Lámpalány meséi - történetek rossz alvókról |
|
2018.10.18. 21:14 |
|
4-7 éveseknek
Illusztrálta: Gyöngyösi Adrienn
Kiadó: Pozsonyi Pagony Kft, 2008
Lámpalány kis rövid történeteket mond el a könyv főszereplőjének a 4,5 éves Rufusz Rafaelnek, aki hol ezért, hol azért nem tud elaludni.
Megtudhatjuk, hogy mi mindentől is félünk gyerekként, és végül is mire milyen magyarázatot ad lámpalány. Imbolygó árnyékok, közeledő mikulás, gyanús függönymozgások...
mind-mind ismerős lehet a saját gyerekkorunkból is.
|
|
Lea mindent jobban tud |
|
2019.08.07. 22:37 |
4-6 éveseknek
Illusztrálta: Pásztohy Panka
Kiadó: Pozsony Pagony
Oldalszám: 40
Megjelenés: 2019. április 18.
Lea pontosan tudja, mit akar. Nagy és önálló szeretne lenni!
Reggel az összes ékszerét magára veszi, az óvodában megmondja a lányoknak, hogy mit játszanak, és ki játszhat velük.
Csakhogy közben megtapasztalja, hogy az egész világot irányítani nehéz feladat, és néha jobb hallgatni a másikra, mint fejjel szaladni a falnak.
Vadadi Adrienn legkisebbeknek szóló ovis történetei észrevétlenül járnak körül egy-egy problémát az ovisok mindennapjain keresztül.
Most az akarat és az önállóság áll a középpontban.
A könyv végén az író szülőknek szóló utószava olvasható.
|
|
Legszebb meséim |
|
2019.08.27. 11:19 |
5-8 éveseknek
Átdolgozta: Peter Holeinone
Illusztrálta: Tony Wolf, Piero Cattaneo, Severino Baraldi
Kiadó: Manó Könyvek
Oldalszám: 238
Megjelenés ideje: 2018. október 26.
Ki ne szeretné, ha a polcról levéve kitárulna a világ mesekincstára, és előbukkannának a legszebb klasszikus mesék. Ennél már csak az lehet tökéletesebb, ha mindannyiunk kedvenceit Tony Wolf csodálatos rajzait nézegetve olvashatjuk újra.
A mesék közt a Grimm testvérek, Andersen és Tolsztoj klasszikus meséi mellett La Fontaine és Aesopus tabulságos történeteit is olvashatjuk.
Minden családban ott a helye!
A kötetben a következő 43 mese kapott helyet:
|
|
Legszebb mesék - A Világ Népeinek Mesekincséből |
|
2018.09.07. 17:53 |
|
6-8 éveseknek
Átdolgozta: Sebők Zsigmond
Illusztálta: Rényi Krisztina
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió, 2003
Oldalszám: 130
"Ebben a könyvben a világirodalom kevésbé ismert tündérmeséit és regéit gyűjtöttem össze és dolgoztam át az ifjúság számára. A mesék java része népmese, de fölvettem olyan bájos történeteket is, természetesen a gyermekek lelkéhez idomítva, melyek nem a nép ajkáról, hanem az írók tolla alól kiszállva kopogtattak a gyermekszoba ajtaján." (Sebők Zsigmond)
E különlegesen szép könyv, ahogy a mesegyűjtő szavaiból is kitűnik, a világ legkülönbözőbb országai és népei mesekincsének színes palettáját tárja az olvasó elé: a francia, olasz, dán, japán, hindu, arab mesék mellett egy magyar népmese is szerepel a válogatásban, valamint nagy íróink, Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Benedek Elek életművéből egy-egy gyöngyszem értékű remekmű.
A kötetet Rényi Krisztina, a több magyar és nemzetközi díjjal elismert grafikusművész illusztrációi díszítik. Tartalmas és gyönyörű kivitelű ajándékkönyv.
|
|
Leó bácsi kalandjai 1-2 |
|
2018.08.26. 19:38 |
6-9 éveseknek
Írta: Yannets Levi
Illusztrálta: Yaniv Shimony
Fordította: Szilágyi Erzsébet
Kiadó: Manó Könyvek
Sorozatszám: 2
Leó bácsi kalandjai az andorrai sztyeppéken
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 86
Leó bácsi nem egy átlagos nagybácsi; kalandor, világutazó és bűvész egy személyben. Történetei sem átlagos kalandok: kiderül belőlük, hogyan változtatta Leó bácsit csótánnyá egy dühös varázsló, hogyan menekült meg négy hajszála segítségével és hogyan lett udvari bolond Fordítványban, ahol az emberek a kezükön járnak.
