte neki, hogy félreteszi a részét, csak menjen, és kaszáljon gyorsan.
A makaróni közben megfőtt, de Mikó nem jött. Az édesanyja éhes volt, evett belőle egy kicsit. Nem volt sok az egész, mert Mikkó és az édesanyja nagyon szegények voltak. Amikor a jó édesanya látta, hogy csupán egy szál makaróni maradt a tálban, pedig ő maga is alig evett, gyorsan előkereste kis maradék zsírját, rácsorgatta, egy kis száraz sajtot is megreszelt, és rászórta, hogy minél többnek lássék az étel, mire fia hazajön, és minél jobb ízű legyen. Mert az édesanya nagyon szerette egyetlen fiát.
|
|
Nemtudomka |
csallóközi népmese |
2016.01.23. 17:28 |
 Hol volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egy nagy fa. Annak a fának volt kilencvenkilenc ága, a kilencvenkilencedik ágán volt egy szoknya, annak a szoknyának volt kilencvenkilenc ránca, a kilencvenkilencedik ráncában volt egy bolha, annak a bolhának a veséjéből veszem ki a mesémet.
Volt egyszer egy embernek tizenkét fia, de egyik sem volt olyan bátor, hogy világot mert volna próbálni. Mindenik otthon maradt, csak a legkisebbik hagyta el az apai házat. Ment, mendegélt, legelőször egy erdőbe ért. Ott lakott egy ember.
Ehhez bement, s mondta neki, hogyha szüksége volna cselédre, ő szívesen ajánlkozik.
– Jól van – mondta az erdő ura –, befogadlak. Ennivaló lesz, amennyit akarsz, dolgod pedig nem egyéb, mint hogy három ló van az istállóban, azoknak mindennap früstököt, ebédet, uzsonnát és vacsorát adsz vasdoronggal, de becsületeset. Adok egy pár papucsot, és addig szolgálsz, ameddig azok tartanak. Ha elszakadnak, fizetségül azt kapsz, amit akarsz.
|
|
Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj |
|
2018.01.02. 07:17 |
|
Volt egyszer egy szegény ember, annak volt három fia. A legnagyobbikat Nyakiglábnak, a másodikat Csupahájnak, a legkisebbiket Málészájnak hívták. Ezek annyit tudtak enni, hogy az apjuk még kenyérből sem tudott nekik eleget adni. Egyszer azt mondja nekik, hogy menjenek már szolgálni, keressék meg a maguk kenyerét. Kiették már őt mindenéből!
Elindult a legnagyobbik, Nyakigláb. Ment, ment soká. Találkozott egy öregemberrel, az felfogadta szolgának egy esztendőre.
|
|
Szamárbőr királyfi |
széki népmese |
2019.08.12. 11:34 |
|
 Volt egyszer , hol nem volt, volt egyszer egy király. Annak a királynak nem volt gyermeke. Feleségestül együtt erősen búsultak, hogy már minden boldogságok meglenne, hogyha lenne egy gyermekük, milyen jó lenne. Hát addig mind fohászkodtak meg mindent elkövettek, amíg egy szer csak sikerült. Lett egy gyermekük, egy fiúgyermekük. Hát, uram, teremtőm, mikor megmutatták a királynénak, majd elájult, majd belepusztult a bánattól, mert az a gyermek tisztán olyan volt, mind egy kicsi csacsi: szamárbőre volt. Hát erősen búsult a királyné. Azt is mondta, hogy vigyék azonnét, ne is lássa többet. A király gondolkozott, azt mondja:
- Ó kedves feleségem, mégse tegyük ezt. Ha már az Isten nekünk ezt adta, ilyennel áldott meg, felnöveljük, ne dobjuk el magunktól.
- Jaj - azt mondja a királyné -, nekem nem kell.
- Hadd el csak, már ha ezt adta nekünk a jó Isten, maradjunk meg véle, ne dobjuk el.
Na, megmaradtak, s fogadtak mellé dajkát, pesztrát, ajaj, úgy ápolták, minthogyha gyönyörűséges szép fiú lett volna. Hát csakis az volt a hibája, hogy szamárbőre volt, másképpen olyan esze volt, olyan tehetséges volt, meg beszélni is tudott; növekedett, úgy ugrándozott ott a kis csacsi. Hát iskolába is járatták, olvasni is megtanították, mindenre a világon; de aztán megparancsolta a király, hogy az egész palotában s teremben, de sehol a világon egy tükör ne legyen, falon se, se személyzetnél, sehol se, nehogy meglássa vagy egyszer magát, hogy megtudja, ő milyen. Ne keseredjék el az ő drága gyermeke. Hát azt meg is tudták óvni. Nem is látta magát a tükörben. Már egész nagy volt, s még sose tudta, hogy ő milyen. Egyszer csak azt mondja:
|
|
Szegény ember hat gyereke |
|
2020.01.13. 19:53 |
 Volt egyszer egy szegény ember. De olyan szegény volt, mint a templom egere, talán még annál is szegényebb. Hiszen még a nagy szegénysége nem is lett volna olyan szertelen nagy baj, ha hat neveletlen gyermeke nincs. Mivel dugja be a száját ezeknek? Jaj, mennyit éheztek ezek a szegény gyermekek!