Legyetek Ti is részesei Leó bácsi szórakoztató kalandjainak, amelyek az andorrai sztyeppéken játszódnak! Együtt fogtok utazni a felhőkön, óriásokkal találkoztok, szörnyekkel küzdötök, és talán az életről is tanultok majd egyet s mást.
Leó bácsi elbűvölő meséi telis-teli vannak humoros túlzásokkal, káprázatos részletekkel. Az élénk, életvidám illusztrációk még színesebbé varázsolják a kalandokat.
|
|
Leszel a barátom? - Ovis mesék |
|
2018.08.26. 19:39 |
|
3-6 éveseknek
Illusztrálta: Pásztohy Panka
Kiadó: Pozsonyi Pagony, 2013
Oldalszám: 96
Leszel a barátom? - kérdezi teljes természetességgel az óvodában egyik gyerek a másiktól.
Leszek! - hangzik a vidám válasz, és már mennek is együtt a homokozóba, a mosdóba, a babaszobába.
Vadadi Adrienn ovis meséi ezekről az apró élményekről, erről a nagyon fontos három-négy évről mesélnek. Az alvásról és nemalvásról, evésről és válogatásról, barátnőkről és magányról, babázásról és építésről, vicces óvó bácsiról és nagyívű szökési tervről, rosszalkodásról és megbocsátásról. Egyszerűen, kedvesen, humorral és megértéssel.
Akár most megy oviba a gyerekünk, akár ott tölti már a mindennapjait, ez a könyv neki és róla szól, és minden percébe bele tudja élni magát!
|
|
Leszel a padtársam? |
|
2018.08.27. 01:30 |
5-8 éveseknek
Illusztrálta: Pásztohy Panka
Kiadó: Pozsonyi Pagony, 2017
Oldalszám: 104
Lea, Peti, Maja, Ákos, Dorci, Dani: a nagy ovisok iskolába mennek! Persze vannak új gyerekek is: a mindentudó Eszti, az icipici Fülöp, Árpi, az álmodozó, Soma, a vagány.
Ki félénken lépte át az iskola küszöbét, mint Maja, ki magabiztosan, mint Lea, de egy biztos, mindannyiuknak rengeteg újdonságot tartogatnak az elkövetkező hetek!
Mert bizony itt már órák vannak és órarend, jelentkezés váltja fel a bekiabálást, testnevelés van torna helyett, az ebédlőben sem tesznek mindent a gyerekek elé.
|
|
Lila királylány - 9 mese |
|
2018.08.27. 01:32 |
|
8-10 éveseknek
Illusztrálta: Anne Pikkov
Kiadó: Móra Könyvkiadó, 2014
Oldalszám: 128
Mi történik, ha egy sárkány nem a karcsú és szende királylányokat szereti elrabolni, hanem a nagyszájú, káromkodós, kövér hercegnőket?
Mit tegyen egy királylány, ha képtelen elengedni a szerelme kezét, és ezért még a mosdóba is elkíséri? És vajon el lehet vágni éles karddal egy igazi érzelmi köteléket?
Dóka Péter mesevilágában csupa szerelmes hőssel találkozunk, aki keresi a párját, ezer akadályt legyőz, megküzd az ellenséggel (néha saját magával is), időnként nagyokat nevet, máskor meg a könnyeit törölgeti – akárcsak a kötet olvasója.
A mesék, amelyekhez a neves észt grafikus, Anne Pikkov készített illusztrációkat, egyaránt szólnak gyerekhez, szülőhöz, nagyszülőhöz – mindenkihez, aki volt már szerelmes, vagy szeretne szerelmes lenni.
|
|
Liliputi trónkövetelők - 15 varázslatos mesenovella |
|
2018.08.27. 01:45 |
5-8 éveseknek
Írta: Kiss Ottó
Illusztrátor: Kárpáti Tibor
Kiadó: Cerkabella Könyvkiadó, 2012
Oldalszám: 36
Kiss Ottó rövid mesenovellái egészen különlegesek: abszurdak és ironikusak, mint egy felnőtt szöveg, ugyanakkor egyszerűek, akár az igazi gyermekmesék.
Meghökkentő és továbbgondolásra érdemes történetek ezek valódi gyerektémákról: repülő emberről, űrlényekről, királyokról, varázsbabszemekről, időutazásról, fociról - és persze még tanulság is kiolvasható belőlük. Például, hogy a költészet nem hiábavaló, hogy a legfontosabb híreket mindig az összkirályi konferencián lehet megtudni.
Kárpáti Tibor letisztult, élénk színű illusztrációkat készített, erősítve a szövegek abszurdan varázslatos világát.
|
|
Lilla és Tündérbogyó - 30 érzelmi intelligencia fejlesztő mese |
|
2018.08.26. 19:41 |
|
3-7 éveseknek
Írta: Kádár Annamária
Illusztrálta: Moldován Mária
Kiadó: Kulcslyuk Kiadó, 2016
Oldalszám:208
"-...És akkor teljesíted minden kívánásgomat? ... Akkor légy szíves, varázsolj nekem egy új babaházat!
- Ilyen kívánságokat nem tudok teljesíteni. De abban segíthetek neked, hogy ha félsz vallamitől, akkor megerősítelek, és képes leszel uralkodni a félelmeiden.
Ha elszomorodsz, akkor megmutatom, hogyan lehetsz újra vidám. Ha dühös vagy, segítek neked lecsillapodni, megnyugodni. Ha elveszítesz valamit, segítek neked megtalálni és megvigasztalódni."
E kötet Lilla és Tündérbogyó összes eddigi kalandját gyűjti egy csokorba.
A Mesepszichológia első és második részében megjelent húsz mesét tíz vadonatúj követi, amelyek szórakoztatva segítenek a gyermek érzelmi intelligenciájának fejlesztésében.
A mesék önéletrajzi ihletésűek: azokra az érzésekre építettem őket, amelyeket gyermekkoromban megéltem, és az emlékezetemből sikerült felidéznem. A bennem élő felnőtt faggatta a bennem élő gyermeket, és fordítva, a gyermek a felnőttet, hogy ezeket a korai belső élményeket minél hitelesebben tudjam visszaadni.
|
|
Lilla és Tündérbogyó kincset keres (Újabb érzelmi intelligencia fejlesztő mesék) |
|
2018.11.17. 02:00 |
|
6+
Írta: Kádár Annamária
Illusztrálta: Moldován Mária
Kiadó: Kulcslyuk, 2018
Oldalszám: 208
Mindannyian kincseket keresünk. Kezdetben kint, a nagyvilágban, majd miután mindent bebarangoltunk, egyszer csak jön a felismerés: a kincs mindig ott volt a közelünkben. Ott van mindannyiunkban, legbelül.
Kisiskoláskorban lassan véget ér a nagy mesekorszak, és kezdődik az ifjúsági regények, kalandregények időszaka. Még hiszünk a csodában, a varázslatban, de fél lábbal már a realitás talaján állunk.
|
|
Lívió és a fehér sárkány |
|
2019.10.13. 14:30 |
|
Illusztrálta: Ráduly Csaba
Oldalszám: 56
Kiadó: Könyvmolyképző
Megjelenés: 2018. december 12.
Pszt! Karácsonyi titkok jönnek!
Tudod, ki Lívió? Egy különleges kisfiú, akinek mezítlábas angyalok és hegyes fülű tündérek járnak a nyomában. Barátja meg egy sárkánygyermek, Gilice.
Amikor Szőrösorr, a rémséges szörnyeteg elrabolja az anyukáját, Lívió nem habozik, és megmenti. Amikor pedig egy törött szárnyú angyalkát talál, azonnal varázsolni kezd, hogy még karácsony előtt visszajuttassa az égbe.
Kalandozz te is Lívióval! Repülj sárkány hátán, etess dióval tündéreket és madarakat, segíts az angyalkának szétosztani a karácsonyi ajándékokat!
|
|
Locsolókannából elefánt - Pepe ovis mesé |
|
2018.08.26. 19:42 |
|
3-5 éveseknek
Illusztrálta: Horváth Ildikó
Kiadó: Manó Könyvek, 2015
Oldalszám: 64
"Kedves Ovisok!
Én már régóta óvodás vagyok. Ez abből is látszik, hogy amikor oviba kezdtem járni, még csak hároméves voltam, most meg már nemsokára ötéves leszek. Ennyi idő alatt nagyon sok minden történt velem.
Hogy mi minden? Ezt most szép sorban elmesélem nektek. Hátha ti is úgy vagytok vele, ahogy én voltam annak idején: kíváncsi voltam, hogy milyen lesz oviba járni, meg féltem is tőle egy kicsit. De hiába vagyok majdnem ötéves, írni még nem tudok, így anyukám és Kata, a nővérem is segít nekem. Én elmondom, hogy mi volt, anyukám leírja, Kata pedig szól, ha valamit kifelejtek. Akkor most el is kezdem. Épp úgy, mintha ma volna az első napom az óvodában.