Búsult, évelődött a szegény ember erősen: mit csináljon, merre facsarodjék? Szeme láttára mind éhen vesznek ezek a gyermekek. Éhen ezek. Bú volt éjjele, bú volt nappala. A szemét sem tudta lehunyni, s éjjel is csak azon tűnődött a feleségével, mit csináljanak ezekkel az éhező gyermekekkel.
Egyszer aztán egy éjjel azt mondta a szegény ember:
- Hallod-e, feleség, én nem nézhetem tovább, hogy a gyermekeim itthon éhezzenek; elviszem az erdőbe, ott hagyom őket, legalább ne a szemem láttára haljanak éhen.
Sírt a szegény asszony, hogy így kelljen elveszni az ő szívéről szakadt magzatjainak, de mit csináljon? Nem volt mit adjon sem égen, sem földön, csak egy morzsa kenyér sem.
|
|
Szép Cerceruska I. |
|
2018.10.11. 02:45 |
 Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény özvegyember, s annak két szép leánykája. De aztán olyan szép volt mind a kettő, hogy királykisasszonyoknak is beillettek volna. Be bizony!
Lakott az özvegyember szomszédságában egy özvegyasszony, s ez egyszer, mikor a nagyobbik leányka, akit Cerceruskának hívtak, az udvaron játszadozott, átalszólt a kerítésen:
- Te leányka, mondd meg az édesapádnak, hogy vegyen feleségül engem, s én titeket tejbe-vajba fürösztgetlek.
|
|
Szép Cerceruska II. |
|
2018.10.11. 02:50 |
 No hiszen elállott szeme-szája a vadásznak, mikor látja, hogy a boglya tövében egy szépséges szép leányka sírdogál, s mellette egy őzecske nyihog keservesen. Cerceruska ráborult az őzecskére, s könyörgött a vadásznak:
- Ó, édes vadász bácsi, ne bántsa ezt a szegény őzecskét, mert ez az én testvérkém!
Mit beszélsz, te leányka, te - nevetett a vadász -, már hogy lehessen leánynak őz testvére.
Cerceruska zokogva mesélte el, mi történt velük.
Kicsordult a könny a beszédre a vadász szeméből, s azt mondta:
- Ne félj, Cerceruska, nem bántom a testvéredet, de sőt inkább magammal viszlek a palotámba. Mert úgy tudd meg, hogy én vagyok ennek az országnak a királya.
|
|
Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack |
|
2014.09.19. 19:39 |
 Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy király, annak a királynak volt három igen szép leánya. Elindult egyszer országot járni, tudni akarta, elégedettek-e a népek. Álruhát öltött magára, de mielőtt elindult volna, azt mondja a lányainak:
- Na, lányaim, mit hozzak nektek ilyen hosszú útról?
Szép öltözéket kért a legidősebb. Gyöngyöt, fülbevalót, nyakláncot, karperecet, mindenféle ékszert kívánt a középső.
- Hát neked mit hozzak, legkisebb leányom?
- Hozza el nekem, édesapám, a megszólaló szőlőt, a mosolygó almát meg a csengő barackot!
|
|
Terülj, terülj, asztalkám! (1) |
|
2018.10.21. 15:02 |
 Volt egyszer egy szabó, annak három fia, de csak egyetlenegy kecskéje. Ennek az egy kecskének a tején éltek mindannyian. Nagy becsben is tartották, abrakját jól megadták, mindennap a zöld mezőre kihajtották. Egyik nap az egyik fiú, másik nap a másik, sorjában. A legidősebbik egy napon a temetőbe terelte, mert ott nőtt a legkövérebb fű. Szabadjára hagyta, hadd ugráljon, hadd zabáljon. Este, mikor már ideje volt hazatérni, megkérdezte tőle:
– No kecske, jóllaktál?
A kecske meg így felelt:
Jaj, a bendőm úgy tele,
Nem is férne több bele!
Mek-mek-mek!
– Akkor gyerünk haza – mondta a fiú, fogta a kötelet, hazavezette a kecskét, és bekötötte az istállóba.
|
|
Terülj, terülj, asztalkám! (2) |
|
2018.10.21. 15:37 |
 A második fiú egy molnárhoz szegődött be inasnak. Mikor letelt az ideje, így szólt a gazdája:
– Mert soha semmi panasz nem volt rád, jutalmul egy olyan különleges szamarat adok neked, amelyik se kordét nem húz, se zsákot nem hord.
– Hát akkor mire megyek vele? – kérdezte a legény.
– Arra, fiam, hogy ez a szamár aranyszóró szamár. Ha egy kendőt terítesz alá, és azt mondod neki, hogy “Adj aranyat, csacsikám!” – a derék jószág teleszórja neked arannyal.
– Ez már teszi! – szólt a legény, megköszönte a mesternek az ajándékát, és nekivágott a kerek világnak.
Ha pénzre volt szüksége, rászólt a szamárra, hogy “adj aranyat csacsikám!" – és csak úgy záporozott a csengő aranypénz; neki egyéb fáradsága se volt vele, mint hogy fölszedje a földről.
Akármerre járt-kelt, mindenütt jól élt, jobban már nem is lehetett volna. Bánta is ő, mi mibe kerül, mindig tele volt az erszénye. Mikor aztán már alaposan körülnézett a világban, eszébe jutott az apja.
|
|
Többet ésszel, mint erővel! |
|
2016.03.29. 01:41 |
 Réges-régen, talán ennek előtte ezer esztendővel történt, hogy az oroszlán a vaddisznóval meg a farkassal nagy, erős barátságot kötött, s a három jó barát együtt indult szerencsét próbálni. No hiszen, amerre csak elhaladtak, jaj volt mindenféle oktalan állatnak. Szörnyen garázdálkodott, pusztított a három jó barát. S mert maguknál erősebbre sehol sem akadtak, roppantmód elbizakodtak. Mondta is egy napon az oroszlán:
- Már azt szeretném látni, hogy ki bírna legyőzni minket, hármunkat?
- Kicsoda? Hát az ember! - jegyezte meg a farkas.
- Ugyan, ne gyerekeskedj - szólt az oroszlán -, hisz' én egymagam leverek egy csapat embert! Hej, csak jönne már egy felénk!
- Jól van, jól - mondá a farkas.
Alig mentek tovább egypár lépést, jön feléjük egy iskolás fiú.
|
|
Tündérszép Ilona és Árgyélus |
|
2014.09.19. 19:44 |
|
Volt egyszer egy király és annak három fia. Volt a királynak egy almafája, amelyen aranyalmák termettek. Olyan különös fa volt az, hogy éjjel virágzott, s meg is ért rajta az alma minden éjjel. Így a király gazdagsága napról napra annyira szaporodott, hogy oly gazdag király nem volt az egész világon.
Egyszer azonban a király, amikor szokása szerint korán reggel kiment sétálgatni gyönyörűséges kertjébe, az aranyalmáknak csak a hűlt helyét lelte. Így történt ez másnap is, harmadnap is.
Összehívta a király erre az egész udvart, s kihirdette, hogy ha olyan emberel találkozik, aki az aranyalmákat megőrzi, fele vagyonát neki adja.
|
|
Világszép Ilonka |
|
2016.03.29. 01:35 |
 Volt egyszer egy szegény ember, s annak egy leánya. Ez a leány olyan szép volt, hogy messze földről csodájára jártak. A szépségiért el is nevezték Világszép Ilonkának. Addig beszéltek a népek Világszép Ilonkáról, hogy a királynak is, aki éppen házasulandó legény volt, fülébe jutott a híre, s attól fogvást nem volt nyugodalma sem éjjel, sem nappal. Volt az udvarban egy festő, s ennek azt mondta a király:
- Menj el ahhoz a Világszép Ilonkához, s fesd le nekem, hadd lám, csakugyan olyan szép-e, amint mondják! Mert ha olyan, Isten, Krisztus úgy segéljen, feleségül veszem.
Elment a festő, fölkereste Világszép Ilonkát, lefestette, s hazavitte a képet a királynak.
|
|
Világszép Nádszál kisasszony I. |
|
2014.09.19. 19:51 |
|
Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, az Óperenciás-tengeren is túl, de még az üveghegyen is egy sánta arasszal túl, volt egyszer egy király s annak két fia.
Az idősebbik fiú, ahogy egy kicsit fölcseperedett, s kiserkedett a bajusza, feleségül vett egy szép királykisasszonyt, de a kisebbiket hiába biztatta az édesapja: azt mondta, hogy ő addig meg nem házasodik, míg kerek e világon a legszebb királykisasszonyt meg nem találja.
- No, azt keresheted - mondotta a bátyja -, mert a legszebb királykisasszonyt én vettem feleségül.
- Hiszen szép a feleséged - mondotta a királyfi - de nem hiszem, hogy még szebb ne volna ezen a világon.
Hallja ezt a beszédet a kisebbik fiú fölnevelő dajkája.
|
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
ÖSSZES FOGLALKOZÁS
Tovább…
Mátyás királynál vótak az urak, sok főúr vót a társaság közt, elkezdtek beszélgetni: mi van legtöbb a világon? Tanálgatták: ez van, az van! Beszólt az udvari bolond is, aszonta: ű tudja, mi van legtöbb a világon!