Pepe
Ui.: És még annyit, hogy ezt a könyvet mindenkinek írtam, de különösen Vandának, aki a szomszéd házban lakik, pisze orra és szép hosszű, barna haja, tele csatokkal és masnikkal. És ma ott pityergett a játszótéren, mert holnaptól óvodás lesz, de egyáltalán nem akar az lenni."
Turbuly Lilla egy gyerek őszinte hangján mutat be a 16 mesében olyan élethelyzeteket, amelyek minden óvodásnak ismerősek lehetnek. A finom humorú mesék és Horváth Ildi vidám illusztrációi arról tanúskodnak, hogy ha vannak is néha nehéz pillanatok, mégiscsak jó dolog óvodásnak lenni!
|
|
Lúdanyó meséi |
|
2018.08.25. 00:22 |
|
4-8 éveseknek
Írta: Charles Perrault
Illusztrálta és átdolgozta: Val Biro
Kiadó: Egmont, 2011
Oldalszám: 200
Charles Perrault 1697-ben kiadott könyvében jelent meg legelőször a Hüvelyk Matyi, a Csipkerózsika, a Piroska és a farkas, és számos, a Grimm testvérek és Andersen közvetítésével Európa közös kultúrkincsévé vált mese.
Biro, a világhírű magyar illusztrátor úgy írta át ezeket a legkisebbek számára bonyolult, hosszú történeteket, hogy kihagyta a rémisztő részleteket.
Mégsem vész el semmi belőlük, mert mindazt, amit nem mond el szavakkal, elmondja a rajzokkal.
Egyetlen család könyvtárából sem hiányozhat a világ e legismertebb és legolvasottabb meséit összegyűjtő gyönyörű kötet.
|
|
Macóka meséi |
|
2018.09.05. 01:13 |
|
4-8 éveseknek
Írta: Judah, Aaron
Fordította: Tótfalusi István
Kiadó: Holnap Kiadó, 2010
Oldalszám: 150
Macóka mindig ura a szavának, ha azt mondta, hogy jön, akkor biztosan jön. És vele érkeznek barátai, Kengu, Paci, Csacsi, Boci, Teve és Elef Anti. Meg néha a mogorva szomszéd, Morgó Medve is.
Macóka és barátai sok mindenben különböznek, akár az emberek, és persze néha össze is vesznek. Együtt játszani viszont csak akkor lehet, ha megtalálják a megoldást arra, hogy mindenki jól érezze magát.
Melyik a legjobb helyszín egy emlékezetes piknikhez?
Miért fizet egy idős úr a meg nem szerzett madártojásokért?
Érdemes-e homokvárat építeni dagály előtt?
Vajon Morgó Medve tényleg olyan szívtelen, mint amilyennek látszik?
Mi lesz a sorsa Macóka megunt öreg kabátjának?
Elrontja-e a barátságot az őszinteség?
Vajon mindig jó a kéretlen segítség?
Érdemes-e azon versengeni, hogy ki a boldogabb?
|
|
Macskamuzsika |
|
2018.09.05. 01:00 |
|
5-8 éveseknek
TOP50 - 2018
HETVENHÉT MAGYAR ESTI MESE
Szerkesztette: Lovász Andrea
Illusztrálta: Kismarty-Lechner Zita
Kiadó: Cerkabella, 2018
Oldalszám: 240
Jó mesékre mindenkinek szüksége van. És a sok-sok szöveg között egyre nehezebb megtalálni az igazán jó meséket, azokat, amelyek gyerekeknek is felnôtteknek is kedvesek.
Ebben a kötetben a hazai gyerekirodalom legjobb meséibôl válogattunk, klasszikus szerzôk és kortárs írók remekei olvashatók itt.
Hogy megkönnyítsük a kötetben való tájékozódást, tematikus fejezetekbe soroltuk a szövegeket – ezek is, akárcsak a mesék elsôsorban az óvodáskorúak érdeklôdési körének megfelelôk, de természetesen kisebbekre és nagyobbakra egyaránt számítunk. Szóval a jó mesék adva vannak: kuckózzanak be, és olvassanak együtt!
|
|
Madárkereső királyfiak - Magyar népmesék |
|
2018.10.07. 18:05 |
|
9-12 éveseknek
Gyújtötte:Szűcs Sándor
Szerkesztette: Ambrus Éva
Illusztrálta: Keresztes Dóra
Kiadó: Móra Könyviadó, 1984
Oldalszám: 221
Vénséges sárréti pákászok, öreg számadók a Hortobágy "mellyéki" karámoknál, nagy idejű kunsági tanyások fogadták a 20-as évektől hagyományuk örökébe Szűcs Sándort, aki jegyzőkönyvvel, fényképezőgéppel barangolta széltébe-hosszába e "három földet". Falut, várost, kerek pusztát vett számba a kitűnő néprajztudós, hogy lejegyezzen mindent, amit értéknek tekint a néprajztudomány.
Szűcs Sándor biharnagybajomi háza még mindig őriz kincseket. Itt lelt rá Balassa Iván, munkásságának értő és avatott ismerője, a sárréti nyelven lejegyzett klasszikus magyar népmesékre, melyekről így nyilatkozott lejegyzőjük:
"Ha kiadná valaki, vidd el, hátha örömet okozok a gyerekeknek is..."
Így került kiadásra ez a mesegyűjtemény, mely, reméljük, valóban örömet okoz kicsinynek és nagynak.
|
|
Magyar mesék lázadó lányoknak – 25 nő története |
|
2018.09.08. 15:07 |
|
9-12 éveseknek
Szerkesztette: Szlukovényi Katalin
Írta:
Kiss Judit Ágnes, Mesterházi Mónika, Miklya Luzsányi Mónika, Molnár Krisztina Rita, Szabó T. Anna, Tóth Krisztina
Illusztrálta:
Békés Rozi, Bódi Kati, Bölecz Lilla, Hitka Viki, Kőszeghy Csilla, Makhult Gabriella, Molnár Jacqueline, Nagy Diána, Rofusz Kinga, Sásdi Laura, Schall Eszter, Szegedi Katalin
Kiadó: Móra Könyvkiadó, 2018
Oldalszám: 120
Mesegyűjteményünk 25 izgalmas életű és lenyűgöző teljesítményű magyar nő portréját rajzolja meg, Árpádházi Szent Erzsébettől Hugonnai Vilmán át egészen a kortársakig.
A mesék szerzői és illusztrátorai maguk is elismert írók, illetve grafikusok, akiknek élete és művei láttán az olvasók remélhetőleg kedvet és erőt kapnak saját álmaik megvalósításához.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány. Nem is egy – huszonöt. Némelyikük most is közöttünk él.
|
|
Magyar népmesék sorozat |
|
2018.10.05. 09:14 |
|
4-8 éveseknek
Kiadó: Alexandra, 2016
A mese csodája abban rejlik, hogy az emberiség múltját és jelenét egy állandó jelen időben foglalja össze. Vagyis az ember egyetemes problémáit tárja a mese befogadója elé, aki a királyfiak, vándorlegények küzdelmeiben a saját személyes keserveit éli át, s a szegény ember győzelmén örvendezve merít erőt a maga mindennapi harcaihoz.
Ugyanezért vált napjainkra a gyermekek műfajává, akiknek a felnőtt világgal szemben átélt kiszolgáltatottságából szabadít fel a mesei igazságszolgáltatás.
A Magyar népmesék sorozat az elmúlt évtizedek során fogalommá vált. A szignált, a népi motívumok között a címet megéneklő piros kismadarat generációk ismerik és szeretik, csakúgy, mint a mesék szereplőit: a csillagszemű juhászt, a szegény Pétert és a gazdag Pált vagy éppen a királyt, aki nem akarta férjhez adni a lányát. Ezek a népszerű elbeszélések most képeskönyv formájában is életre kelnek, s az itt olvasható mesékből meselemez is készült.
A 11 kötetből álló sorozat tartalom szerint:
|
|
Maja barátokra lel |
|
2018.08.26. 22:26 |
|
2-4 éveseknek
Illusztrálta: Igor Lazin
Kiadó: Pozsonyi Pagony, 2015
Sorozat: Óvodás lettem
Oldalszám: 72
Maja kicsit félénk kislány, de nagyon várja az óvodát. Mindenkinek eldicsekszik, hogy hamarosan oviba fog járni, ám amikor anyukája kezét fogva betoppan a gyerekek közé, megtorpan: kivel játsszon?
Körbe-körbesétál, míg rá nem bukkan Leára a babaházban – és rögtön barátok lesznek. Ettől fogva együtt játszanak, egymás mellett ülnek az ebédnél, együtt homokoznak.
A tűzről pattant Lea segít Maján, ha bajba kerül, Maja pedig kitart a legjobb barátnője mellett. Melegszívű mesekönyv a kicsik barátságáról Igor Lazin mulatságos rajzaival. Minden ovis polcán ott a helye!
Kezdd Majával az ovit!
- Beszoktatást segítő könyv -
|
|
|